Hirdetés

Martin Lawrence végre megszólalt a Bad Boys 5 kapcsán

|

Eléggé úgy néz ki, hogy a stúdió tényleg fontolgatja a folytatást.

Hirdetés

Bár a Bad Boys - Mindent vagy többet (Bad Boys: Ride or Die) kevesebb mint egy éve került mozikba, a rajongók máris a következő rész lehetőségéről beszélnek. És most Martin Lawrence is megszólalt a témában, friss reményt adva azoknak, akik szívesen látnák újra a Mike és Marcus duóját a vásznon. A Bad Boys ugyebár1995-ben indult Michael Bay rendezésében, és azóta három folytatást élt meg, a legutóbbit Adil El Arbi és Bilall Fallah irányításával. Most úgy tűnik, a Sony komolyan gondolkodik egy ötödik film lehetőségén.

Lawrence az Entertainment Tonight interjújában ugyan elárulta, hogy még nem beszéltek Will Smithszel konkrét ötletekről, de a stúdió már fontolgatja a folytatást. Mint fogalmazott:

"Sokat jelent nekem ez a franchise, mert Will-lel ez volt a közös kezdetünk. Négy sikeres film, ennél többet nem is kívánhattunk volna. És ha a közönség továbbra is látni akarja őket, mi is csináljuk tovább."

Majd hozzátette:

"Szerintem meg kell adnunk nektek az ötödiket. [...] A stúdió már beszél róla."

Hirdetés

Bár hivatalos megerősítés még nincs, a Sony érdeklődése nem meglepő. A Mindent vagy többet összesen 404 millió dollárt hozott világszinten a 100 milliós költségvetésre vetítve, és ezzel komoly kasszasiker lett, annak ellenére, hogy Will Smith Oscar-botrányának árnyékában érkezett. A nézők úgy tűnik, megbocsátottak, vagy egyszerűen nem érdekelte őket a korábbi incidens. A Rotten Tomatoes közönségpontszáma (96%) egyértelművé teszi, mennyire szerették a filmet, ez pedig több mint elég indok a stúdiónak, hogy újra belevágjanak.

Ugyanakkor a kérdés továbbra is az: van-e elég erős történet egy újabb részhez? A negyedik film pozitív fogadtatása magasra tette a lécet, így az ötödik résznek valódi tartalmi okkal kell indokolnia a létezését, különben könnyen elcsúszhat egy egyszerű pénzlehúzássá. A Ride or Die vége ugyan nem hagyott akkora cliffhangert, de maradtak még nyitott szálak és mellékszereplők, akik köré új történetet lehetne építeni.

Egyelőre tehát csak annyi biztos, hogy a Sony mozgatja a háttérszálakat, és Martin Lawrence is nyitott a folytatásra. Ha minden jól megy, hamarosan bejelenthetik a Bad Boys 5-öt, de amíg nincs konkrét sztori, addig csak reménykedni lehet. Az viszont biztos: amíg a közönség szereti Mike Lowrey és Marcus Burnett párosát, addig a Bad Boys franchise még messze nincs lezárva.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)