Az, hogy tavaly a Marvel a Deadpool & Rozsomák képében csak egyetlen filmet küldött a mozikba, sajnálatos módon nem egy új trendet vetített előre, ugyanis idén már megint három produkcióval sokkolja a szuperhősös témába egyre inkább belefáradni látszó közönséget. Az Amerika Kapitány: Szép új világ nyitja a sort februárban, amit a Mennydörgők* követ májusban, hogy aztán júliusban a még mindig hivatalos magyar cím nélkül álló The Fantastic Four: The First Steps átvegye tőle a stafétát. Egy negyedik filmet is kaptunk volna novemberben, de a rendező nélkül maradt Blade-et határozatlan időre elhalasztották.
Hogy mennyire jó ötlet ismét így besűríteni a Marvel témájú alkotásokat megfejelve a Disney+ tartalomözönével (január - Your Friendly Neighborhood Spider-Man; március - Daredevil: Born Again, június - Ironheart, augusztus - Eyes of Wakanda, október - Marvel Zombies, december - Wonder Man) előbb-vagy utóbb kiderül. Addig is Anthony Mackie-nek bizonyítania kell, hogy van már akkora név a szakmában, aki képes elvinni a hátán egy nagy költségvetésű szuperhősfilmet.
Persze nem lesz egyedül, hiszen ott áll mellette többek között a néhai William Hurtot Thaddeus Ross szerepében váltó Harrison Ford, valamint az idén a Budapest Comic Cont is felkereső Giancarlo Esposito, mint Sidewinder. A magyarországi bemutatót február 13-ára tűzték ki.