Szűk egy hónapja debütált a Mission: Impossible - Leszámolás 1. rész magyar nyelvű előzetese, tegnap pedig a hivatalos premierre is sort kerítettek. A díszbemutatót Rómában, az Auditorium della Conciliazione nevű helyszínen tartották. A premier 90 perces késéssel indult, ugyanis, mint kiderült, Tom Cruise rögtönzött találkozón vett részt Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel. Emiatt kisebb zúgolódás is támadt a nézőtéren, mivel ez alatt a másfél óra alatt folyamatosan interjúkat vetítettek a stáb tagjaival.
Végül azonban megérkeztek a legfontosabb vendégek: Christopher McQuarrie rendező, Tom Cruise, illetve a többi főbb szereplő is, azaz Hayley Atwell, Rebecca Ferguson, Simon Pegg, Vanessa Kirby, Pom Klementieff, Esai Morales, Shea Whigham és Greg Tarzan Davis.
A sorozat hetedik filmje a Mission Impossible: Utóhatás eseményeit követően játszódik, amely a franchise eddigi legsikeresebb darabja volt 2018-ban, globálisan ugyanis közel 800 millió dollárt hozott a készítők konyhájára.
A vetítést követően a kritikusok nem győztek lelkendezni a Leszámolás első részével kapcsolatban.
"Újabb győzelem a franchise számára. Ismét elképesztő produkciós értéket kapuink, az eddigi legjobb és legizgalmasabb jelenetekkel, amelyek láttán valóban úgy érezzük, mintha az akció közepén lennénk"
- írta Perri Nemiroff, a Collider munkatársa.
"A Mission: Impossible Dead Reckoning fenomenális. Hayley Atwell minden jelenetet ural, amiben feltűnik. Mostantól ez a kedvenc filmem a sorozatban. Mivel a főgonosz a mesterséges intelligencia, akár tanmesének is felfogható. Az akciójelenetek pedig felpörgették a pulzusomat. A vonatos jelenet egyenesen eszméletlen jó lett!"
- így Joseph Deckelmeier, a Screenrant kritikusa.
"A film fantasztikus. Robbanékony és nagyon aktuális történet. Szuper új karakterek. Változatos akciók és egy olyan végjáték, ami a teljes franchise-t tekintve is biztos dobogós. Helyenként picit talán túl sűrű, de a tempója és az intenzitása mindezért kárpótolja a nézőket"
- állt be a sorba Germain Lussier, a Gizmodo és az io9 stábjából.
A Mission: Impossible - Leszámolás 1. rész július 23-án érkezik a hazai mozikba.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.