Hirdetés

Kiderült, ki alakítja Knullt a Venom: Az utolsó menetben

|

Korábban is pletykáltak róla, de a stáblista végre ténylegesen megerősítette a szereposztást.

Hirdetés

A mai naptól a hazai mozik műsorukra tűzték a Venom: Az utolsó menetet, így egyre nagyobb figyelem irányul Knull, egy viszonylag új Marvel-gonosz első mozifilmes megjelenésére. Knull egy ősi istenség, aki 2013-ban debütált a Thor: God of Thunder 6-os lapszámában, majd 2018-ban teljes mértékben bemutatták őt a Venom vol. 4 #3-ban. Bár még csak rövid ideje van jelen a Marvel képregényvilágában, Knull komoly ellenlábas lett, különösen a szimbióták, azaz Venom földönkívüli fajának mitológiájában tölt be kulcsszerepet.

Nem titok, hogy a filmben Knull inkább csak egy fenyegető jelenlét lesz, amely a jövőbeli konfliktusokat alapozza meg, nem pedig a fő antagonista szerepét tölti be. Kelly Marcel rendező szerint a Venom: Az utolsó menet csak "érinti" Knull történetének kezdetét, miközben a hangsúly továbbra is Eddie Brock és Venom kapcsolatán marad. Knull egy olyan fenyegetést képvisel, amely próbára teszi Eddie és Venom kötelékét, de a történet középpontjában mégis az ő kettősük áll.

Hirdetés

Most már pedig tudjuk: a karaktert Andy Serkis alakítja, aki leginkább motion capture munkái miatt lett híre A Gyűrűk Ura és a Majmok bolygója filmekből. Serkis ráadásul korábban már szorosan kapcsolódott a Venom franchise-hoz, hiszen ő rendezte a Venom 2: Vérontó című filmet. Marcel elárulta, hogy már a Venom 2 készítésekor Serkis neve azonnal felmerült Knull szerepére, és végül ő volt az egyetlen színész, akit megkértek a szerep eljátszására, így a casting egy "teljes körként" valósult meg, a rendező színészként térhetett vissza a szériához.

A Sony nyilvánvalóan nagy terveket sző Knull kapcsán, aki a jövőbeli Marvel-filmek egyik nagy gonosza lehet, talán hasonló szerepet tölt be, mint Thanos - aztán persze ismerve a Sonyt az is lehet, hogy az egészből semmi sem lesz. Bár Knull képernyőn töltött ideje ebben a filmben erősen korlátozott lett, bevezetése arra utal, hogy a jövőben nagyobb szerepet kap a Venom és a Sony-Marvel univerzumban.

A Venom: Az utolsó menet kapcsán készült kritikánkat itt olvashatjátok, vagy alább akár videós formában is meg tudjátok nézni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)