Hirdetés

Kiderült, hogy mikor jön a Predator: Badlands, viszont megint premierdátum nélkül maradt az új Penge film

|

Kissé átrendezte a mozis naptárát a Disney, amibe bekerült az eredetileg streamingre készülő Predator mozi is.

Hirdetés

Hasonlóan a 2022-ben debütált Prédához, a Hulu lett volna a következő Predator film otthona, ám a Disney meggondolta magát. Ehhez a döntéshez több tényező vezetett, egyfelől a 18. századba helyezett előzmény pozitív fogadtatása, másrészt pedig az Alien: Romulus meggyőző mozis szereplése. Fede Álvarez rendezése is az említett streamingplatformon kezdte volna meg pályafutását a korábbi tervek szerint, de akkor a 80 millió dollárból tető alá hozott produkciónak nem lett volna lehetősége több mint 350 milliót összeszedni a mozikban.

Amennyiben tehát sikerül kordában tartani az augusztus vége óta Új-Zélandon forgatott Predator: Badlands költségvetését, és a közönség épp olyan jól fogadja a főszereplőként Elle Fanninget (Nagy Katalin - A kezdetek) felvonultató filmet, mint a legutóbbit, akkor megint nagyot kaszálhat a Disney. Magáról a projektről eddig meglehetősen kevés konkrétumot lehet tudni túl azon, hogy a Prédával ellentétben nem a múltban, hanem a jövőben játszódik. Az egymondatos szinopszis elég semmitmondó:

"A pusztaságon átkelve két nővér felfedezi szörnyű múltjukat."

Hirdetés

De legalább kiderült, hogy az Egyesült Államokban 2025. november 7-étől kezdik majd játszani a mozik, egy olyan napon, amit egészen mostanáig a Marvel egy hányatott sorsú produkciójának tartott fenn a stúdió. Ez a premierdátum korábban azé a Penge filmé volt, amint még a 2019-es San Diego Comic Conon jelentette be, a kétszeres Mahershala Alival (Zöld könyv - Útmutató az élethez) a címszerepben. A projekt azonban azóta sem került sokkal közelebb a megvalósításhoz: telibe kapta a koronavírus-járvány, a színészek és a forgatókönyvírók sztrájkja, elfogyasztott már két rendezőt (Bassam Tariq és Yann Demange is kapitulált). Az egyetlen biztató fejlemény, hogy megtalálták Eric Brooks, azaz Penge ellenlábasát a Mia Goth (MaXXXine) által életre keltett Lilith személyében.

Egyelőre nem tudni tehát, hogy mikor válthatja Mahershala Ali Wesley Snipest, aki a Deadpool & Rozsomákban tért vissza Penge szerepéhez. Viszont 2028-ra három Marvel mozival készül a Disney: február 18-ára, május 5-ére és november 10-ére is jut egy-egy amerikai premier. Könnyen meglehet, hogy ezek valamelyike a félvámpír következő nagy kalandja lesz.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)