Hirdetés

Kellemetlen: Joaquin Phoenix pár nappal a forgatás előtt lépett le egy romantikus LMBTQ-filmből

|

Számos stábtagot szívatott meg ezzel, milliós veszteségekről van szó.

Hirdetés

Két hónapon belül bemutatják a Joker: Kétszemélyes tébolyt, amely akkora siker lehet, mint az első film, vagy még nagyobb, ha figyelembe vesszük, hogy Lady Gaga is benne lesz Harley Quinnként. A közelgő premiert azonban némileg beárnyékolja a címszereplőt alakító Joaquin Phoenix legújabb lépése: az Oscar-díjas színész ugyanis a Variety jelentése szerint mindössze öt nappal a forgatás előtt kilépett a projektből - mindezt úgy, hogy ő volt az egyik főszereplő.

Phoenix ráadásul komolyan kivette a részét az egyelőre cím nélküli, meleg romantikus film készítéséből is, ugyanis Todd Haynes (Carol, Egy botrány részletei) rendezővel és Jon Raymonddal közösen fejlesztette a forgatókönyvet, a szkript a színész saját ötleteit is tartalmazta. 

Hirdetés

Július végén történt az eset, a mexikói Guadalajarában már felépítették a produkció teljes díszleteit, és a filmet eladták forgalmazóknak, minden készen állt az induláshoz, amikor Phoenix váratlanul lelépett. A Variety szerint a produkció most komoly veszélyben van, a szerepet nem lehet újracastingolni, mert egyenesen Phoenixre írták. A teljes stáb és az érintettek a kifizetésükre várnak, a veszteségek meghaladhatják a hét számjegyű összeget.

Hogy Phoenix miért döntött így, arról még nem érkezett hivatalos állásfoglalás, de a Variety úgy tudja egyes stábtagoktól, hogy a színész az utolsó pillanatban "ijedt be" a két férfi szerelmi történetét elmesélő, explicit szexuális jeleneteket is tartalmazó, 1930-as években játszódó sztoritól, amelyben Danny Ramirezzel (Top Gun: Maverick, A Sólyom és a Tél Katonája) játszott volna együtt - a Deadline hozzátette: Ramirez úgy repült a San Diegó-i Comic-Conra, hogy nem tudta, valóban elkészül-e a film. A stábtagok szerint Phoenix kilépése a túlságosan bevállalós jelenetek miatt történt, de ez azért nehezen hihető, mivel eleve a színész volt az, aki ezt a koncepciót Haynes elé vitte.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A film egyik producere, Christine Vachon megerősítette Facebookon egy azóta törölt posztban, hogy Phoenix valóban lelécelt: elmondta, hogy ennek a sztorinak egy változata bizony megtörtént, és egy rémálom volt számukra az egész. Üzent azoknak is, akik szerint nem egy heteroszexuális színészt kellett volna beleerőltetni egy meleg szerepbe, hogy maga Phoenix kereste meg őket a projekttel. Azt már Haynes tette hozzá egy korábbi interjúban, hogy a színész kardoskodott azért is, hogy ne érjék be az R-kategóriával sem, hanem menjenek egyel tovább, egészen az NC-17-es besorolásig. 

A filmnek ezzel valószínűleg befellegzett, és nem lenne meglepő, ha pereskedés lenne belőle.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)