Két év telt el azóta, hogy a Jumanjit leporolták és megkapta a rebootját, ahol igyekeztek haladni a korral az alkotók és átültették a társast egy videójátékos köntösbe. Az adaptáció anyagi és kritika sikert egyaránt elkönyvelhetett, így borítékolható volt a folytatás, ami A következő szint alcímmel csütörtökön debütált a hazai mozikban is. Az új epizód pedig képes megugrani azt a szintet, amit az előző, sőt néhány téren még egy kicsit rá is licitál, bár a történet az pont nem tartozik ezek közé.
A második Jumani epizód ugyanis sokkal inkább tűnik egy videojátékos stílusábrázolásnak (esetleg kritikának?), amit viszont zseniálisan állított össze a készítőgárda, hisz - némi grafikai és minimális tartalmi frissítésen kívül - lényegében ugyan azt a sztoriszálat járjuk végig, mint az előző részben. Egészen konkréten még a küldetés is megegyezik az korábbi epizódban látottal (szerezz meg egy csilli-villi követ), és a főgonosz is egészen hasonló. Persze ezt nyugodtan felhozhatnánk a film hibájaként is, azonban egy igazi gamer tisztában van vele, hogy egy játék folytatása az bizony nagyjából pontosan ezt hozza. Ha pedig bárki megkérdőjelezné ezt a megfogalmazást, gondoljon csak arra, hogy amint megjelenik a következő Diablo, valószínűleg felhasználók egész hada indul útnak a pokol legmélyebb bugyraiba, hogy legyűrje ugyanazokat a főbossokat, akikkel már a korábbi epizódokban is megküzdött. Szóval ezért az áthallásért - ami remélhetőleg tudatos volt - hatalmas pacsi jár a készítőknek.
De, hogy kicsit a történetről is meséljek, nézzük, hogy honnan is indulunk. Két év telt el legutóbbi rész befejezése óta, hőseink pedig most már az egyetemen folytatták életüket és a csapat ezáltal kicsit szétszéled. Azonban karácsony apropóján ismét elhatározzák, hogy találkoznak egymással, hogy átbeszéljék, mi is történt velük. Spencer nem érkezik meg a találkozóra, így felkeresik otthonában, ahol a nagypapája, Eddie (Danny DeVito) fogadja őket, aki épp egykori kollégája/barátja, Milo (Danny Glover) látogatott meg hosszú idő után. A házban ugyan Spencert nem találják meg, azonban az elpusztítottnak hitt Jumanji egy dobszóló kíséretében felfedi magát, a gyerekek pedig rájönnek, hogy barátjuk valószínűleg ismét belépett a virtuális világba, így elhatározzák, hogy követik őt. A dolog azonban nem úgy sül el, ahogy azt előre eltervezték, ugyanis Bethany helyett Eddie bácsi és Milo kerül a játékba, ráadásul a világ és a küldetés is némileg megváltozott.
A két új karakter - a régi avatárokban - remek kiegészítőnek bizonyul, és az idősek rácsodálkozását a videojátékokra tökéletesen hozza, persze ehhez kell Kevin Hart és Dwayne Johnson nagyszerű alakítása is. A nagyobb probléma talán az, hogy a gyerekekből fiatal felnőttekké cseperedő csapatunkról nem tudunk meg komolyabb információkat, történetük sokkal inkább csak körítésként szolgál a két Danny kapcsolatára fókuszáló narratívában. Az avatár-cserélgetéssel és a néhány új képességgel azért a készítők jelentősen megbolygatták az állóvizet, ezek amellett, hogy tökéletesen megágyaztak a vicces jeleneteknek, még egy fontos videojátékos problémára is rávilágítanak (méghozzá arra, hogy milyen rossz, ha nem lehetsz a kedvenc karaktereddel, mert más előtted csapott le rá).
Ha nagyon szőrszálhasogató szeretnék lenni, akkor az akciójelenetek gyenge megvalósítását emelném ki a film hibájaként, a kapkodós kameramozgás az előző részre nem igazán volt jellemző ezekben a szituációkban (gondoljunk csak Caren Gillan tánc/harc-jelenetére), itt azonban amint egy kicsit felpörögnek az események az operatőr vad rángatózásba kezd. De szerencsére ez az egyetlen komolyabb hibája a filmnek, mely üde szórakozással, egy kis érzelmi hullámvasúttal és egy remek befejezéssel örvendezteti meg azokat, akik a pocsék játék helyett inkább a mozivásznon találkoznának ismét kedvenceikkel.
