Hirdetés

Itt a vége, az idei volt az utolsó Balaton Sound, nem rendezik meg többet

|

Elképzelhető viszont, hogy valami egészen más jön helyette.

Hirdetés

Az első Balaton Soundot még 2007-ben rendezték meg Zamárdiban, a zenei fesztivál aztán a 2010-es években élte vitathatatlan fénykorát. A csúcsot a 2019-es esztendő jelentette 172 ezer vendéggel. Aztán jött a koronavírus, majd a járvány utáni Soundok egyrészt brutálisan megdrágultak, másfelől ezzel párhuzamosan egyre kevesebbeket tudtak bevonzani. És nagyon úgy fest, hogy ennek az egész történetnek most értünk el a végére.

SONLINE ugyanis ma arról írt, hogy lejárt a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. Zamárdival kötött szerződése, és bár Vető Viktória, a Balaton Sound sajtófőnöke nem volt hajlandó konkrét választ adni a megkeresésekre, a legutóbbi képviselő-testületi ülésen konkrétan elhangzott, hogy ez volt az utolsó Sound.

Hirdetés

Ezt egyébként az idei fesztiválon dolgozók büfések is kész tényként kezelték. Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere annyit mondott, hogy a szerződés lejárt, így a szervezőknek 2024-ig volt lehetőségük megtartani a Balaton Soundot, tehát ilyen értelemben ez volt az utolsó fesztivál, amit megrendezhettek itt.

Közben egyre többen pletykálják, hogy a Balaton Sound helyett a jövőben a kolozsvári Untold fesztivál jön majd Zamárdiba. Ezt a polgármester egyelőre nem erősítette meg, azt mondta, hogy ilyen megkeresést nem kapott az önkormányzat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)