Hirdetés

Iszonyú látványos fantasy az Így neveld a sárkányodat élőszereplős remake-je - itt a magyar szinkronos trailer

|

Az alkotók mindent megtettek, hogy a remake képi világa hű maradjon a DreamWorks animációs filmjében látottakhoz.

Hirdetés

Becsúszott ugyan néhány malőr, de összességében pozitív mérleget mutat a Disney azon stratégiája, hogy animációs produkcióiból élőszereplős vagy annak tűnő (lásd: Az oroszlánkirály) remake-eket gyártva újra moziba csábítja azokat a nézőket, akiket még gyerekként varázsoltak el ezek a mesék. Ők mostanra jó eséllyel már maguk is szülők, tehát jellemzően a gyermekeikkel együtt ülnének be a filmekre, megágyazva a 20 év múlva esedékes következő feldolgozásnak.

A sikert látva más stúdiók is kedvet kaptak a próbálkozáshoz, köztük a Universal, amely az Így neveld a sárkányodat még 2010-ben bemutatott első részét gyúrta át ugyanígy annak a  Dean DeBlois-nak a vezénylete mellett, aki az animációs filmeket rendezte, előttük pedig a Lilo és Stitchet a Disneynek.

Hirdetés

A történethez nem nyúltak, így az továbbra is Hablatyot (Mason Thames), a sárkányokban nem feltétlenül ellenséget látó ifjú vikinget követi, aki összebarátkozik egy éjfúriával, az általa később Fogatlannak elnevezett teremtménnyel. Törzsfő apja (Gerard Butler) nem nézi jó szemmel a fiú hóbortját, de a barátai, köztük Astrid (Nico Parker) támogatásával nekiáll lebontani a régi hiedelmekből és sztereotípiákból emelt falat emberek és sárkányok között.

Az Így neveld a sárkányodat június 12-étől látható a hazai mozikban.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)