Nagyon úgy fest, az Amazon elhatározta, mindent megtesz azért, hogy lerombolja a langymeleg Marvel és DC képregényadaptációk csillogó-villogó, de egyre unalmasabb és kiszámíthatóbb, nem mellékesen némiképp beképzelt szobrát. Ennek a hadműveletnek az első manővere a nagyon jól sikerült, immár két évadot teljesítő, és hamarosan egy harmadikkal jelentkező The Boys volt. A The Boys alapjául Garth Ennis képregényei szolgáltak, melyek a DC Comics alá tartozó WildStorm gondozásában jelentek meg.
Most azonban még távolabb kerültünk a fősodortól: ezúttal azt az Invincible-t adaptálták, ami anno az Image Comics kiadónál jelent meg. A Robert Kirkman által írt Invincible képregényfüzeteket ráadásul egy olyan műfajon keresztül mutatták be a nézőnek, amiről sokan önkéntelenül is a konfliktuskerülő, gyerekbarát tartalmakra asszociálnak: animációs sorozatot csináltak belőle. Ezt pedig piszkosul jól tették.
Az Amazon Prime Video streamingplatformon futó Invincible első évada kis túlzással mindent kicsavar, amit a szuperhősökről eddig gondoltunk, a pátoszos héroszok koncepcióját átülteti egy olyan világba, ahol senki sem szent, mindenkinek megvannak saját önös érdekei, a happy end sosem garantált, egy ifjonc hős pedig jobban hasonlít egy felmosóra, mint egy legyőzhetetlen titánra, annyiszor törlik fel vele a padlót - noha neve épp Invincible, azaz Legyőzhetetlen. Mark Grayson nem csak nevéhez, hanem örökségéhez is megpróbál felnőni, édesapja ugyanis nem más, mint a Föld legnagyobb szuperhőse, a Supermanéhez hasonló erőkkel bíró Omni-Man.
Markot az a Steven Yeun szinkronizálta, akit legtöbben a The Walking Dead tévésorozatból Glennként ismerhettetek (az annak alapjául szolgáló képregényeket egyébként úgyszintén Robert Kirkman írta). Édesapjának, Nolan Graysonnak, azaz Omni-Mannek pedig J. K. Simmons kölcsönözte hangját egészen fergeteges módon. Szinkronhangok terén kivétel nélkül kiváló a casting, érdemes még kiemelni Mark anyját, Debbie-t, kinek szerepe Sandra Oh-hoz került, valamint a főhős iskolatársát és barátnőjét, Ambert (őt Zazie Beetz szinkronizálja), és Atom Eve-et, egy fiatal szuperhőslányt, aki szintén elég közel áll Markhoz, az ő szerepét Gillian Jacobs kapta. Viszonylag ritkán bukkan fel a sorozatban, de kiváló munkát végez Mark Hamill, aki egy Art Rosenbaum nevezetű fickót szinkronizál, ő a szuperhősök szabója. Hamill ezzel a szereppel ismét emlékeztet bennünket arra, hogy ő istenigazából szinkronszínészként tud brillírozni.
Nagyon fontos nyomatékosítani, hogy ha belefogtok, akkor semmiképp se hagyjátok ott már az első epizód közepén a sorozatot, mivel ebben az esetben simán csak engednétek, hogy átverjen benneteket az Invincible. Az első rész utolsó pár percéig ugyanis teljesen úgy építkezik a történet, mintha egy szokványos, útkeresős, szárnypróbálgatós tini-szuperhőssztori lenne, egy Supermanbe oltott Pókemberrel a főszerepben, aki hatalmas erőkre tesz szert, de közben próbálja megoldani hétköznapi gondjait is a gimiben és a szerelem terén. A nyitórész utolsó pár perce azonban borítja az asztalt, teljesen tónust vált, és garantáltan leszaggatja a néző arcát, miközben a képernyőn meg szó szerint leszakadnak az arcok.
Az Invincible cseppet sem véletlenül kapta meg a durvább korhatárbesorolást, kifejezetten a felnőtteket célozza meg a sorozat, hektószámra ömlik a vér és folynak a belek, de ez sosem céltalanul történik. Akkor csap át brutális gore-ba a látvány, mikor az tényleg elvárható, tehát amikor szuperemberek esnek egymásnak úgy, hogy szabadjára engedik minden erejüket. Épp így válik az Invincible az átlagos szuperhőssztorikkal ellentétben valóban reálissá. Ha tényleg léteznének ilyen emberfeletti képességekkel bíró lények, akkor az ő összecsapásaik hihetetlen pusztítást eredményeznének, a hétköznapi emberek pedig ezekben a meccsekben nem többek holmi parányi hangyáknál, erre nem győz minket elégszer emlékeztetni a sorozat.
Azt a toposzt is lesöpri az asztalról az Invincible, miszerint a köpenyes igazságosztók mind nemes szándékoktól vezért hősök, ha pedig rosszat tesznek, akkor valamiféle furfang áll a háttérben, biztosan átmosták az agyukat, egy gonosztevő irányítja őket, csak egy klónt vagy párhuzamos univerzumból érkező hasonmást látunk... sokáig lehetne még folytatni a sort, mindig akadt az írók ötlettárában valami olyan trükk, amivel fel lehet menteni egy ilyen karaktert az elkövetett bűnei alól. Itt erre még csak kísérletet sem tesznek, ami ismét arra erősít rá, hogy életszerű legyen a sorozat.
Két sarkalatos pont van, melyeknek köszönhetően befogadhatóbb, és bizonyos szempontokból talán még élvezetesebb is lehet egyesek számára, mint az eredeti Invincible képregények. Az első a vizualitás. A képregényekben Cory Walker rajzai esetében észrevehető egy minimális elnagyoltság, főleg az arcok terén figyelhetők meg mindenképpen stílusosnak mondható, de valószínűleg kevesek tetszését elnyerő vonások. Ezzel szemben a sorozat itt nem kockáztat, azt az egyszerű, ugyanakkor határozott vonalvezetésű, realisztikus irányt viszi tovább, amit mondjuk a DC Comics legújabb animációs filmjeiben megszokhattunk. A második okos változtatás pedig az egyes történetszálak mixelésének köszönhető, nem lesz így annyira darabos a sztori kibontása, mint a füzetekben, a fő sztori mellé nagyon szépen illeszkednek a mellékágak, így a katarzis sem jön olyan korán, mint az eredeti képregényekben.
Az Invincible hatalmas kritikai sikert aratott, az Amazon pedig egyből megrendelte a második és harmadik évadot is. Tekintve, hogy a streamingszolgáltatók mennyire óvatosak szoktak lenni, ez mindenképp nagy szó. Alapanyag lesz bőven a folytatásra, hiszen az első szezon nagyjából az Invincible képregények első 13 füzetét dolgozta fel. Ez a fő cselekményre vonatkozik csak, de ahogy épp az előbb szóba került, egyéb történetszálak esetében picit gyorsabban haladtak az írók. Robert Kirkman képregénysorozata 144 lapszámot élt meg, 2018-ban zárta le az író a kalandot, Mark Grayson történetét így elejétől a végéig ismerhetik az olvasók. Nagyon sok évadnyi muníció van tehát még a tárban, és csak remélni tudjuk, hogy az Amazon nem áll majd le félúton, végigviszik a teljes sztorit. Ha mindezt olyan minőségben szállítják, mint ami az első szezont jellemezte, akkor nagyon jól fogunk járni.
