A 2020-ban bemutatott Sonic film egyike a leglátványosabb hollywoodi sikertörténeteknek: mindannyian emlékszünk rá, hogyan nézett ki eredetileg szegény karakter az élőszereplős és CGI hibridet alkalmazó adaptációban, a népharag hatására azonban a Paramount visszakozott, és a mozikba küldött változatban már egy sokkal barátságosabb ábrázatú sündisznó kapott helyet. A döntés kifizetődő volt, a Sonic, a sündisznót többnyire szerették a kritikusok, Jim Carrey-nek nagyon jól állt a gonoszkodás, és a kassza is szépen csilingelt, hiszen 85 millió dolláros büdzséből sikerült közel 320 millió dollárt összeszedni. Ez elég is volt ahhoz, hogy a stúdió nagy terveket szőjjön.
Két évvel később elkészült a folytatás, amely már jóval megosztóbb lett, viszont anyagilag ismét jól teljesített (90-110 millió dollárból 405-öt termelt), szóval nem volt megállás: a Paramount Pictures a harmadik film mellett különböző spin-off tartalmakat is megpedzegetett.
Az első ilyen mellékszál egy olyan karakterre fókuszál, aki a Sonic, a sündisznó 2-ben mutatkozott be Idris Elba szinkronjával kísérve: ő az erejére építő Knuckles. Eddig csupán annyit tudtunk a projektről, hogy a Paramount+-ra készül és Elba visszatér, most viszont kiderült több konkrétum is.
Elba valóban újra meg fogja szólaltatni a figurát, de a Variety értesülései szerint nem ő az egyetlen, akit visszahoznak a második részből, hanem a Maddie-t játszó Tika Sumptert (Pofázunk és végünk) és Adam Pally-t (Happy Endings, The Mindy Project) is, aki az egyik rendőrt, Wade-et alakította. Rajtuk kívül a stábhoz csatlakozott Edi Patterson (Az erényes emstone-ék, Tőrbe ejtve), Julian Barratt (Nagy Katalin - A kezdetek, Bloods), Kid Cudi (Ne nézz fel!, Akik mi vagyunk) és Ellie Taylor (Ted Lasso, Plebs) is, de fel fog bukkanni Rory McCann (Trónok harca, Jumanji) is.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
A második és harmadik film eseményei között játszódó sztori állítólag arról szól majd, hogy Knuckles beleegyezik abba, hogy Wade a pártfogoltja legyen és megtanítsa őt az echidna harcosok módszereire. A sorozat forgatása jelenleg is zajlik Londonban, a vezető író John Whittington (LEGO Batman: A film, DC Szuperállatok ligája), a Sonic filmeket rendező Jeff Fowler pedig nem csupán a piloton dolgozik, hanem executive producerként az egész szérián. A Sonic, a sündisznó 3. várhatóan 2024 decemberében fog a mozikba kerülni, szóval a Knuckles sorozatot még azelőtt láthatjuk majd.