Minőségi helyett inkább úgy lehetne jellemezni a Netflix tartalomkínálatát, mint ami a mennyiségre alapoz. Nincs még egy streamingplatform, amelyik ilyen gyors ütemben ontja magából a filmeket, sorozatokat, pedig nem támaszkodhat egy Disney-hez, Warnerhez, MGM-hez vagy Paramounthoz fogható tradicionális hollywoodi stúdióra, mint egynémely riválisa.
Időnként azonban felbukkan egy-egy gyöngyszem a katalógusban, mint amilyen a dél-koreai produkciók imázsát az Oscar-díjas Élősködőkkel együtt számottevően javító Squid Game, azaz a Nyerd meg az életed.
Hwang Dong-hyuk sorozatát markáns képi világa mellett a mesés pénznyereményért küzdő szereplők (köztük Lee Jung-jae, Park Hae-soo és Wi Ha-jun) karakterfejlődése, de még inkább az ártalmatlan gyerekjátékokból lett halálos kihívások miatt zárták a nézők a szívükbe, türelmetlenül várva a folytatást. Nos, három évvel és három hónappal az első után tényleg jön a második évad, december 26-án debütál a Netflixen.
Az is kiderült továbbá a premier időpontját nyilvánosságra hozó kedvcsinálóból, hogy a harmadik felvonásra már nem kell ennyit várnunk, azt még valamikor 2025 folyamán megkapjuk. Üröm az örömben viszont, hogy ezzel le is zárul a történet, további évadokra nem számíthatunk. Ugyanakkor túlságosan is értékesnek tűnik a franchise ahhoz, hogy a Netflix elengedje a kezét, ezért nem lepődnénk meg, ha előbb vagy utóbb különféle spin-offok igyekeznének betörni a sorozat helyén keletkezett űrt.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!