Nem mindegyik horrorfilm veszi halálosan komolyan magát, és ez teljesen jól van így, különben olyan emlékezetes alkotásokat kellett volna kihagynunk, mint Sam Raimi Gonosz halott trilógiájának második és harmadik része, vagy az azok nyomán készült sorozat, de szegényebbek lennénk mások mellett a Frászkarika, Az elveszett fiúk, a Veszélyes éj, a Haláli hullák hajnala, a Zombieland, a Hétköznapi vámpírok és a Törjön ki a frász! élményével is.
Az iméntiekkel sorolható egy kategóriába a Radio Silence néven futó rendezőpáros, Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett 2019-es horrorvígjátéka, az Aki bújt is, amelyben egy dúsgazdag fiatalember (Mark O'Brien) bemutatja szíve választottját (Samara Weaving) a családtagjainak, kiknek színe előtt egybe is kelnek. Ezt követően azonban kezdetét veszi egy halálos macska-egér játék, amelyben mindenki a Le Domas klánba frissen beházasodott Grace-et kergeti azzal a szándékkal, hogy végezzen vele.
Az okokat nem spoilerezném el, hátha nem láttátok még, de megnéznétek, mielőtt megérkezik a folytatást. Merthogy bizony zöld utat kapott a projekt, közölte a The Hollywood Reporter. Samara Weaving (Három óriásplakát Ebbing határában, Babylon), aki felkerült a Puliwood legtalpraesettebb final girlöket bemutató listájára, ismét el fogja játszani Grace szerepét, míg a rendezésért Bettinelli-Olpin és Gillett (Sikoly, Sikoly VI., Abigail) kettőse fele majd. Ami a szkriptet illeti, azt is gyakorlott kezekre bízták, Guy Busick és R. Christopher Murphy együtt jegyezték az első rész forgatókönyvét.
Egyelőre nem tudni, hogy miről szól majd a folytatás, sem azt, hogy mikor kezdődik a forgatás, illetve mennyit kell várni a bemutatóra, de a Searchlight Pictures okkal szavazott bizalmat az Aki bújt 2-nek: a mindössze 6 millió dollárból tető alá hozott első rész 57,6 milliót szedett össze a mozikban.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.