Arató András, vagy ahogy világszerte ismerik Hide the Pain Harold elképesztő sikereket ért el azzal, hogy fanyar mosolyával internetes jelenséggé vált. Itthon gyakran összefuthattok vele különböző rendezvényeken, legutóbb például a V4 Future Sports Festivalon vett részt meghívottként. Az egykori villamosmérnök nyugdíjas korára olyan karriert indított be, hogy a The Guardian is készített vele egy interjút.
Aratót egy fényképész kereste meg, mivel látta az egyik nyaralási fotóját, és szeretett volna vele egy sorozatot készíteni, hogy az így készült képeket stockfotóként értékesíthesse. A "modell" később rákeresett saját képeire, és akkor döbbent rá, hogy azok kikerültek az internetre, sőt egy nagyon népszerű mém lett belőle.
"Azt gondoltam, hogy a képeket csak üzleti célokra használják majd, de arra nem számítottam, hogy mémek lesznek belőlük. Az emberek feliratokat készítettek a fotóimhoz, amiken az szerepelt, hogy a feleségük elhagyta őket vagy ellopták a személyazonosságukat és kiürítették a bankszámlájukat. Azért használták a képeimet, mert úgy néz ki, mintha fájdalomból mosolyognék."
Elmondta, hogy először nagyon zavarta a jelenség, és azt remélte, hogy az egész eltűnik az internet süllyesztőjében, ahogy az lenni szokott, viszont amikor ezt hiába várta, eldöntötte, hogy átveszi az irányítást fölötte. Miután csinált egy saját rajongói oldalt, elkezdték reklámajánlatokkal megkeresni, amelyekre sokszor igent is mondott. Ez azért is volt jó, mert a mém körüli felhajtást felesége rettentően utálta, de amikor az első reklámbevétel megérkezett, akkor megváltozott a véleménye.
A mémnek köszönhetően egy második karriert is beindított, miután villamosmérnöki pályafutásából nyugdíjba vonult. Az elmúlt évben 20 helyre repült, köztük Chilébe és Kolumbiába is, tartott egy TED-es beszédet, tévés megjelenései voltak és még egy videoklipben is szerepelt. A hírnevet jótékonykodásra is felhasználja:
"Többé akarok válni, mint egy szomorú mosoly. Egy lelki elsősegélyvonal arca vagyok Magyarországon(...). Büszke vagyok arra, hogy valami többet is sikerült kihozni az elmúlt tíz évből, mint egy idiótának tűnő mosolyt."
Ha szeretnétek egy kicsit bővebben megismerkedni Arató András történetével, akkor figyelmetekbe ajánljuk az Index videóját, amelyben bővebben mesél második karrierjéről:
Ti összefutottatok már a világhírű mém alanyával valahol?