Ha valaki megkérdezi, miért jelent nekem olyan sokat a Jóbarátok, hogy jóformán a lakásom bármely pontján lehet találni valamilyen Central Perkös ajándéktárgyat, hogy bármikor újra tudom nézni a részeket (angolul és magyarul is) és ugyanúgy nevetni a poénokon, vagy hogy már olyan idézetek is eszembe jutnak napjában többször, amiket rajtam kívül senki nem tud mihez kötni, nem tudok hirtelen választ adni.
Egyszerűen szeretem; szeretem a poénokat, azt, hogy hétköznapi emberek kerülnek többnyire hétköznapi helyzetekbe, hogy együtt tudok érezni mindennapos örömeikkel és fájdalmaikkal; szeretem, hogy a hat főszereplő egyenrangú, mégis egyediek, és egyáltalán nem érzem, hogy szerepet játszanak, hiszen ők egész egyszerűen hat átlagos barát, akik próbálnak az élet nehézségein egymást támogatva túllépni.
Ez a hat barát most, 17 évvel azután, hogy utoljára elmentek kávézni, újra találkozott, és bár látszik rajtuk, hogy azóta megéltek ezt-azt (főleg szegény Matthew Perryn vehető észre ez, akit meggyötört az élet, nem is beszél sokat a műsor alatt), az is nyilvánvaló, hogy a köztük kialakult kötelék örök, nem csak karrierjüket köszönhetik a sorozatnak, hanem a legjobb barátaikat is.
I'll be there for you
Az, hogy a Jóbarátok máig elképesztően népszerű, és még mindig adják a tévécsatornák, annak köszönhető, hogy nem az számít, milyen évet írunk most, hanem az, hogy a nézőket mely életkorban kapja el. Aki tinédzserkorában látta először, sokkal jobban tudja értékelni, mint az, aki már a harmincas éveiben jár, stabil állása, kialakult baráti köre van; ő talán kevésbé tud azonosulni a karakterekkel, és a poénok sem ülnek úgy számára.
Rángatózik a szemem, amikor valaki azt mondja, az Így jártam anyátokkal jó, ez meg szörnyű, de azzal nyugtatom magam, hogy nem ugyanakkor voltunk fiatalok. Én 1993-ban, másfél évvel a sorozat indulása előtt születtem, már bőven az első évadok ismétlései mentek a tévében, amikor először láttam a részeket, de akárhányszor belefutottam, nem tudtam elkapcsolni.
A Jóbarátok: Újra együtt nagyon hatásosan indul: a színészek egyesével megérkeznek a pontosan újraépített díszletekbe, és szinte azonnal elragadják őket az érzelmek. Tíz évet töltöttek el a két New York-i bérlakás falai között, ha valami, ez tényleg a második otthonuk volt. Most mesélnek, nosztalgiáznak, beszélgetnek egymással, mert bár tartják a kapcsolatot, állítólag egyetlen egyszer voltak a finálé óta egy szobában mind a hatan.
A találkozó legszebb pillanatai azok, amikor mi is azt érezzük, amit ők: hogy jó újra ott lenni, előtörnek az emlékek; bár sosem jártunk ott, a sorozat nézése közben mégis úgy érezhettük, mintha kvázi hetedikként részesei lennénk az eseményeknek.
Szórakoztató látni a felolvasásokat, ahogy újra eljátsszák régi jeleneteiket, meg a kvízezés is, melynek során próbálnak visszaemlékezni a sorozat egyes pillanataira, karakterek neveire - és meglepően jól megy nekik. Szintén jó látni Kevin S. Brightot, Marta Kauffmant és David Crane-t, a széria alkotóit, akik sokat mesélnek például arról, hogyan találták meg a megfelelő embereket az egyes szerepekre.
Like I've been there before
Ugyanakkor ha lekerül a fókusz a hatosról, és újabb szereplő csatlakozik melléjük, az egész helyzet kényelmetlenné válik. A készítők túl sokat akartak belesűríteni 99 percbe, így a cameók többsége nem éri el a kívánt hatást, nem tudjuk kiélvezni Janice (Maggie Wheeler), Gunther (James Michael Tyler) vagy a Geller-szülők (Christina Pickles és Elliot Gould) felbukkanását, mert túl kevés időt és szerepet kaptak, és mire feldolgoznánk az élményt, már valami más következik.
James Cordent alapvetően jó műsorvezetőnek tartom, de ő is csak egy-két kérdést tud feltenni, majd hirtelen vágás, és már máshol járunk. A sorozatot kedvelő, de egyébként annak múltjához sehogy nem kapcsolódó személyek megszólaltatása fölösleges volt, ahogy a közönség kérdeztetése is, és Lady Gaga szerepeltetését nem csak Lisa Kudrow, de én sem tudtam hirtelen hova tenni. Mintha körbeküldtek volna egy levelet Hollywoodban, hogy aki akar, jöjjön nyugodtan, valahogy beszorítják.
Ennek ellenére is kötelező megnéznie mindenkinek, akinek valaha bármit is jelentett a Jóbarátok, érdekes új titkokra is fény derül, van néhány izgalmas meglepetés, láthatunk eddig nem vagy ritkán látott pillanatokat, bakikat, és felvételeket például arról, hogyan forgatták a mindenki által utált szökőkutas bevezetőt.
Engem már az megvett, amikor hallottam a főcímdalt és az átvezető zenét újra felcsendülni, úgyhogy a nap további részében a Central Perkben leszek, ha valaki keresne.
A Jóbarátok: Újra együtt mától magyar felirattal is elérhető az HBO GO kínálatában. Én angolul néztem, Ross "Pivot! Pivot!" kiabálásának egy rajongó általi utánzását úgy feliratozták, hogy "Pervert! Pervert!", szóval semmi nem tökéletes. Csak a Jóbarátok.
