Bár az Amazon szeret elhencegni azzal, hogy a Prime Video streamingplatformon 2022 szeptemberében debütált, és a rivális HBO Max saját fantasy eposzával, a Sárkányok házával párhuzamosan futott széria nézettségi rekordokat döntött, a képet árnyalja, hogy rengeteg előfizető hagyta félbe a sorozatot. Az online kiskereskedelemből megtollasodott cég azonban nem hátrál meg, nem azért invesztált dollár százmilliókat ebbe a projektbe, hogy az esetleges kudarc leghalványabb jelére bedobja a törülközőt.
Ennek szellemében még abban az évben elkezdődött a második évad forgatása új helyszíneken, többek között az angliai Bray filmstúdióban, az egykor a Brit Királyi Légierőhöz tartozó bovingdoni katonai repülőtér területén, valamint a Kanári-szigeteken. A munkálatokkal tavaly nyáron végeztek, a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja közben.
A bemutatónak egyelőre nincs fix időpontja, csupán annyit tudunk, hogy az Amazon 2024 végével számol, a széria showrunnerei, Patrick McKay és JD Payne azonban már nekiláttak a harmadik évad előkészítésének. Elsőre úgy tűnhet, hogy kissé hamariak voltak, és nem gondolták át tettüket enthez méltó alapossággal, mivel hivatalosan még nem kapott zöld utat az újabb felvonás.
Igen ám, de a napokban három évre szóló szerződés köttetett az Amazon MGM Studios és az általuk frissen létrehozott produkciós vállalat, a 10:40 PM Productions között. Ennek értelmében a megállapodás időtartama alatt a páros kizárólag az Amazonnak gyárthat tévés tartalmakat.
McKay és Payne jelenleg nagy vonalakban dolgozza ki a harmadik évad történetét, az írói szoba tagjait csak később trombitálják össze, hogy elkezdjék megalkotni a majdani forgatókönyvet. Eközben pedig döntés született arról, hogy a díszleteket átköltöztetik a Bray stúdióból a Shepperton stúdióba.
Vernon Sanders, az Amazon MGM Studios tévés részlegének vezetője a The Hollywood Reporter beszámolója szerint magától értetődőnek nevezte, hogy örömmel hosszabbítanak szerződést a széria showrunnereivel, és alig várják, hogy a Prime Video előfizetői átélhessék azt az eposzba illő kalandot és óriási téttel bíró drámát, amelynek szálait McKay és Payne továbbszövi a második évadban és azután.
Ez igencsak úgy hangzik, mintha csupán idő kérdése lenne, hogy hivatalosan is berendeljék a folytatást.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!