Képzeljünk magunk elé egy olyan jövőképet, amelyben az emberiség már több száz planétát kolonizált. Ezeket féregjáratok kötik össze, amelyeken keresztül vasúton szállítanak árut és embert egyaránt. Mindeközben pedig a rendszeres megfiatalító kúráknak, a lementhető és tárolható emlékeknek, valamint a klónozásnak köszönhetően elérhető közelségbe került régóta vágyott halhatatlanságunk.
Gondoljunk csak bele, mi mindent kezdhetnénk az életünkkel, ha tízszer, százszor, ezerszer olyan hosszú lehetne, mint valójában. Az egyik ciklusunkat szentelhetnénk a művészetnek, a másikat a munkának, a harmadikat az élvezeteknek és így tovább. Lehetnénk elhivatott rendőrnyomozók vagy kizárólag a célunkat szem előtt tartó terroristák, bárkik és bármik. Megfelelő összegért tökéletessé varázsolhatnánk sejtállományunkat, beültetéseinknek hála látnánk a fény különböző tartományaiban, kommunikálhatnánk a Nemzetközösség egészére kiterjedt uniszférán keresztül, organikus áramkör-tetoválások révén pusztán gondolatunk erejével vezethetnénk autót. Olyan világokra léphetnénk, ahol a fűcsomó savval védekezik a reá taposó láb ellen, vagy ahol tündérszerű szilfenek járatják bolondját az emberrel.
Hamilton lenyűgöző univerzumot teremtett, amit zavarba ejtő részletességgel mutat be. Ezernyi, összefüggéstelennek tűnő történetszálat csomóz egybe, melyek kivétel nélkül egyazon irányba tartanak, a Dyson-Ikrekhez. Két csillaghoz, amelyeket valamilyen emberi elmével felfoghatatlan erő burkolt be egyik pillanatról a másikra. Hogy kiderítsék, mi okozta, és jelent-e bármiféle fenyegetést az emberiségre, a Nemzetközösség megépíti az első, fénysebességnél is gyorsabb űrhajót, a Második Esélyt.
Természetes kíváncsiságunknak már számtalanszor megfizettük az árát, és könnyen megeshet, hogy a Dyson-Ikreknél sem egészen azokra a válaszokra találnak hőseink, amire számítanak. A még idén érkező folytatást előkészítő végkimenetelig azonban közel ezerkétszáz oldalon kell átrágnunk magunkat, tehát garantált a tartalmas szórakozás.
4/5
