Jó pár éve mondogatjuk már, hogy a Marvel egyszerűen nem tud hibázni. Tökélyre fejlesztették a rengeteg humort és mozgalmas akciót vegyítő formulát, amit évi két-három filmmel csúcsra is járatnak, mi pedig minden alkalommal úgy jövünk ki a moziból, hogy pontosan azt kaptuk, amit vártunk. Azt csinálják Hollywoodban, amit a Telltale a kalandjátékokkal: ugyanarra a jól működő vázra húzzák fel az összes filmet, függetlenül attól, hogy mi a téma vagy ki a főhős. Ez persze nem feltétlen baj, de kérdés, hogy a nézők nem fognak-e előbb-utóbb ráunni a műfajra, ha minden poén menetrend szerint érkezik.
A jó hír az, hogy nem várták meg, amíg ez kiderül. A Fekete Párducból Ryan Coogler kezei közt egy a szokásosnál jóval visszafogottabb film született. Nincsenek alternatív univerzumok, idegen inváziók, grandiózus témák és nagy megmondások. Vannak viszont földhözragadt, való életbeli problémák, érdekes, kibontott karakterek, gyönyörű helyszínek és néhány egyedi megoldás.
Ha többet szeretnétek megtudni magáról Fekete Párducról, akkor ezt a videót feltétlen nézzétek meg!
Cooglernek ez zsinórban a harmadik filmje Michael B Jordan főszerpelésével (és a következő mozijáról is csak annyit tudni, hogy együtt csinálják), és ha így működik a kémia, akkor remélhetőleg még sok ilyet csinálnak majd. Hivatalosan persze Chadwick Boseman a címszereplő, de ezt a filmet egyértelműen a főgonosz viszi el a hátán. A Marvelnek végre sikerült összehozni egy olyan karaktert a rossz oldalon, akivel tudunk azonosulni, szimpatizálni, akinek érthetőek a céljai, a motivációja. És mindeközben az őt játszó színész is hatalmasat alakít. De nem lenne fair csak őt kiemelni, mert a többiek is fantasztikusak: a már említett Boseman, Andy Serkis, Lupita Nyong'o és Danai Gurira is nagyot megy, de a közönségkedvenc egyértelműen a Letitia Wright által alakított Shuri lesz, aki az MCU eddigi egyik legjobb és legviccesebb sidekickje.
Maga a történet kifejezetten érdekes, már csak azért is, mert a szálakat ezúttal nem a főhős irányítja, ő csak megpróbálja fenntartani az egyensúlyt. Nem megy le nagyon drámaiba, de bizony megjelennek olyan motívumok, amelyek reflektálnak korunk problémáira, mint a migráció és a falépítés. A Fekete Párduc így végig aktuális, és bár nagyon komoly gondolatokra épül, nem próbál meg többnek látszani annál, ami. Jóval kevésbé humoros, mint az eddigi Marvel filmek, talán egyetlen olyan jelenet volt a két óra alatt, amikor egyszerre hangosan felnevetett az egész terem. Ez egyébként pont egy zseniális szóvicc volt a szinkronos változatban, így egyáltalán nem bánom, hogy magyarul is láttam a filmet, de biztosan be fogok ülni egy eredeti nyelvű vetítésre még a napokban.
A trailerek után néhányan azonnal belekötöttek a filmbe, hogy sablonos a főgonosz (aztán ahogy írtam, a Marvel egyik legjobb karaktere kerekedett ki belőle), és hogy egyébként is mennyire eltávolodott a film az alapanyagtól, ahol még a törzsiség és a spiritualitás volt a középpontban, itt meg hiphop szól a háttérben. Ezek azok a pontok, amikben a tisztelt kommentelők hatalmasat tévedtek, és egyben azok az elemei a filmnek, amiket a legerősebbnek éreztem. Ha valamit nagyon jól csinál a Fekete Párduc, akkor az a két világ, a modern kor és az elzárt civilizáció ötvözése, és ahol szükséges, ütköztetése. Meg lehet nyugodni, Wakandában úgy dobolják a törzsi ritmusokat, mintha nem lenne holnap, és központi szerepbe kerülnek a törzsi szokások, valamint a hagyománytisztelet kérdése is, arról nem is beszélve, hogy milyen gyakran kerülnek kapcsolatba hőseink a szellemvilággal. Csak azért, mert ezek nem kerültek bele a másfél perces trailerbe, még nem jelenti azt,hogy a filmből is kimaradtak.
Azért a Fekete Párduc sem tökéletes. A film elég lassan indul, az első fél órában "egyet előre, kettőt hátra" elven halad a sztori. Kell egy kis idő, amíg felpörögnek az események, viszont amikor elérjük a maximális fordulatszámot, akkor onnantól nincs megállás. Kaphatott volna egy kicsit nagyobb figyelmet a CGI is. Maga a látvány gyönyörű, Wakanda lélegzetelállító, ugyanez azonban sajnos már nem mondható el az akciójelenetekről, ahol a párducjelmezben bunyózó főhős néha bizony elég furcsán néz ki.
Mindent egybevéve a Fekete Párduc egy remek film, komoly mondanivalóval és fantasztikus szereplőgárdával. Látványban és zenében is remekül ötvözi a törzsi motívumokat és a futurisztikus megoldásokat. Egyedi stílusa van, és bár nem olyan harsány, mint a legtöbb Marvel film, nemhogy nem szürkül bele a tömegbe, hanem egyenesen kiemelkedik abból.
A Puliwoodos srácok is írtak egy kritikát, ide kattintsatok érte!
