Johnny Depp nem igazán hozta a formáját az elmúlt évek során. Nyilván ízlés kérdése, hogy kinek mi volt utoljára az a film, amiben még őszintén élvezte a színész játékát, de a Transzcendens és a Mortdecai például olyan darabok voltak, amelyek azért nehezen rokoníthatóak Depp korábbi klasszikusaival.
Szerencsére Scott Cooper (Őrült szív, A harag tüze) ismét kihozta belőle azt, amitől tíz kiló smink alatt is zseniálisnak tartjuk az ezerarcú Deppet, ehhez pedig csakis egy pszichopata gengszter igaz történetén alapuló bűnügyi dráma kellett.
A Fekete misében ugyanis a 70-es évekbe csöppenünk, hogy Tom Hardy Legendájához hasonlatosan itt is egy bűnszövetkezet aranykorától kísérhetjük végig az eseményeket, illetve pontosan magát James "Whitey" Bulgert, aki ekkorra már egész dél-Bostont a markában tartja és egyedül az olasz maffia köphet a levesébe. Éppen ezért pont kapóra jön neki, hogy gyermekkori barátja, John Connolly (Joel Edgerton) az FBI egyik befolyásos ügynöke lett, ezáltal alkut kötött, amely sötét szövetség végül odáig vezetett, hogy Bulger Amerika egyik legkeresettebb bűnözőjévé vált.
Scott Bulger és Connolly kapcsolatán keresztül, lassú történetvezetéssel meséli el a cselekményt, a jól időzített feszültségkeltésnek köszönhetően az események sohasem fordulnak át unalomba, viszont ehhez köthető a film egyik hibája is, miszerint a száraz tényekhez való ragaszkodás miatt nem kapunk váratlan fordulatokat, jórészt kiszámítható minden. Ezt azzal próbálták elkendőzni, hogy cserébe nagyon eltalálták Boston korabeli hangulatát, valamint a színészgárda is kitett magáért: Depp egyenesen vérfagyasztóan játszik, de nem marad el tőle színésztársa, Edgerton sem teljesítményben.
Hogy pontosan milyen lett a Fekete mise, azt a CineStar kritikájában bővebben is elolvashatjátok, mi mindenképpen ajánljuk a megtekintését!
