Október végén érkezett a hír, miszerint a Disney elhalasztotta a Rachel Zegler főszereplésével készülő új, élőszereplős Hófehérke film bemutatóját, egyúttal megmutatták a mozi első hivatalos képét is, melyen a címszereplő mellett a hét törpe is látható. Sokak megdöbbenésére pedig kiderült, hogy a hét mesebeli lény az élőszereplős filmben CGI-karakter lesz. Különösen azok pislogtak nagyokat, akik az elmúlt hónapokban elég sokat koptatták a billentyűzetet azért, hogy a film diverz törpéi miatt háborogjanak.
Pár hónappal ezelőtt ugyanis "kiszivárgott" egy forgatási videó és pár fotó, melyeken állítólag a filmbéli hét törpe volt látható, a karakterek közül azonban csak az egyik színész volt törpe termetű, itt viszont még messze nem értek véget az eltérések az alapműhöz viszonyítva, mivel akadtak a hetes tagjai között színes bőrű szereplők, sőt egy nő is. Az interneten egyből el is indult egy hatalmas felháborodási hullám, és sokan úgy vélték, hogy Peter Dinklage kritikája, miszerint az új filmnek végre szakítania kellene a törpék elavult koncepciójával végül ide vezetett, a Disney teljesen megerőszakolta az eredeti sztorit.
Nem kevés cikk született világszerte arról, hogy mennyire gonosz, káros és borzalmas döntés volt ez a Disney részéről, ezek az anyagok pedig passzoltak ahhoz a narratívához, miszerint az új Hófehérke nemes egyszerűséggel szembe fogja köpni az eredeti mesét. Lehetne egyébként lamentálgatni azon, hogy mit tekintünk itt "eredetinek", hiszen az Aarne-Thompson-féle folklórbesorolásban nem kevesebb mint 709 Hófehérke-típusú mesét találunk, és például az olasz Bella Venezia eléggé más sztori, mint az örmény Nourie Hadig vagy a görög Myrsina, és még a Grimm fivérek-féle verzió első kiadása is eléggé eltért a nagyközönség által ismert változattól, hiszen itt még a történet antagonistája Hófehérke édesanyja, nem pedig a mostohája volt. Az viszont kétségtelen, hogy az 1937-es Hófehérke és a hét törpe című Disney-mesében nem ezt a hét törpét láthattuk.
A főszereplő, Rachel Zegler nyilatkozatai sem segítettek a dolgon. A West Side Storyval befutott, kolumbiai és lengyel felmenőkkel rendelkező színésznő bőrszíne sokak számára nem volt eléggé hófehér, azzal pedig véglegesen kihúzta a gyufát, hogy elég sok interjúban hangsúlyozta, az általa alakított Hófehérke nem szorul rá arra, hogy egy herceg megmentse őt, az ő hősnője egy független, erős női karakter lesz - ezek a jelzők pedig míg hívószónak számítanak a közönség egyik felének, a publikum másik része számára azonnali triggernek tekinthetők.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
Egyelőre nem tudni, mennyiben változik maga a történet a '37-es meséhez képest, de abban legalább biztosak lehetünk, hogy nem a fenti kép diverz csapata néz majd vissza ránk a vásznon. Az október végén közzétett hivatalos képen világosan látszik, hogy az új filmben a hét törpe CGI-karakter lesz, akik megpróbálnak hasonítani az eredeti mesehősökre, de meglehetősen furán festenek egy hús-vér Hófehérke mellett. Egyéni ízlés kérdése, hogy kinek mennyire jön be ez a megoldás, azt viszont könnyen tisztázni lehet, tényleg arról van-e szó, hogy a Disney meghátrált az internetes népharag miatt, vagy egy hatalmas kamu volt az egész botrány.
A helyzet pedig az, hogy a valóságot inkább az utóbbi megfejtés fedi le. A "kiszivárgott" képek hamisak voltak, egészen pontosan nem tekinthetőek hivatalosnak. Az azokat exkluzív anyagként közzétevő brit bulvárlap, a Daily Mail arra hivatkozott, hogy a felvételeken azért nem Rachel Zegler látható, mert épp a dublőre viselte a jelmezét, a Disney képviselői ugyanakkor első körben azt mondták, felvételek nem az ő filmjük forgatásáról származnak, azoknak semmi közük sincs a Rachel Zegler főszereplésével készülő Hófehérkéhez. Az Independentnek nyilatkozva azt is elmondták, hogy felvették a kapcsolatot a Daily Maillel, és helyreigazítást kértek, a jelek szerint azonban ez nem igazán jött össze.
Az elmúlt hónapokban ugyanis a Daily Mail nem egyszer felhasználta még ezeket a képeket, és minden alkalommal tényként kezelte továbbra is azt, hogy ezek a Hófehérke forgatásán készültek, a hét törpét ábárzolják. Az elmúlt hónapokban a Daily Mail nem fukarkodott az olyan anyagok közzétételében, melyek nem győzték hangsúlyozni, az élőszereplős remake mennyire egy woke förtelem. Pár napja a film elhalasztásának a hírében (amit azzal a kommentárral hozták le, hogy a Disney attól való félelmében döntött a csúszás mellett, hogy a Hófehérke egy Macskákhoz hasonló pénzügyi katasztrófa lesz) is szerepelt a hamisnak bizonyult fotó, sőt egyenesen odáig merészkedtek, hogy a Disney korábban megerősítette, "varázslatos lényekre" lesznek lecserélve a törpék, most mégis CGI-törpök mellett döntöttek. A Disney igazából ezt a közleményt adta ki még anno Peter Dinklage háborgása után:
"Annak érdekében, hogy elkerüljük az eredeti animációs film sztereotípiáinak megerősítését, más megközelítést alkalmazunk ezzel a hét karakterrel, és konzultáltunk a törpe termetűek közösségének tagjaival. Már nagyon várjuk, hogy még több részletet megoszthassunk erről, amint a film gyártása elkezdődik egy hosszú előkészítési időszak után."
Később pedig, ahogy már szó esett róla, kategorikusan kijelentették, a forgatási felvételek nem valósak. Ez azonban nem igazán hatotta meg a Daily Mailt, továbbra is kitartottak eredeti álláspontjuk mellett. Később az azért már messze nem bulivárlapok szintjén mozgó Vanity Fair is körbekérdezősködött, és az ő forrásaik a Disney-nél azt mondták, hogy a fotók ugyan a forgatás (jobban mondva utóforgatás, hiszen a konkrét forgatás 2022 júliusában, egy évvel a képek készülte előtt befejeződött) helyszínén készülhettek, de azokon nem a konkrét hét törpe látható, hanem csak a stábtagok helyére beugró úgynevezett stand-inek.
Az nyilván csak 2025-ben fog kiderül, hogy ezek a botrányok mennyire tépázzák meg az élőszereplős Hófehérke sikerét. A film jelenleg tervezett amerikai bemutatója 2025. március 21. Az egész történetben talán az a legnagyobb tanulság, hogy jelenleg már annyira ki vannak hegyezve az emberek a Disney különböző politikailag korrekt, avagy habitustól függően "woke"-nak titulált húzásaira, hogy fel sem merül bennük, a fenti kép hamis is lehet.
Nem ez volt egyébként az egyetlen álhír a Hófehérke kapcsán, szeptemberben például azt kezdték el terjeszteni, hogy megosztó nyilatkozatai miatt a Disney egyszerűen kirúgta Rachel Zeglert, de természetesen ez sem igaz.