Hirdetés

Ennyi Dűne-filmre számíthatunk még Denis Villeneuve-től

|

A rendezőnek megvannak a tervei, és azok között nem csak Dűne-adaptációkat találunk.

Hirdetés

Denis Villeneuve (Szárnyas fejvadász 2049, Érkezés) két felvonásban faragott filmet Frank Herbert kultikus regényfolyamának első könyvéből: az első részt már 2021-ben megkaptuk, a Dűne: Második részre pedig február 29-étől ülhetünk be a mozikba. Adja magát a kérdés, hogy számíthatunk-e arra, hogy Villeneuve folytatja Paul Atreides történetének feldolgozását?

Tavaly nyáron a Deadline arról számolt be, hogy a rendező trilógiát tervez, a harmadik film alapjául pedig A Dűne messiása című kötet szolgálhat, amellyel sokkal mélyebbre merülhet Herbert fantasy-eposzában. Villeneuve most a TIME magazinnak adott interjújában beszélt a témáról. 

Hirdetés

A TIME munkatársa Zoomon keresztül beszélgetett a rendezővel, aki több érdekességet is mondott. Egyrészt elárulta, hogy számára bármilyen könyv adaptálása árulásnak számít, sőt gyilkosságnak, mert az átalakítás során pusztítasz. És bár Herbert művét a maga módján értelmezte, mindent megtett azért, hogy megőrizze a könyv költészetét, a hangulatot, a színeket, az illatot - mindent, amit akkor érzett, amikor olvasta az alkotást.

Ez is közrejátszhat abban, hogy bevallása szerint A Dűne Messiása lesz az utolsó Dűne-filmje, tehát a Dűne: Második rész után még egyet várhatunk tőle. Ami nem meglepő, mert Villeneuve sosem mutatott nagy érdeklődést aziránt, hogy franchise-rendezővé váljon. 

Van azonban két másik terve is. Az egyik Stacy Schiff Kleopátra című regényének adaptációja, amelyet jelenleg Krysty Wilson-Cairns (1917, Utolsó éjszaka a Sohóban) ír, a másik pedig Arthur C. Clarke futurisztikus klasszikusának, a Randevú a Rámával filmváltozata.

Jelenleg ezen a három projekten dolgozik, és egyáltalán nem úgy tűnik, mintha A Dűne Messiása - ami még nem kapott zöld utat a Warnertől - prioritást élvezne. Persze ez változhat azután, hogy kiderül, hogyan nyit a Dűne: Második rész a mozikban.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)