"Alain Fabien, Anouchka, Anthony, valamint (kutyája) Loubo mély szomorúsággal jelentik be édesapjuk elhunytát. Békésen halt meg douchy-i otthonában, három gyermeke és családja körében." - áll az Alain Delon családja által közzétett közleményben, amit az AFP francia hírügynökségnek juttattak el.
Delon az '50-es évek óta szerepelt filmekben, de igazán a '60-as években vált ismertté, olyan filmekkel, mint A szícíliaiak klánja, A fekete tulipán, vagy a Kalandorok. Sokan ugyanakkor A tehetséges Mr. Ripley alapján készült Ragyogó napfényből ismerhetik, Zorróként az 1975-ös filmből, netán A Rocco és fivéreiből, A párducból, A napfogyatkozásból vagy az Alvilági melódiából. Főleg francia művekben szerepelt, Hollywoodba nem tudott betörni.
A 2000-es években még annak ellenére is látható volt különféle szerepekben (pl. az Asterix az olimpiánban Cézárként), hogy 1999-ben bejelentette, nem forgat többet.
2019-ben agyvérzést kapott, ezt követően a gyermekei nem tudtak megegyezni a kezelése kapcsán, így bírói védelem alá került. Utoljára akkor volt látható nyilvánosan, amikor a 72. Cannes-i filmfesztiválon tiszteletbeli Arany Pálmát adtak át neki. Idén 72 fegyvert és több mint 3000 töltényt foglaltak le tőle, mert engedély nélkül tartotta őket.