Van annál veszélyesebb projekt, mint második részt csinálni egy kereken húszéves filmnek, ami ráadásul egy generáció számára jelent egyet gyerekkoruk egyik legnagyobb röhögésével? Nem, nem sok nehezebb feladat van ennél. Ezért is kellene ritkábban játszani a tűzzel, de úgy tűnik, Hollywoodban ez senkit sem zavar, és egymás után támasztják fel bűzölgő zombiként a rég eltemetett emlékeket, amik egészen eddig csendesen pihentek memóriánk temetőjében.
Az emlékerőszak-sorozat legújabb állomása a Dumb and Dumber To (magyarul Dumb és Dumber kettyó), amiben az 53 éves Jim Carrey és a 60 éves Jeff Daniels próbálja meg velünk elhitetni, hogy márpedig ők még mindig viccesek.
Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, az eredmény katasztrofális. Érzéstelenítés nélküli lábamputálással felérő fájdalom végigszenvedni a folyamatos önismétlést, az első filmre tett utalásokat, az iszonyatos szóvicceket, a végtelenül primitív helyzetkomikumokat és púzós-hasmenős „poénokat”. De a legsúlyosabb buktató az, hogy főhőseink elképesztően ostoba, de szerethető és jólelkű karakteréből erre a filmre csak az ostoba maradt, megspékelve azzal, hogy (főleg) Jim Carry karaktere egy büdös bunkó is, akit párszor legszívesebben szimplán orrba vágnánk. Mi értelme marad így az egésznek? Egy folyamatos, véget nem érő kínos nevetés ez a 109 perc, no meg egy hatalmas, halk sóhaj, amikor konstatáljuk, hogy elrepült húsz év. Mert valljuk be őszintén, mindenkinek élénken él még a kép a fejében az első húsz alkalomról, amikor betoltuk VHS-en az első részt, és bár szóról szóra tudtuk már a teljes filmet fejből is, minden egyes alkalommal végig röhögtük az egészet. Ezt az emléket persze most sem sikerült elrontani, de a Farrelly tesók mindent megpróbáltak megtenni, hogy rossz szájízzel gondoljunk vissza a régi szép időkre.
Na és a történet? Az alapsztori az, hogy Lloyd (Dumb, azaz Jim Carrey) két évtizeden keresztül katatóniát színlel egy szanatóriumban. Poénból. Harry (Dumber, Jeff Daniels) pedig hű barátként bejár hozzá, foglalkozik vele, és cseréli a pelenkáit (igen, több jelenetben is ecsetelik ezt a valami bizarr okból kifolyólag „fontos” momentumot). Mikor aztán Lloyd lerántja a leplet erről a kifinomult trükkről, újra nagy lesz a barátság, de ekkor kiderül, hogy Harrynek új vesére van szüksége. Őrült hajsza indul egy donorért, élén a szülőkkel (akikről kiderül, hogy kínaiak), majd egy exbarátnővel, végül Harry mára már húszéves lányával, aki gyönyörű, de az IQ-ja annyi, mint egy marék homoknak. Kitaláljátok, ki szeret bele azonnal? Igen. Ő. A történet dióhéjban ennyi, szinte minden más jelenetet láttunk már az első részben, csak hitelesebben, viccesebben és sokkal jobban.
Elcsépelt gondolat, de ez a film is tökéletesen passzol abba az amerikai hullámba, amiben mindent elővesznek, ami klasszikusnak számít a korai 90-es évekből, hogy aztán ész nélkül újrahasznosítsák, tekintet nélkül arra, hogy nézők tömkelegének jelentenek egyet a gyerekkorral. Így lesz az, hogy a „hamarosan jön” listában olyanokkal találkozhatunk, mint a Holló, Szörnyecskék, Jumanji, Rendőrakadémia, Terminátor, Jurassic Park, Bill és Ted haláli túrája vagy a már lefutott Carrie, Godzilla, Tini nindzsa teknőcök, Robotzsaru és kismillió másik. Elméletben még működhetne is néhány ilyen reboot, tekintve a jobb technikát és a nagyobb költségvetést, de sajnos az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy túlnyomó többségben szimpla erőszak történik, mindenféle értelem nélkül. Na, a Dumb és Dumber kettyó is ebbe a kategóriába tartozik.
1/5
