Noha a Tom Cruise főszereplésével forgatott Reacher mozifilmeknek is vannak szerethető tulajdonságai, az vitán felül áll, hogy az Amazon sorozatában az egykori katonai rendészt megformáló Alan Ritchson fizikuma sokkal közelebb áll ahhoz, ahogy Lee Child, az adaptációk alapjául szolgáló regényfolyam írója megálmodta a karaktert. A 42. évét taposó színész mindamellett, hogy változatlanul nagy örömmel bújna Batman gúnyájába, szíve szerint egészen addig játszaná Jack Reachert, ameddig csak képes rá.
Márpedig alapanyag van bőven, Child 29. Reacher-regénye október 21-én fog megjelenni, tehát kizárólag a szériának otthont adó streamingplatformon múlik, hogy mennyit ültetnek át belőlük képernyőre.
Nos, most már világos, hogy egy darabig még biztosan nem húzza be senki a kéziféket, mivel kevéssel azután, hogy beharangozta a Frances Neagley (Maria Sten) karakterére fókuszáló spin-offot, az Amazon zöld utat adott a Reacher 4. évadának is. Magyarán Alan Ritchson még legalább egy alkalommal visszatér majd az emberhegy méretű igazságosztó szerepében.
Előtte azonban még értelemszerűen megkapjuk a Persuader című, 2003-ban kiadott regényt feldolgozó 3. etapot, amelyben Reachernek be kell épülnie egy drogkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetbe.