Nagyon rég letértek már a Halálos iramban filmek arról az útról, amelyre még érvényesek voltak a fizika törvényei, az illegális versenyek helyébe non-stop, ám teljesen abszurd akció, valamint bénácska kémsztori lépett, de a franchise megállíthatatlanul robog tovább. Még mindig van rá igény, és ezt félreérthetetlenül jelzik az első hétvége mozis bevételei.
Holott kezdetben úgy tűnt, most megszakadhat a lendület, mivel az amerikai számok nem voltak túl biztatóak, a nemzetközi piacon elért eredmények azonban bőven ellensúlyozták a visszaesést.
Hazai pályán a Halálos iramban 10 mindössze 67,5 millió dollárig jutott, ami idei összevetésben csak az ötödik legjobb pozícióra elég, megelőzte a Super Mario Bros.: A film, a John Wick - 4. felvonás, A Hangya és a Darázs: Kvantumánia, valamint A galaxis őrzői 3. rész is. A 340 milliósra hízott büdzséhez mérten ez egészen kiábrándítónak mondható, ám ahogy említettük, a nemzetközi piacot is figyelembe véve egészen más a leányzó fekvése.
Azzal együtt már 318,9 milliónál jár a film, amelyben a teljesen kattant, és éppen ezért szerethető Jason Momoa próbálja szétzúzni a családot és megbüntetni a Vin Diesel által egyre kisebb beleéléssel alakított Dominic Torettót. Ennél nagyobb összeget csak a Nintendo és az Illumination közös produkciója tudott felmutatni a nyitóhétvégén, 377,6 millió dollárt.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!