George Clooney és Brad Pitt többször is játszottak már együtt pályafutásuk során: láthattuk őket Steven Soderbergh Ocean's-trilógiájában (ami 2007-ben fejeződött be), majd a 2008-as Égető bizonyítékban is (sőt Pitt cameózott a Clooney által rendezett Egy veszedelmes elme vallomásaiban is), azonban 16 éve nem láthattuk őket utoljára közös filmben. Ezen változtat most az Apple.
Először a mozikat, majd a streaminget is megcélozza a Wolfs névre keresztelt akció-komédia, amely mögött Jon Watts (Pókember: Hazatérés, PóKember: Idegenben, Pókember: Nincs hazaút) áll.
A sztori szerint mindketten magányos farkasokként dolgozó kreatív problémamegoldók, akik kénytelenek együtt dolgozni, miután ugyanazt a feladatot kapják meg. Csakhogy az eltüntetésre váró holttest valójában él, és hamar kiderül, hogy mindketten nagyobb feladatra vállalkoztak, mint szerettek volna. A Wolfs előzetese ízelítőt ad Watts filmjének akciójeleneteiből, stílusos adok-kapokjából a főszereplői között, valamint hangulatából is, amely ennyi alapján is magával ragadó:
A Wolfs először a mozikat célozza meg szeptember 19-én (ez már a hazai premier) a Sony Pictures forgalmazásában, majd utána felkerül Apple TV+-ra is.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!