Eric Jager 2004-ben kiadott, megtörtént eseményeken alapuló regényének feldolgozása nemcsak arra adott lehetőséget, hogy a 83 évesen is aktív rendező visszakanyarodhasson egyik kedvenc műfajához, a történelmi drámához, hanem egyúttal arra is, hogy miként első nagyjátékfilmjében, az 1977-es Párbajhősökben, úgy ezúttal is a végletekig kiélezze két férfi kakaskodását. Ám most az életre-halálra szóló küzdelem csupán keret, hiszen a sértett büszkeségnél sokkal fontosabb dolgokról mesél nekünk Scott.
1386. december 29-én Párizs népe nem is tudta, hogy történelmi eseménynek lehetett tanúja, az aznap lezajlott küzdelem volt ugyanis francia földön az utolsó törvényes párbaj. Jean de Carrouges normann lovag vívott meg Pierre d'Alençon gróf kedvenc hűbéresével, Jacques Le Gris-vel. Carrouges azzal vádolta Le Girs-t, hogy megerőszakolta hitvesét, Marguerite-et, ezért azt követelte VI. Károly királytól, hogy életre-halálra szóló párviadallal tehessenek pontot a vitás ügy végére. A hagyomány szerint aki Isten akaratából diadalt arat, annak van igaza, legyen vádló vagy vádlott. Ugyanakkor ennek tükrében Carrouges veresége magával vonta volna a hamis tanúzásban automatikusan bűnösnek találtatott felesége szörnyűséges kínhalálát is. Az összecsapás eredményének egy szempillantás alatt utánanézhettek a vonatkozó Wikipedia-szócikket felütve, de azt javaslom, ne tegyétek, mert így egy csipetnyi plusz izgalmat csempészhettek a moziélménybe.
Eredetileg Francis Lawrence, az Éhezők viadala-filmek direktora pattant volna a rendezői székbe, de végül több évnyi huzavona után a téma iránt erősen érdeklődő Scott váltotta fel, és máris jött vele Matt Damon és Ben Affleck párosa, akik a Good Will Hunting után újra együtt dolgoztak egy forgatókönyvön, kiegészülve Nicole Holofcenerrel. Egyúttal Damon bújt Carrouges számtalan csatát megjárt vértjébe, míg Affleck a vele cseppet sem szimpatizáló gróf szerepében adja át magát a hedonista életmód örömeinek. Eközben Le Gris megformálója Adam Diver, az őt erőszakkal vádoló Marguerite pedig Free Guyban megszeretett Jodie Comer.
Carrouges és Le Gris párviadala nemcsak szimbolikusan, hanem szó szerint is keretbe foglalja a film eseményeit, amelyeket három szemszögből mutat be nekünk Scott. Először a magát a sors legkeményebb csapásait is álló, bátor és hősies lovag szerepében látó Carrouges verzióját ismerjük meg, ezt követi Le Gris interpretációja. A gróf kegyeltje meg van róla győződve, hogy ő csupán a körülmények áldozata, akit ellenállhatatlan erővel sodort a szerelem Marguerite karjaiba. Végül Marguerite nézőpontjából láthatjuk ugyanazokat a jeleneteket (némelyiket így már harmadjára), és az eközben észrevehető apró eltérések, nüansznyi különbségek rávilágítanak arra, hogy ha teszem azt tízen osztozunk egy közös pillanaton, akkor azt tízféleképpen éljük meg. A forgatókönyv erényei közé tartozik, hogy nem teszi le a garast a szerelmi háromszög (nevezzük így) egyik szereplője mellett sem, a nézőre bízza a látottak értelmezését, és hogy eldöntse, kinek hisz. Hogy történt-e erőszak vagy sem, mert a bíróság tökéletesen alkalmatlan volt erre a feladatra.
Noha Scott filmje nem vígjáték, sőt kifejezetten nyomasztó tud lenni, amikor korabeli tudományos "tényeket" sorakoztat fel bizonyítékként a védelem, akkor nehéz megállni nevetés nélkül. De mielőtt mosolyra húzódna a szánk, Az utolsó párbaj eszünkbe juttatja, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben is voltak a nők a 14. századi Európában, és ami igazán elkeserítő, bizonyos dolgok máig nem változtak. A megerőszakolt nő szavahihetőségének kétségbe vonásától az áldozathibáztatásig csupa ismerős reakciót láthatunk a szűkebb társadalomtól, amely őt közösíti ki az erőszaktevő helyett.
Végezetül essék szó az ominózus párbajról, amelyhez foghatót nagyon rég nem láttunk már nagy költségvetésű hollywoodi produkcióban. Dariusz Wolski elsőrangú kameramunkájának, a korabeli harcmodort gondosan másoló koreográfiának és az elsőrangú hangkeverésnek köszönhetően szinte mi is érzünk minden megrendítő erejű csapást, végigfut a hátunkon a hideg, ahogy a nehéz penge végigkaristolja a vértet, és felszisszenünk, amikor egy álnok tőrdöfés húst ér. Ugyanez az autentikusság köszön vissza csekély számú, de hasonlóan zsigeri módon kivitelezett ütközetben, a díszletek és jelmezek kidolgozottságában is.
Ridley Scott hosszú pályafutása alatt olykor-olykor mellényúlt ugyan, de számos emlékezetes alkotással örvendeztetett meg minket, és most egy újabb kiváló alkotással gyarapodott terebélyes filmográfiája. Személy szerint még azon sem lepődnék meg, ha a 2022-es Oscar-jelöltek listáján láthatnák viszont Az utolsó párbajt, mert Scottnak még hiányzik egy arany szobrocska a gyűjteményéből, Affleck pedig imádnivalóan genyó d'Alençon grófként. Engem végig lekötött, és azt kaptam, amit reméltem, de ehhez az is kellett, hogy ne várjak olyat ettől a filmtől, aminek soha nem is akart megfelelni: aki nagyszabású történelmi kalandfilmre vágyik, jobban teszi, ha a türelem nemes erényét gyakorolja, míg Ridley Scott befejezi a Gladiátor folytatását.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
