James Gunn, az új Superman-film írója és rendezője, bemutatta a várva várt előzetes teaserét, amely hivatalosan december 19-én debütál - mármint a konkrét előzetes, amit most egy külön beharangozóvideót is kapott. Bár a teaser mindössze néhány pillanatot villant fel, valamilyen szinten azért már most bepillantást enged az Acélember következő nagy kalandjába - ami egyben az új DCU nagy nyitánya is lesz.
Superman két emlékezetes jelenetben tűnik fel: először egy havas/jeges táj felett repül, majd átlépi a hangsebességet, miközben az égbe emelkedik. A képsorokat John Williams ikonikus Superman-témájának frissített változata kíséri.
A teaserben egyébként láthatjuk a Daily Planet híres szerkesztőségét is, ahol Clark Kent és Lois Lane újságíróként dolgoznak. Rachel Brosnahan Lois Lane-ként tűnik fel, amint egy, valószínűleg élő közvetítést néz az újság szerkesztőségének képernyőjén. Mellette a Daily Planet többi tagját is láthatjuk: Jimmy Olsent (Skyler Gisondo), Steve Lombardot (Beck Bennett), Cat Grantet (Mikaela Hoover) és Ron Troupe-ot (Christopher McDonald).
A jelenetek sejtetnek egy világvége eseményt, amely az újságírókat és talán az egész emberiséget rémülettel tölti el. Vajon Superman képes lesz megmenteni a helyzetet? Az új film előzetesének teljes változata minden bizonnyal választ ad néhány kérdésre - és bőven benne van a pakliban, hogy továbbiakat is felvet.
… and the countdown begins. The @Superman teaser trailer launches TOMORROW!https://t.co/RoSyXK8APS pic.twitter.com/lGTrRaj83d
— James Gunn (@JamesGunn) December 18, 2024
A tényleges előzetes holnap délután háromkor érkezik, természetesen mi is azonnal be fogunk számolni róla.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.