Ugyan nem ismerhetünk minden színészt, van egy olyan sejtésünk, hogy kevés bátrabb ember van a szakmában, mint Nicolas Cage, vagyis, születési nevén Nicolas Kim Coppola. Az ötvennyolcéves színész a neves filmes és előadóművész családból származik, de azért valószínűleg így is merész húzás volt tizenötéves korában azt mondania legendás filmrendező nagybátyjának, Francis Ford Coppolának, aki ekkor már igazi legendákkal dolgozott együtt, hogy
"Majd én megmutatom, milyen az igazi színészet!"
A felkiáltásra csak hallgatást kapott válaszként, de a tini Nicolas annyiban elérte a célját, hogy elmehetett egy meghallgatásra, sőt, nagybátyja több filmjében is játszhatott, ezzel segítve karrierje beindulását. De arra már első mozija, az 1982-es Változó világ forgatása közben rájött, hogy ha saját jogán szeretne sikeres lenni, a Coppola nevet el kell rejtenie, ugyanis a többi színész folyamatosan Francis Ford filmjeit idézgette neki. Ekkor született meg Nicolas Cage.
Nem mindegy, kinek a fogát húzzák
Cage a karrierje kezdetétől fogva a method acting egy rendkívül érdekes formáját űzte, ami sok esetben túlzásnak tűnhet: a Gengszterek klubja mellékszereplőjeként például a karaktere megformálásához a szükségesnél sokkal részletesebb háttérsztorit talált ki magának, ugyanebben az évben a Madárka című dráma egyik főszereplőjeként nem csupán lefogyott, hanem két fogát is kihúzta érzéstelenítés nélkül, hogy jobban átérezhesse a vietnámi háború veteránjának fájdalmát. A két fogat Cage elmondása szerint ki kellett volna húzni egyébként is, de a módszer és a cél így is sokkoló lehet sokak számára.
A gyakran meglepő inspirációból Cage ráadásul gyakran túlzó, a valóságtól elrugaszkodott alakításokat kerekített, ami olykor betalált, olykor nem. Utolsó, Francis Ford Coppolával közös filmje, az Előre a múltba leggyengébb pontja volt több kritikus számára Nicolas Cage álomszerűnek szánt karaktere, ám az 1987-es Holdkórosok egyik főszerepében az opera túlzó gesztusaiból és a német expresszionista filmből is merítő Ronny Cammareri a kritikusok és a nézők szívét is meghódította, igazi áttörést hozva a színész karrierjében.
A kilencvenes évek közepéig viszont erről a magaslatról főleg lefelé csúszott Nicolas Cage karrierje, de a lejtmenet kezdetét jelentő A vámpír csókja legalább egy rakat mémet adott később az internetnek. A nagyravágyó ügynök története, aki lassan belecsúszik a tévképzetbe, hogy vámpírrá változik, néhány elképesztően túlzó pillanatot tartalmaz, mint amikor Cage kiabálva sorolja el a ábécét színésztársának, vagy akkorára próbálta nyitni a szemeit, amekkorára csak bírta, hogy kollégájából minél látványosabb reakciót csaljon ki. Nem meglepő módon egy kritikus akkoriban azt írta Cage előadásáról, hogy "látnod kell, hogy elhidd."
A színészt még az sem mentette meg, hogy az 1990-es Veszett a világ főszereplőjeként egy rövid ideig idolját, Elvis Presley-t is utánozhatta David Lynch keze alatt, de legalább remélhetőleg jól szórakozott, míg ezt felvették.
A vég a kezdet
Az éveken át tartó kritikai ekézést viszont az egyik legnagyobb elismerés követte. Az 1995-ös Las Vegas, végállomás című dráma elkészítésekor megint visszanyúlt a method acting módszeréhez és annak érdekében, hogy még élethűbben formálhassa meg alkoholista karakterét, egy ténylegesen az italtól függő színésszel töltött együtt sok időt. Az alakítás meghozta Cage-nek az egyetlen Oscar-díját, amit egy újabb jelölés követett, a 2003-as Adaptáció főszerepéért. Ebben Charlie Kaufman tudatának két teljesen ellentétes felét kellett megformálnia, ennek érdekében Cage összegörnyedve, merev háttal játszotta el a szorongó, depressziós Charlie-t, és egyenes háttal, lazán a magabiztos ikertestvérét, Donaldot (aki persze a valóságban csak Kaufman személyiségének egy másik aspektusa). Cage máskor is hajlamos volt rá, hogy teljesen elmerüljön szerepeiben, a Corelli kapitány mandolinja címszerepre kedvéért a nulláról tanult meg játszani mandolinon, az A szellemlovas spirituális aspektusát pedig úgy ragadta meg, hogy sok sámánhoz hasonlóan fehér-feketére festette az arcát.
A két Oscar-jelölés közötti időszak viszont sokat lendített az ismertségén akciósztárként is, A Szikla, a Con Air - A fegyencjárat, illetve az Ál/Arc pedig pénzügyileg is jövedelmezőnek bizonyultak. Ezt a sort pedig folytatni is tudta, a 2006-os World Trade Center mellett jól teljesített a 2004-es A nemzet aranya, és három évvel később, Titkok könyve alcímmel megjelent folytatása is, és ugyan alapvetően nem akciófilmről van szó, de a Fegyvernepperben is elsüvít néhány lövedék, szintén sikeres fejezetet írva a korszakhoz, ami Cage mainstream sikerének talán a csúcsát jelentette. És ugyan a 2000-es Tolvajtempó sokak magyar tévénéző számára hiányozhat a fenti listából, az autólopásról szóló akciófilm pénzügyileg és kritikailag is bukásnak számított a korában.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
A nagy stúdiók belé vetett hitét ugyanis megtépázta a Marvel karakterén alapuló A szellemlovas és A szellemlovas 2 - A bosszú ereje, ahogy a 2010-es A varázslótanonc főszereplőjeként sem feltétlenül tudta a megfelelő tömeget a mozikba vonzani. Ezt követően igazi blockbusterekben főleg már csak szinkronhangként jelent meg, a Croodék című animációs film két része mellett a Pókember: Irány a Pókverzum! noir pókembereként megcsillogtathatta a '30-as és '40-es évek nagy színészei iránt érzett tiszteletét.
Emellett viszont rengeteg független, illetve a mozikban sokszor nem is vetített filmben volt látható az utóbbi évtizedben is. Rosszmájú kommentek szerint ez elsősorban azért történt, mert Cage igen rosszul bánt a megszerzett vagyonával (amiben egyébként van igazság, tekintve például, hogy nem mindig sikeres ingatlanbefektetései részeként több várat is vásárolt, egyszer pedig megvett egy dinoszaurusz-koponyát is, amiért nem kapta vissza a pénzét, mikor azt kénytelen volt Mongólia részére átadni).
De Cage saját nyilatkozatát sem érdemes figyelmen kívül hagyni, ami szerint a független filmekben jobban kiteljesítheti saját stílusát, és ezt nem szeretné a közízlés által elvárt realizmushoz igazítani. Ebből pedig néha elismert alakítások is születtek, a tudatmódosító szerekben és szürreális elemekben bővelkedő bosszúfilm, a Mandy főszerepében például kifejezetten otthonosan mozgott.
Sokan bíznak benne, hogy a hullámvasút leszállóága után újra felívelhet Nicolas Cage karrierje, amiben biztosan segít, hogy egyre többen ismerik meg, milyen gondolatvilág áll a színész olykor a valóságtól teljesen elrugaszkodott előadásmódja mögött. Cage kultuszát tovább növelheti A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya, melyben saját magát alakítva játssza el újra az akcióhőst, akinek a kalandjain nevethetünk is néha. Ugyan sokan szívesen látták volna Joe Exotic-ként is a Tigrisvilág egy fikciós feldolgozásában, de ez a projekt végül nem valósult meg. Így még korai lenne eldönteni, hogy eljön-e a Cage-reneszánsz, vagy a színész inkább marad a független filmek világánál, de az biztos, hogy eddig is lenyűgöző filmográfiát épített fel Hollywood egyik legfurább sztárja.
