Hirdetés

Annyival szexibb és véresebb lesz a Rebel Moon filmek rendezői változata, hogy a címűket is megváltoztatták

|

Megérkeztek az első képek Zack Snyder sci-fi eposzának feltuningolt kiadásából, amitől a Netflix nagyon sokat vár.

Hirdetés

Áprilisban került fel a Netflixe a Rebel Moon: 2. rész - A sebejtő, Zack Snyder tavalyi űroperájának folytatása, de a rendező nem csinált belőle titkot, hogy ennyivel nem éri be. Nyilatkozatai alapján legalább annyi Rebel Moon filmet tervez, mint amennyi Avatart James Cameron, és nem csak ennyivel szeretné bővíteni az általa kitalált univerzumot: lesz képregény és elvileg videojáték is (bár utóbbiról nem érkeztek biztató hírek). Sőt, a Netflix zöld utat adott a rendezői változatoknak is. 

Snyder év elején beszélt róla, hogy nyáron láthatjuk majd azt a verziót, amit eredetileg előadott a vállalat döntéshozóinak, ez ígérete szerint hosszabb és erőszakosabb is lesz. 

Hirdetés

Most a streaming szolgáltató egy közleményben árulta el, hogy augusztus 2-án debütál a Netflixen mindkét film Director's Cut-változata, de ne az eredeti címeiken keressétek őket (A Child of Fire, azaz A tűz gyermeke, és The Scargiver, vagyis A sebejtő), az új nevük ugyanis Rebel Moon - Chapter One: Chalice of Blood és Rebel Moon: Chapter Two: Curse of Forgiveness.

A Netflix szerint ezekkel még jobban elmerülhetünk majd Zack Snyder sci-fi sagájának mitológiájában és őrületében, az említett fejezetek pedig a vállalat ígérete szerint "kegyetlenül szexi és véres" lesznek. Snyder magyarázata alapján a Director's Cut közel egyórányi extra tartalmat jelent, amivel még jobban kibővíti a bemutatott univerzumát, sok minden újat mutat meg. Hogy a szexit és vérest szó szerint kell érteni, azt a korhatár-besorolás bizonyítja, ugyanis míg az eredeti filmek PG-13-asak voltak, addig az újak R-kategóriásak lesznek a brutalitás, szex, meztelenkedés és káromkodások miatt. Íme az első képek az új változatokról, amiket maga Snyder osztott meg: 

Ti adni fogtok egy esélyt a rendezői verzióknak?

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)