A Prometheus után Ridley Scott még teljes mellszélességgel kiállt amellett, hogy éppen itt van már az ideje a xenomorfok nyugdíjba küldésének. Ehhez képest a kánon következő fejezete már nem csak címében Alien, a plakátokról is a régi ismerős vicsorog ránk.
A Covenant terraformáló űrhajó maréknyi legénységgel, kétezer mélyalvásban pihenő telepessel és egy rakás embrióval a fedélzetén robog célja, egy távoli bolygó felé, ami szerencsés esetben akár fajunk új otthona is lehet. Véletlenül fognak azonban egy titokzatos adást, amelynek nyomán elindulnak egy paradicsominak tűnő, de valójában halálos fenyegetést rejtő bolygó irányába.
A Covenant legalább annyira megosztó lesz, mint a Prometheus, de pont ellentétes okból. Hiányérzetem van, ugyanis a moziból kifelé battyogva az motoszkált a fejemben, sajnos sosem láthatom azt a filmet, amit eredetileg Ridley Scott megálmodott. Az Alien: Covenant biztosra megy, túlságosan is. Nincs meg benne az a merész elszántság és újszerűség, ami miatt szeretni vagy éppen gyűlölni lehetett a Prometheust. Nem maradnak persze érintetlenül az előző filmben nyitva hagyott kérdések, de azért most inkább a rajongók igényeinek kiszolgálása került az előtérbe, nem pedig az Alien univerzum tágítása. Megkaptunk amiért sírtunk, itt a véres, nyálas, belezős xenomorf, cserébe kevesebb idő jut a hit kérdéskörének és a teremtés misztikumának boncolgatására.
Ezek az elemek sem tűntek el teljesen, csak a játékidő egy része inkább az utóbbi években leginkább ordítozva feltett kérdéseket akarja megválaszolni, meg ott van a kötelező kergetőzés is a szörnyekkel. Van új lényünk is, a neomorf, aki jól beilleszthető az Alien fejlődéstörténetbe, amiről most teljesebb képet kapunk, de konkrétumokról azért nem érdemes álmodni. Ezek a világos bőrű kis rondaságok sajnos egyetlen dologra alkalmatlanok: nem tudják az ember fiára ráhozni a frászt. Alig lesz egy-két félelmetesebb pillanat, az idegeneket nézve zavartalanul szürcsölheted az üdítődet, nem fog feljebb szökkenni a pulzusod.
Katherine Waterston karaktere jól működik női főhősként, Michael Fassbender viszont toronymagasan kiemelkedik a teljes gárdából. David és Walter szerepében is egyaránt lubickol a színész, az pedig tényleg a csúcs, mikor ez a két android egymással társalog. Hiába alakítanak jól a stáb tagjai, bizonyos esetekben olyan fordulatokat vesz a történet, hogy már azt éreztem, ezek direkt akarnak a halálba rohanni. Kétségtelenül ez a legéletképtelenebb bagázs az összes Alien film kompániái közül.
A fentiekben megemlített tagadhatatlan hibák mellett el kell ismerni, hogy az Alien: Covenant szórakoztat. Ha a Prometheus által képviselt új irány helyett a klasszikusabb Alien mozik felé térnél vissza, valamint nem zavar, ha minimális borzongással kell beérned a konstans rémület helyett, akkor érdemes benevezned erre a menetre.
Ha érdekel egy részletesebb írás is a filmről, olvasd el a Puliwood kritikáját.
