Hirdetés

A Netflix most egy komoly szereplőgárdával készült sorozatot kaszált egyetlen évad után

|

Olyan nevek erősítették a produkciót, mint Jeff Goldblum, de ez sem volt elég.

Hirdetés

Nehéz megjósolni, hogy a Netflix mely sorozatok folytatására bólint rá, és miknek nem szavaz bizalmat, de összességében elmondható, hogy csak a legsikeresebbek élhetnek túl, és azok sem sokáig, hiszen minden egyes évad többe kerül a vállalatnak, mint az előző. A streamingszolgáltató rengeteget kísérletezik, és azok túlélnek, amik gyorsan válnak nagy sikerré, vagy tartják a szintet (mint a One Piece, az Emily Párizsban, az Avatár: Az utolsó léghajlító vagy éppen az Éjjeli ügynök). 

Bőven van példa azokra is, amik nem ütik meg a mércét: nemrég mindössze két évad után döntött úgy a Netflix, hogy nem kér többet az Azok a 90-es évek show című sorozatból, most pedig egy újabb olyan produkció alól húzta ki idő előtt a szőnyeget, amely több ismert arcot is felvonultatott. 

Hirdetés

A Kaos egy vígjátéksorozatnak indult, ami a görög mitológián alapul, és Jeff Goldblum játszotta a főszerepet, aki nem mást keltett életre, mint Zeusz modern változatát, de a többi színész is egy-egy mitológiai alakot testesít meg napjainkba ültetve. Köztük van sok más mellett David Thewlis (Harry Potter-filmek, Emberi erőforrások) Hádészként, Cliff Curtis (Avatar: A víz útja, Fear the Walking Dead) Poszeidónként, Janet McTeer (Ozark, Jessica Jonas) Héraként, Stephen Dillane (Trónok harca, A legsötétebb óra) Prométheuszként, Nabhaan Rizwan (Tizenegyes állomás, 1917) Dionüszoszként, valamint Killian Scott (C.B. Strike, The Commuter: Nincs kiszállás) Orpheuszként. 

Charlie Covell (A ki***tt világ vége) nyolcrészes sorozata azonban az ígéretes koncepció ellenére látszólag nem tudta megszólítani olyan vehemenciával az előfizetőket, mint kellett volna (noha négy hetet töltött a Netflix top 10-es listáján, ez idő alatt 5,9 millió megtekintés volt a csúcsteljesítménye), mivel a Variety értesülései szerint a Netflix kaszálta a szériát, így nem lesz második évad sem.

A sorozat Eurüdikéjét játszó Aurora Perrineau színésznő egy azóta eltávolított Instagram-posztban megerősítette a törlés szomorú hírét, és elmondta, hogy nagyon fáj neki a döntés, mivel most először fordult elő élete során, hogy igazán büszke volt magára, és elképesztően hálás az egész stábnak.

Nektek hogy tetszett a sorozat?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)