A legutóbbi, anyagilag nem túl jól teljesítő alkotásai után nagyon boldog lehet azzal a Pixar, hogy az Agymanók 2 megszerte az idei legtöbb bevételt hozó cím titulusát, összességében már több mint 1,2 milliárd dollárt termelt globálisan.
Még a Gru 4 premierje előtt kellett megszednie magát, ugyanis a minyonok összes eddigi kalandjára egyre több néző volt kíváncsi világszerte (az első rész még 543 millió dollár bevételt könyvelhetett el, a harmadik már 1,034 milliárd dollárt). Az előrejelzések pedig nem tévedtek, a Gru 4 már közel 230 millió dollárnál jár röviddel a bemutatása után.
A két animációs film harca a hazai mozikban is elkerülhetetlen volt, a Filmforgalmazók Egyesületének statisztikái alapján pedig a július 4. és a július 7. közötti időszakot a minyonok nyerték: 89617 látogatót vonzottak be, a megszemélyesített érzelmek kicsit háttérbe szorultak, 35589 néző váltott rájuk jegyet, viszont ők előnyben vannak, hetek óta zúznak, így már 383 ezer az össznézettség.
A következő hetek tehát valószínűleg arról fognak szólni, hogy melyik animációs alkotás nyeri el jobban a magyar családok szívét, és egymásnak adják majd a dobogó fokait, a többi új bemutatónak viszont nem jósolhatunk ilyen szép jövőt.
Hiába kedvelik a nézők Russell Crowe-ot, aki idén már két filmmel debütált hazai a mozikban (Maga a pokol, Szunnyadó vérebek), és a harmadik munkája, az Ördögűzés is hasonló nyitányt könyvelhet el az 5630 látogatóval (a Maga a pokol 5702, a Szunnyadó vérebek 5570 nézővel debütált). Ennél rosszabbul járt a Mindenütt férfi című francia dramedy, amire az említett időszakban 2669-en voltak kíváncsiak.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
Az aktuális top 10 legnagyobb harcosa azonban mégiscsak Ryan Gosling és Emily Blunt A kaszkadőrje, amely már tizedik hete kapaszkodott az élmezőnyben, a most hétvégi plusz 1843 látogatóval már összesen 146850-en váltottak rá jegyet. Az új Bad Boys még ennél is jobban tartja magát, továbbra is a dobogón áll (eddig 223 ezren nézték meg), míg Kevin Costner westernje, a Horizont: Egy amerikai eposz hatalmas bukás, két hét alatt csak 8011 látogatót tudott berántani. Alább megnézhetitek, hogyan alakult pontosan a hétvégi nézettség:
- Gru 4. 206 151 848 Ft bevétel, 89 617 látogató
- Agymanók 2. 82 991 235 Ft bevétel, 35 859 látogató
- Bad Boys - Mindent vagy többet 33 788 810 Ft bevétel, 13 554 látogató
- Hang nélkül: Első nap 28 264 735 Ft bevétel, 11 724 látogató
- Ördögűzés 13 365 360 Ft bevétel, 5630 látogató
- Mindenütt férfi 6 452 880 Ft bevétel, 2669 látogató
- Garfield 6 254 080 Ft bevétel, 2815 látogató
- Motorosok 5 661 135 Ft bevétel, 2344 látogató
- Horizont: Egy amerikai eposz 4 621 120 Ft bevétel, 1810 látogató
- A kaszkadőr 4 324 290 Ft bevétel, 1843 látogató