Hirdetés

A Marvel azon van, hogy Hugh Jackman Oscar-díjat kapjon a Deadpool & Rozsomákért

|

Minden nagyobb díjátadó kapcsán kampányol majd érte a Marvel Studios.

Hirdetés

Noha a Marvel Studios idén csakis egyetlen filmmel képviselteti magát a mozikban, a bevételeken ez abszolút nem látszik meg, ugyanis a Deadpool & Rozsomák brutálisat ment a pénztáraknál: Shawn Levy filmje több mint 1,3 milliárd dollárt hozott világszerte. Ebben hatalmas szerepet játszott az egyik főszereplőt alakító Hugh Jackman, aki ráadásul Rozsomák több variánsát is eljátssza, noha a főszereplő esetében egy olyan változatot kelt életre, amelyben hatalmas bűntudat, gyász és düh dúl. 

Az akciódús pillanatok mellett akadnak érzelmesebb momentumok is a játékidő során, a Marvel Studios pedig láthatóan elkötelezett amellett, hogy kampányolni fog Jackman érdemeinek elismeréséért. Vagyis a gigászi bevételek mellett néhány díjat is bezsebelne. 

Hirdetés

A vállalat korábban próbálkozott már néhányszor a díjátadókon, de leginkább csak a technikai kategóriákban sikerült eredményt elérnie (noha a Fekete Párducot jelölték a legjobb filmek közé, a folytatás esetében pedig Angela Bassett volt esélyes a legjobb női mellékszereplők kategóriájában). Most viszont mindent belead a Deadpool & Rozsomák érdekében.

Variety beszámolója szerint Ryan Reynoldsszal a legjobb férfi főszereplőnek (vígjáték vagy musical) járó Arany Glóbuszt szeretnék elvitetni, míg Hugh Jackman esetében a legjobb férfi mellékszereplőt szemelték ki. Ahol a Deadpool & Rozsomák győzelme szinte borítékolható, az a Golden Globe "Cinematic and Box Office Achievement" című kategóriája, ahol lényegében a legjobb közönségfilmet díjazzák (legutóbb ezt a Barbie nyerte), és a legjobb vígjátékok között is indítják. 

De Jackman kapcsán nem éri be ennyivel a Marvel: a színészt a díjszezon összes fontosabb állomásán indítani fogja a mellékszereplők között, így a Golden Globe mellett a Screen Actors Guild Awards, a Critics' Choice és az Oscar-gála esetében is pörögni fog a kampány. Az utóbbi esetében pedig több technikai kategória kapcsán is menni fog a jelölés, köztük van a legjobb díszlet, a hang és a vizuális effektek is, amikre van is esélye a Deadpool & Rozsomáknak. 

Jackmant egyébként egyetlen Oscar-díj választja el attól, hogy bekerüljön az EGOT-nyertesek elit körébe, vagyis azon művészek közé, akiknek van Emmy-, Golden Globe-, Oscar- és Tony-díjuk is. 2013-ban már közel járt hozzá, amikor A nyomorultak miatt jelölték, de végül nem kapta meg. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)