Hirdetés

A Madame Web egyik színésznője megfejtette a bukás okát: az emberek mindenből viccet csinálnak

|

Az online világ toxikussága és komolytalansága lehet egy film bukásának oka Emma Roberts szerint. Szerintünk ez vicces, de mi komolytalanok vagyunk.

Hirdetés

A Madame Web hatalmas bukta lett. Mindössze 17,6 millió dollárt hozott az Egyesült Államokban háromnapos nyitóhétvégéjén, ami a Pókember-univerzum összes filmjének legrosszabb nyitását jelenti, beleértve a Morbiust is, amely 2022-ben 39,1 millió dollárt hozott háromnapos bemutatója alatt. A Fox Fantastic Four rebootja óta ez volt az első Marvel-film, amely nem az első helyen nyitott, ez is beszédes. De mi lehet ennek az oka?

Lehet a sokszor teljesen félrement woke jelenségen lamentálni, beszélni arról, mennyire ötlettelen, kockázatkerülő, és az újításokat is rosszul kezelő emberek kezében van a szakma, de néha az emberből csak kikívánkozik a kézenfekvő megfejtés, amely akkor is ül, ha nem akarunk mindenből feltétlenül elvi kérdést csinálni, ami manapság hatalmas divat mindkét szélsőséges tábor körében. Szóval néha egyszerűen, körítés nélkül kimondhatjuk azt, ami a szívünket nyomja: ez a film simán csak szar. Ennél részletesebben is kifejtjük ezt Madame Web kritikánkban.

 

Hirdetés

Emma Roberts, aki Mary Parkert alakította, a Madame Web elhasalásával kapcsolatban máshogy látja a dolgokat. A Variety-nek nyilatkozva azt mondta, hogy szerinte az online reakciók miatt bukott meg a film. Itt érdemes megjegyezni, hogy az általa alakított karakter egyik mondata a trailer fikázása után bele sem került a mozis változatba, feltehetően erre utalt a színésznő, de ettől még nem hangzik ez kevésbé kínosan.

"Nem ijedek meg a kudarctól, nem ijedek meg attól, hogy az emberek negatívan gondolkodnak valamiről. Én személy szerint nagyon szerettem a Madame Webet. Szerintem mindenki nagyszerű volt benne. A rendező, S.J. Clarkson csodálatos munkát végzett. Ő az oka annak, hogy meg akartam csinálni ezt a filmet. Ha nem lett volna az internetes kultúra és az, hogy mindent kigúnyolnak az emberek, szerintem más lett volna a fogadtatás."

- tette hozzá, és aztán persze jött a lenéző megjegyzés:

"Ez az, ami engem sok mindennel kapcsolatban bosszant, a saját munkámmal kapcsolatban is, hogy az emberek mostanában mindenből viccet csinálnak."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Na, szóval röviden: mi tehetünk róla, mert komolytalankodunk, odamondogatunk a világhálón, ahelyett, hogy tisztelnénk a művészetet. Ezzel együtt a Madame Web nagyrészt negatív kritikákat kapott (a Rotten Tomatoes 11%-os pontszámmal), Dakota Johnson és Sydney Sweeney is igyekezett udvariasan elhatárolódni tőle, pénzügyileg is nagyot bukott, ez azért ritkán múlik a neten hőbörgő kommentelőkön, akik szeretnek viccelődni, mókázni, meg csúnyát mondani a lányokról.

Azért amikor a Netflixen megjelent a film, azonnal a Top10-es listára került a tengeren túlon, ez talán nevezhető valamilyen eredménynek, bár a szolgáltató saját filmjei között nem túl nagy kihívás kitűnni. Na, már megint viccet csináltunk valamiből, bocsánat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)