Amikor a Disney felvásárolta a Foxot, és vitt magával mindent, akkor sokan kezdtek aggódni Deadpool sorsa miatt. A szuperhősös szériának megvolt a maga véres, szókimondó stílusa, és a Disney a múltban kerülte az ilyesmit. Először jöttek az ígéretek, hogy "nem, nem fogjuk cenzúrázni Deadpoolt", aztán megkaptuk a filmet és kiderült, hogy tényleg nem. A Deadpool & Rozsomák sikerrel feszegette az egeres cég határait.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a kulisszák mögött ne lettek volna tiltott zónák. Ryan Reynolds a Variety "színészek a színészekkel" interjúsorozatában Andrew Garfielddal beszélgetett, akinek elmondta, hogy egyik korai ötletében Deadpool és Bambi anyjának gyilkosa együtt dolgoztak volna.
"Az első egyik ötletem volt előhúzni a vadászt. Erre azt válaszolták, hogy »Bambihoz nem nyúlunk«. Mondtam, hogy »Oké, Bambihoz nem nyúlunk«."
Reynolds nevetve mesélte a sztorit, és később a többi tervéről is beszámolt. A Deadpool & Rozsomák másfél évnyi ötletelésen ment keresztül, mielőtt sikerült megegyezniük Hugh Jackmannel. Utána jóval egyszerűbbé vált a meló. Elmondása szerint volt egy, a "A vihar kapujában" stílusú elképzelésük, ami ha bejött volna, akkor először Deadpool, majd Rozsomák szemein keresztül láthattuk volna az eseményeket, majd megismertük volna az objektív valóságot. A másik terv egy Sundance dráma lett volna, különleges effektek és konfliktusok nélkül, benne egy négy perces (vagy hosszabb), vágatlan jelenettel, ahol Deadpool elmegy WC-re.
"Ez átadott volna a közönségnek egy nyers, sérülékeny pillanatot, és érezték volna, hogy »igen, ez most ilyen lesz«."
Nem meglepő módon a Disney ezt is visszautasította.
A Deadpool & Rozsomák ezekhez képest konvencionálisabb szuperhősös mozi lett, de így is sokat engedhetett meg magának. Reynolds vadabb ötletei majd megmaradhatnak a folytatásra.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!