Hirdetés

A Deadpool & Rozsomák egyik jelmeze 100 000 dollárba került

|

Nem volt olcsó a film, és erről részben Logan ruhatára tehetett.

Hirdetés

A superhősös produkciók szinte kivétel nélkül súlyos dollármilliókba kerülnek, és ez Deadpool & Rozsomák esetében sem volt másképp. A 200 milliós büdzsének nem ismerjük minden részletét, de azt tudjuk, hogy ennek egy parányi darabkája, mintegy 100 000 dollár pontosan mire ment el.

A Comic Book Movie magazinnak adott interjújában az egyik szerkesztő, Dean Zimmerman maga erősítette meg az infót, miszerint Rozsomák ruhatára bizony súlyos költségekkel járt.

Hirdetés

Amikor a filmben Deadpool keresgélt egy megfelelő, alternatív Rozsomákot, akkor több variációval is szembe találta magát. Ezek egyike volt a barnás szerelést hordó változat, aki pont Hulkkal készült összecsapni. A szerkó alig néhány másodpercig percig volt látható a filmvásznon, de Zimmerman szerint így is aranyat ért.

"Nagyjából 100 000 dollárt költöttünk a ruhára. Drágák ezek. Az ilyesmik összeállítása kemény, ezért át kell gondolnunk, hogy mit szeretnénk, és mi fér bele a büdzsébe és az időnkbe. Időből pedig nem volt sok. Amikor a sztrájkok után folytatni kezdtük a melót, akkor nagyon szoros határidővel kellett számolnunk. Londonban folytattuk a felvételeket, ahol az időnk véges volt, mégis volt rengeteg ötletünk. Az emberek agya felrobbant, és azt kérdezgették, hogyan fogjuk ezt ennyi idő alatt megoldani."

Az eredmény hibátlan lett, és bár a fenti példa alapján ez egyáltalán nem volt olcsó, a Deadpool és Rozsomák fogadtatása mindenért kárpótolta az alkotókat és jelentős bevételhez juttatta a stúdiót.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)