Temérdek példát lehetne felsorolni, ha olyan filmeket kellene megnevezni, amelyek minőség tekintetében rászolgáltak az anyagi sikerre, a bemutatásukkor mégsem volt vevő rájuk a közönség. Korábban össze is szedtünk ilyenekből tízet, amelyek az idő múlásával egytől-egyig kultstátuszt érdemeltek ki maguknak, szóval ha a pénztárak nem is, az idő mindenképpen őket igazolta, ez pedig némileg ellensúlyozza azt az igazságtalanságot, amit az alkotók érezhettek.
Úgy gondoltuk, hogy megvizsgáljuk az érem másik oldalát is. Merítünk abból a kategóriából, amely éppen ezek ellenkezőjét tömöríti: olyan filmek közül válogattunk, amelyek vagy kellemetlenek, vagy katasztrofálisak, vagy esetleg mindkettő, viszont így is özönlöttek rájuk a nézők, és nemcsak visszahozták a költségvetésüket, hanem kisebb-nagyobb nyereséget is termeltek a stúdió számára.
Valószínűleg mindannyian fejből tudnátok ilyeneket mondani, viszont mivel ez egy meglehetősen szubjektív téma, minden bizonnyal mindegyik lista máshogy nézne ki, még ha lenne is rajta egy-két azonos elem. Éppen ezért ha az alábbi felsorolásban akadnak olyan művek, amelyeket ti nem tennétek rá, amiken jól szórakoztatok, vagy bűnös élvezetek a számotokra, az teljesen természetes, szívetek rajta, távol álljon tőlünk, hogy pálcát törjünk bárki ízlése felett, vagy megmondjuk a tutit.
Ez kifejezetten a saját válogatásunk olyan filmekkel, amelyeknek szerintünk meg kellett volna bukniuk a nívótlanságuk miatt, de sajnos éppen az ellenkezője történt. Nyilván még sokszor ennyi nevet ide lehetett volna rakni, így a kiugró példákra koncentráltunk. Felkészültetek? Íme:
A pláza ásza (2009)
Kevin James az egyik legmegosztóbb színész és humorista, az Adam Sandler-banda elengedhetetlen része, akinek vígjátékait vagy imádják, vagy utálják az emberek. Ezúttal nem a haverokkal közösen forgatott Nagyfiúkról vagy a South Park által is kiparodizált A gondozoóról lesz szó, hanem az ezeket megelőző szerepéről, a 2009-es A pláza ászáról, amelyet Steve Carr (Dr. Dolittle 2, Oviapu) rendezett, James pedig a főszerep mellett kivette a részét a forgatókönyvből is. Mivel korábban csak sorozatepizódokat írt, talán a tapasztaltsága is közrejátszhatott abban, hogy a történet - miszerint egy pláza nagyot álmodó biztonsági őre igyekszik megakadályozni egy túszokat szedő rablóbandát - inkább kínos lett, mintsem szerethető, ami besült poénokkal és homlokráncoló szituációkkal társult. Ma már leginkább a cringe kifejezés jellemezné. Az amerikaiak azonban erről másképp vélekedtek, mivel a 26 millió dollárból készült projekt az Egyesült Államokban 146 milliót kaszált, amihez 37 milliót tett hozzá a nemzetközi forgalmazás. Még meglepőbb, hogy a 2015-ös folytatás sem bukott meg: 30 millióból csinálták, és 107-et szedett össze világszerte.
A szabadság ötven árnyalata (2018)
E.L. James A szürke ötven árnyalata című könyve gyorsan bestsellerré vált, köszönhetően annak, hogy főszereplője, Anastasia Steele sokak fantáziájával találkozik a jóképű és jómódú Christian Grey személyében, aki megismerteti a lányt szokatlan szexuális ízlésével. Számos kritika született róla, hogy a népszerű mű mennyire káros, mivel romantizálja az elnyomást, a kihasználást és az erőszakot, és nem több egy jól reklámozott, olcsó ponyvánál, de ez nem tartotta vissza attól a rajongókat, hogy megvegyék a következő részeket is. 2015-ben mutatták be a filmváltozatot Dakota Johnson és Jamie Dornan főszereplésével, ami szintén óriási siker lett: 40 millió dollárból forgatták és 569 milliót szedett össze. De ami ennél durvább, hogy bár minden egyes folytatással egyre nagyobb minőségbeli romlás következett be, ez nem látszódott a bevételi számokon: a trilógia záródarabja, a 2018-as A szabadság ötven árnyalatát szabályosan földbe tiporták a kritikák (társoldalunk, a Puliwood egyik legalacsonyabbra értékelt filmje lett), mégis 55 millió dollárból 371-et tudott termelni globálisan.
Az oroszlánkirály (2019)
Nem találkoztunk még olyan emberrel, aki nem szerette a Disney 1994-es, kultikus rajzfilmjét, Az oroszlánkirályt, amely rajzolás, mondanivaló, hangulat, karakterek, zenék és szerethetőség tekintetében is ott van minden idők legjobbjai között. Rengetegen nőttek fel rajta, vagy mutatják meg a gyerekeiknek, hogy ők is továbbadhassák majd egy nap az élményt, ezt pedig semmi sem veheti el. A Disney azonban úgy gondolta, hogy a modern közönségnek modern feldolgozásra van szüksége, ezért az "élőszereplősítési" trendjének 2019-es állomásával fotorealisztikus állatokkal, legfőképpen a technológiára hagyatkozva igyekezett megismételni Az oroszlánkirály bravúrját, viszont a látvány mellett elsikkadt a szív, és kvázi egy beszélő állatos természetfilm lett a közkedvelt történetből, amelyben a kis Simba olyan reakcióval fogadta apja halálát, mintha csak elrepült volna egy légy előtte. A név és a CGI azonban eladta a filmet: 260 millió dollárt emésztett fel a projekt, cserébe viszont átlépte az 1,6 milliárd dollárt (!), amelynek hatására jön a Mufasa előzményfilm. Hurrá.
Die Hard 5. - Drágább, mint az életed (2013)
Megosztja a Die Hard rajongókat, hogy az első, vagy a harmadik rész-e a jobb, az viszont biztos, hogy a tizenkét évvel később bemutatott Die Hard 4.0 nem volt olyan rossz, mint amilyennek lefestették, méltánytalanul lenézett film, pláne annak tükrében, hogy 2013-ban mit művelt a Max Payne filmet is jegyző John Moore rendező az X-Men kezdetek: Farkast is elbaltázó Skip Woods forgatókönyve alapján. A Budapesten forgatott Die Hard 5. a tipikus rókabőr tüneteit mutatja: minden ízében megfáradt, feszültség nélküli jeleneteket és unott színészi játékokat vonultat fel, és már nyoma sincs a sebezhető, esendő főhősnek, John McClane itt már szuperhősbe megy át, aki még Csernobilt is megjárja. A Die Hard széria szeretete és a Bruce Willis iránti rajongás (és nálunk a hazai helyszínek) viszont elérték, hogy ne legyen bukás a film: 92 millió dollárból hozták össze, és 304 millió lett a végeredménye. Szerencsére a belebegtetett 6. rész, amiben az egykori zsaru Japánba utazott volna, nem valósult meg, és Willis sajnálatos visszavonulásával már nem is fog.
Hupikék törpikék (2011)
Több feldolgozás is készült a belga szerző, Peyo képregénye alapján, a legismertebb az 1981-től 1989-ig futott amerikai rajzfilmsorozat, amely egy egész világgal, és benne többek között a magyarokkal is megismertette Aprajafalva lakóit: Törpapát, Törpillát, Okoskát, Ügyifogyit és a többieket, valamint ádáz ellenségüket, Hókuszpókot és Sziamiaút. A feldolgozási lázat figyelembe véve meglepő, hogy 2011-ig húzódott, amíg egy stúdió, jelesül a Sony megpróbálta élőszereplős filmbe pakolni a CGI-törpöket, mindezt pedig az a Raja Gosnell vezényelte le, akinek a Reszkessetek, betörők! 3-at, A bambanőt és a Gagyi mamit is köszönhettük. Az adaptációhoz olyan ismert arcokat sikerült megnyerni, mint Neil Patrick Harris, Hank Azaria, Sofia Vergara és - bár csak szinkronhangként, de - Katy Perry. Ám a papíron működő koncepció a gyakorlatban lélektelen lett, amely csak árnyéka az alapanyag szellemiségének, és sokszor leesik a CGI is a képről, de ez nem zavarta a nézőket, kajálták a törpök új változatát is: a 110 millió dolláros büdzséből összehozott produktum összesen 563 milliót fialt.
Nagyfiúk 2. (2013)
Bármennyire is az ellentettje érződik a filmográfiája alapján, Adam Sandler valójában jó színész, legalábbis amikor akar. A szomorú valóság az, hogy sokkal kifizetődőbb és kellemesebb számára az, ha a komfortzónájában mozogva növeli a bankszámláját, méghozzá a haverjai társaságában. Baráti körének híres tagjait több filmjében is láthattuk felbukkanni, de mindegyiket egyszerre csak a 2010-es vígjátéka, a Nagyfiúk vonultatta fel. Dennis Dugan (Apafej, Ne szórakozz Zohannal!) komédiája kifejezetten arra fókuszált, hogy harminc évvel a középiskola befejezése után egy szomorú apropóból újra találkozik egymással öt egykori pajtás, és kihasználják az alkalmat arra, hogy együtt töltsék a hétvégét a feleségeikkel és gyermekeikkel együtt. A 2010-es Nagyfiúknak vannak szerethető pillanatai, és jó nézni, ahogy Adam Sandler, Kevin James, David Spade, Chris Rock és Rob Schneider együtt marhulnak, azonban a három évvel későbbi, 80 millió dollárból életre hívott folytatás igyekezett mindenre rátenni pár lapáttal, ez pedig épp az ellenkező hatást váltotta ki. De nem a közönségnél: 246 millió dolláros bevétele kevesebb, mint az elődé, de így is sikernek számít.
Star Wars: Skywalker kora (2019)
Nagy várakozás övezte a J.J. Abrams által elindított új Star Wars-trilógiát, Az ébredő Erő ugyanis egyszerre vonultatta fel régi kedvenceinket (mint Mark Hamill, Harrison Ford és Carrie Fisher), valamint egy új generációt (Daisy Ridley, Adam Driver, John Boyega, Oscar Isaac), ebből pedig bármi kisülhetett. A Rian Johnson által jegyzett Az utolsó Jedik aztán sajátos stílusával és irányvonalával a franchise legmegosztottabb része lett, hogy aztán a visszatérő Abrams a trilógia zárásaként a Skywalker korával rálépjen a rajongók sarkára olyan indokolatlan és értelmetlen döntésekkel, mint Palpatine visszahozása. Ezt követően nemcsak a korábban szokat szapult előzménytrilógia "szépült meg" a közösség szemében, hanem a Disney és Lucasfilm kettősét is arra késztette, hogy egy időre felhagyjon a Star Wars filmek készítésével. Pedig a Skywalker kora a hangos köpködés ellenére is szinte nyomtatta a pénzt, hiszen hiába emésztett fel 275 millió dollárt, plusz hatalmas marketingösszegeket, ha egyszer több mint 1 milliárdot kasszíroztak vele Mickey egérék.
Suicide Squad - Öngyilkos osztag (2016)
Díjat érdemelnének David Ayer (Az utolsó műszak, Harag) filmjének marketingesei, ugyanis olyan hangulatos, jól összevágott trailereket raktak össze a Suicide Squadhoz, hogy legszívesebben azonnal rohantunk volna jegyet venni. Sokan így is tettek, egészen pontosan 749 millió dollárt köszönhet ennek a Warner Bros., amihez képest eltörpül a gyártási költség, ami 175 millióra rúgott. A moziban aztán egyik pofon jött a másik után: a trailerekben látott stílusosság csak nyomokban volt felfedezhető, Jared Leto Jokere ki lett herélve és félre lett értelmezve, Cara Delevingne gonosszá váló karaktere pedig inkább kínos volt, mintsem félelmetes. A színészek többsége azért igyekezett menteni a menthetőt, és mindenkinek megvoltak a maga momentumai, a közönségkedvenc Harley Quinn-nek Margot Robbie előadásában épp úgy, mint a nála jóval szegényebb eszköztárral rendelkező, de itt a csapatba simuló Jai Courtney Bumeráng kapitányának. Hogy a Warner sem volt elégedett a végeredménnyel, azt jól mutatja, hogy folytatás helyett reboot jött 2021-ben.
Tini Nindzsa Teknőcök (2014)
A robbanások hollywoodi helytartójának, Michael Bay produceri támogatásával Jonathan Liebesman (A Föld inváziója - Csata: Los Angeles, A titánok haragja) kísérelte meg 2014-ben újfent élőszereplősíteni Kevin Eastman és Peter Laird Tini Nindzsa Teknőceit, amelyre korábban csak a '90-es években volt példa, minden más adaptáció inkább az animációs vonalon mozgott. A 2010-es évek elejére azonban már olyan szintre fejlődött a technológia, hogy képesek voltak CGI-jal életre kelteni Michelangelót, Raffaellót, Leonardót, Donatellót, Szecska mestert, valamint ellenfeleiket, csak éppen a végeredmény inkább zavarba ejtő volt, mintsem látványos, amihez kellemetlen színészi játékok társultak (leginkább a mellékszereplőktől), a koncepció pedig sajnos csak mímelte az alapanyagot, nem átadta azt. A Tini Nindzsa Teknőcök rajongói így is tódultak a vetítésekre: 125 millió dollárból így keresett a Paramount Pictures 485-öt globálisan, ami épp elég meggyőző volt ahhoz, hogy a vállalat rábólintson a még kellemetlenebb folytatásra - szerencsére az már nem tobzódott a bevételben, így megúsztunk egy harmadik részt, és megkaptuk helyette a kiváló Mutáns káoszt.
Venom 2. - Vérontó (2021)
Venom a Pókember-univerzum egyik legnépszerűbb karaktere, aki felbukkant már antihősként és gonoszként is a képregényekben, feldolgozásokban. Ehhez képest élőszereplős változatban egyedül a Sam Raimi-féle, 2007-es Pókember 3-ban láthattuk őt Topher Grace megformálásában. Csak 2018-ra sikerült összehozni, hogy Venom megkapja a saját filmjét, amit Ruben Fleischer (Zombieland, Uncharted) rendezésében, Tom Hardy főszereplésével tárt elénk a Sony Pictures. Bár ezzel is akadtak problémák, többnyire bűnös élvezetként csapódott le az emberekben, ami sajnos nem mondható el a három évvel későbbi folytatásról. A Venom 2. - Vérontó gyeplőjét már nem Fleischer fogta, hanem Andy Serkis, aki színészként elképesztő dolgokat művel, de rendezőként még csak keresi a hangját, Venom visszatérése pedig egy sokszor kínos kísérletnek bizonyult ebben a folyamatban. Vérontóként Woody Harrelson élvezettel ripacskodta végig a játékidőt, szimbiótája viszont többnyire ki lett herélve az eredetihez képest, minden mást pedig az erőltetett poénkodás, lazáskodás és tétnélküliség tett fájdalmassá. Kész rejtély, hogy a 110 millió dollárba fájó film hogyan zárta a mozis pályafutását 506 millió dollárral, de megtette, aminek "hála" közeleg a Venom 3.
Ti miket vennétek le a listáról? És miket tennétek rá? Várjuk kommentben a tippeket!
