Nemrég még azon voltunk - szerintünk továbbra is jogosan - felháborodva, hogy az amerikai kormány vizsgálatot indítana a videojátékok és az erőszakra való hajlam közti kapcsolat okán. Ennél még kellemetlenebb epizód volt, amikor egy republikánus képviselő le is oltotta a játékosokat, hogy ne szóljanak bele ebbe a vitába, nem tudnak ők semmit.
Leland Yee persze megérdemelne egy lenéző buksisimogatást (hasonlóan a tavaly szintén példásan ostoba ötlettel operáló Joe Baca és Frank Wolf is, akik a cigisdobozhoz hasonló figyelmeztetést javasoltak a játékok borítójára), de a jelenség jól mutatja, hogy a politikában egyre komolyabb figyelmet szentelnek a játékiparnak. Nyilván érthető, amikor egy olyan ágazatról van szó, amely meglehetősen sok pénz termel, gondoljunk csak a Call of Duty: Black Ops II eladási rekordjára. Nos, nem is csitul a balhé. Persze megint a pénzről lesz szó, hiszen az erőszakos játékok kapcsán is hamar kiderült, hogy mit is szeretnének a politikusok. Új adót ugyebár, ha csak ötlet szinten is. Ha ez nem sikerült, akkor támadjunk máshogy!
President Obama wants to raise your taxes so he can pay people .2 million to play World of Warcraft. 1.usa.gov/Y3NGOH
— Eric Cantor (@GOPLeader) 2013. február 19.
A fenti Twitter bejegyzés Eric Cantor republikánus képviselő műve, aki aggodalmát csiripelte világgá sok társával egyetemben. Konkrétan azt állítja, hogy Barack Obama amerikai elnök 1,2 millió dollárt költene azért, hogy az emberek játszhassanak a World of Warcrafttal; erre menne el szerinte az adónövelésből származó bevétel. Nem viccelünk: ez 2013-ban egy leírt vád, ami nyilvánvalóan úgy hülyeség, ahogy van, de bőven elég arra, hogy az "elveszik a gamerek a pénzt" típusú hőbörgés megindulhasson a félretájékoztatott jónép berkeiben.
Hogy értsük az utalást, a demokrata kormány valóban ennyi pénzt költött nemrég egyetemi kutatásra, amelynek (nem kizárólagos) egyik területe, hogy miképpen stimulálható videojátékokkal az idősebbek kognitív képességei. Ismét egy demagóg retorikai fogás, amelynek – még ha csak nyelvi szinten is – a videojátékos kultúra az áldozata.
Politikai tőke. Most éppen megint a mi kárunkra. Mert a gamer életmód (mint lusta, agresszív, most már állami támogatások csöcsén lógó létforma) egy olyan rémség, amely ellen könnyebben lehet összefogni aggódó kertvárosi szülőket, tanárokat, konzervatív beállítottságú társadalmi és vallási csoportokat; vagyis a kifejezetten republikánus célközönséget. Vagy bármely más országban a konzervatív oldalt. Ha pedig máshogy nem megy, akkor legalább gazdasági ötleteket lehet lopni a Sim City-ből, ugye?
A mérleg másik oldalán ott vannak persze a kiegyensúlyozott játékosok, akik nem csak szórakozásként, hanem kulturális identitásként gondolnak a videojátékokra. Ezek a játékosok azonnal ráugranak a játékokat támadókra, gondoljunk csak a videojáték-ellenes Jack Thompsont kifigurázó viccekre, vagy arra, amikor Roger Ebert filmkritikus azt állította, a videojátékok nem tekinthetők művészetnek: majdnem ötezer kommentet kapott, melynek hatására később inkább elcsitult.
Csakhogy nem csak arról van itt szó, hogy a játékosok sértve érzik magukat. Először is, a videojátékok nem csak szórakoztató és rekreációs tevékenységként állják meg a helyüket, hanem összetett oktatási rendszerekként is. Számos példa akad szerte a világon, hogyan használják fel a videojátékokat iskolákban és egyetemeken, kreatív szakkörökön és művészeti tanfolyamokon, gondoljunk csak a gamification jelenségre. A videojátékok olyan szórakoztató termékek, amelyek egyszerre nyitnak kaput a technológia és a kultúra felé. Azt se felejtsük el, hogy a videojáték-piac egyáltalán nem jelentéktelen hatással van a gazdaságra is; vajon mennyi eladott játék kell, hogy a kutatásra szánt 1,2 milliót összeadózzák a nagyobb cégek?
És persze itt ez a kutatási terület, amelyet az Obama-kormány támogat: a kognitív képességek. Sokszor halljuk, hogy a hosszú élet titka a tevékenység, egy cél felé tartás – tanulmányok kimutatták, hogy nyugdíj után az emberek általában elhanyagolják a fejlődésüket, nem érzik magukat motiváltnak, sokszor nincs is igazán tennivalójuk. Ez előbb-utóbb a mentális és fizikai képességek leépüléséhez vezethet. A videojátékok figyelmet, koncentrációt, aktív részvételt igényelnek, felépítésük alapvetően arra ösztönzi az embert, hogy lássák a távoli célt maguk előtt, de az odavezető lépések mindig apró sikerélmények legyenek. Még egy olyan „casual” játék is, mint a kutatásban említett Boom Blox, fejlesztheti a térlátást és a problémamegoldó képességeket. Ennek kapcsán emlékezzünk csak a 86 éves Hilda Knottra, a gamer nagymamával riport is készült, az alábbi GameStar Hype adásban meg is nézhetitek:
Érthető persze a szkepticizmus a másik oldalról; de ezt a kételkedést politikai lejáratáshoz felhasználni ritka ízléstelen. Ráadásul ez a fajta gyenge próbálkozás visszafelé sül el, ha a támadó fél arra sem veszi a fáradságot, hogy utánajárjon a tényeknek: a World of Warcraft még csak nem is szerepel a támogatott kutatási anyagban, noha annak a kísérleti csoportnak, melynek tagjai fakultatív módon, otthon játszottak vele, az eredményei kimondottan pozitívak.
Mellé Eric Cantor, legközelebb célozzon legalább a kapufára. A szomorú az, hogy közben a közönség gólt kiabál, nekimegy a másik szurkolótábornak, szétveri a stadiont. Ja nem is, csak a gamerek lesznek agresszívak, miket is beszélünk...
