Hirdetés

Új platformokat hódít meg a magyar fejlesztésű retro puzzle-platformer

|

Eddig csak PlayStation-konzolokra volt elérhető a The Gravity Trickster.

Hirdetés

Már megszokhattátok, hogy előszeretettel számolunk be magyar fejlesztésekről, tavaly decemberben pedig a Papp Szilárd által készített The Gravity Trickster került sorra, amely az 1998-ban, PlayStation 1-re megjelent Kula Worldre hasonlít. A 3D-s puzzle-platformer lényege az, hogy egy kis robotot irányítva játszhadozhatunk a gravitációval, hogy különböző kihívásokat teljesíthessünk, és mindenfélét gyüjtügethessünk (a könnyed szórakozást kedvelőknek No Stress mód is készült). 

A 150 alap- és még 30 feloldható pályát, testreszabható kisrobotot és sötét módot tartalmazó alkotás tavaly nyáron jelent meg PlayStation 4-re, majd év legvégén PlayStation 5-re is, most pedig elérkezett az idő, hogy újabb platformokra költözzön át a The Gravity Trickster. 

Hirdetés

Papp Szilárd információi alapján a látványos puzzle-platformer július 18-án fog debütálni a Steamen, az adatlapján pedig már találhattok is egy demót belőle, így kipróbálhatjátok a megjelenés előtt, valamint ugyanekkor válik elérhetővé a Nintendo Switch-változat is. De a Valve rendszere nem az egyedüli PC-s áruház lesz, ahol beszerezhetitek a magyar alkotást, ugyanis hamarosan felkerül az Epic Games Store-ba is, noha itt pontos dátumot egyelőre nem ismerünk. 

Ti próbáltátok már a The Gravity Trickstert, vagy fogjátok valamelyik új platformon?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)