Hironobu Sakaguchi neve minden igazi Final Fantasy-rajongó számára - minimum - ismerős lehet, hiszen a híres japán designer és producer készítette a sorozatot nagyjából az ötödik részig és utána is tanácsadóként részt vett a munkákban. Az FF-részek mellett pedig olyan Square játékok produceri munkálataiban is részt vett, mint a Vagrant Story, a Parasite Eve és a Kingdom Hearts. Sokáig a Square igazgatója is volt, 2001-ben pedig rajzfilmrendezőként is kipróbálta tehetségét a Final Fantasy: The Spirits Within című sci-fi alkotásban, amely sajnos minden idők egyik legnagyobb anyagi bukása lett: nem kevesebb, mint 120 millió dollár úszott el emiatt a Square Pictures (amely akkoriban a Square animációs divíziója volt) zsebéből - a céget utána be is zárták.
A Kék Sárkány átka...
Sakaguchi a csőd után lemondott vezetőségi posztjáról, a Square egyesült a rivális Enyx Corporationnel 2003-ban, a híres designer pedig saját stúdiót alapított: a Mistwalkert. A Microsoft kiadásában megjelent első szerepjátékuk, a Blue Dragon a maga 200.000-res japán eladásával az egyik legsikeresebb Xbox 360-as játék volt a szigetországban, bár az USA-ban és Európában már annyira nem rajongtak érte a fehér konzol tulajdonosai. A Blue Dragon világszerte átlagosnál jobb, de nem igazán átütő erejű szerepjátékként maradt emlékezetünkben, amelynek a túlságosan is tradicionális harcrendszer (ne felejtsük el, hogy a PS2-re korábban megjelent Final Fantasy XII már egy nagyszerű, új típusú, valós idejű rendszert használt) és a játék első részében a kicsit unalmas, egysíkú sztorija nem igazán tett jót. Érdekes választás volt a Dragon Ball Z világára erősen hasonlító univerzum is (az art designer a rajzfilmsorozat alkotója volt), amely azoknak nyílván tetszett, akik bírják a sorozatot, mások viszont berzenkedhettek tőle...
A Mistwalker mindenesetre nem ragadt le a Blue Dragonnál és következő játékuk univerzuma már sokkal inkább a Final Fantasy játékokéra emlékeztetett...
Nem egy Homérosz, de azért érdekes
A játék csak címében utal az Odüsszeiára - valójában egy sci-fi elemeket is tartalmazó fantasy világgal van dolgunk, amely sok tekintetben hasonlít Sakaguchi korábbi játékaira. A főszereplő egy halhatatlan figura, Kaim Argonar, aki már ezer éve vándorol a világban és senki, vagy semmi sem képes megölni. Kaim amnéziában is szenved: nem emlékszik semmire a vele történt eseményekről és csak a játékban található különféle sztori-álmokon keresztül idézi fel emlékeit. Ezeket a történeteket „Az ezer év álmai" részben a főmenüben is külön elolvashatjátok, ha esetleg nem lenne türelmetek a játék során végigülni. (Jó hosszúak, viszont döbbenetesen eltalált stílusérzékkel dolgozták ki ezt a részt a játékon belül.) Aki szereti az irodalmi szintű, nívós fantasy-t (illetve jól is tud angolul), annak mindenképpen ajánlom figyelmébe ezeket a sztorirészeket. Kiyoshi Shigematsu nevű író vetette virtuális papírra a meséket és Japánban novelláskötet formátumban is megjelentek.
„..."
A Lost Odyssey játék története viszont annyira nem ütős, mint az említett novellák. A főszereplő a Final Fantasy játékokból ismerős morcos, rosszkedvű és unott (tipikus „brooding") hős, aki mondandóját gyakran csak így foglalja velősen össze: „..." Én azért bírtam Kaimot, később pedig amúgy is egyre többet tudunk meg róla a játékon és a felidézett álmokon keresztül. A többi karakter viszonylag érdekes és a sztori is emészthető, de azért más Final Fantasy játékokhoz, vagy a nemrég megjelent nyugati The Witcher-hez és Mass Effecthez képest érezhetően gyengébb. A játék főgonosza például borzasztóan egysíkú, unalmas - ráadásul már a játék elején kiderül róla, hogy ő a rosszfiú, pedig bőven lett volna rá lehetőség, hogy ez sokáig titokban maradjon. Összességében a sztori - bár nem rossz - de nem a Lost Odyssey legnagyobb erőssége és gyakran - Kaimhoz hasonlóan - én is csak így reagáltam a különböző „fordulatokra": „..."
Osszuk a köröket...
A Lost Odyssey a Blue Dragon után ismét csak a lehető legtradicionálisabb Final Fantasy-szerű körökre osztott harcrendszert kínálja. Nem egészen értem, Sakaguchi miért ragaszkodik ennyire ehhez, amikor már az FF XII is mást használt. A harc során használható lehetőségek sem túl bőségesek: üthetünk a kardunkkal, varázsolhatunk, tárgyat, vagy skillt használhatunk. A fegyvereknek nincs semmilyen speciális tulajdonsága: csapkodhatunk velük és kész. A varázslatok úgyszintén rendkívül fantáziátlanok: a föld, tűz, szél és víz mágiájával támadhatunk, illetve gyógyíthatunk is, hát hurrá. Emellett van egy viszonylag érdekes gyűrű-rendszer is, amellyel időzített csapásokat oszthatunk ellenségeinkre.
A szándékosan leegyszerűsített harcrendszer később valahogy mégis egyre izgalmasabb csatákat eredményez, ahogy egyre keményebb csapatos szörnyekkel és főbossokkal találkozunk. A Blue Dragonnal ellentétben már a játék elején is igencsak fel kell kötnünk a híró páncélnadrágot. Alaposan végig kell gondolnunk, hogy mikor, melyik szörny ellen melyik varázslatot használjuk, különben levernek, mint vak a poharat. Szóval kicsit elcsépelt már ez a harcrendszer, de valahogy mégiscsak szerethető - hála a kötelezően alkalmazandó stratégiáknak.
2009-ig megjárja
Végül a Lost Odyssey grafikájáról is érdemes pár szót ejteni, amely egész kellemes, de egy Xbox 360-as játékhoz képest nem túl kiemelkedő. A karakterek arcának kidolgozása általában eléggé átlagos, különösen azután, hogy már láttuk: mire számíthatunk majd 2009-ben a Final Fantasy XIII-ban... Egy-két figura külseje eléggé kiábrándító: a Seth Balmore nevű női harcos felfelé álló kék haja például nemcsak elmondhatatlanul ízléstelen, de még technikailag is bénán van megalkotva és a nő arca sem a kidolgozottság csúcsa.
A játék környezete viszont általában véve egész szép, egy-két kifejezetten gyönyörűen kidolgozott városrésszel megspékelve...
Hurry up, Mistwalker!
A Lost Odyssey egy igen jó szerepjáték, amelyet sajnos konzervatív megoldásai, apró technikai kidolgozatlanságai és történetbeli gyengeségei miatt közel sem neveznék klasszikusnak. A PS2-es Final Fantasy XII szinte minden téren jobb volt: kár, hogy Mr. Sakaguchi nem azt a szintet lőtte be magának... Aki szereti ezt a műfajt, azért szerintem ne hagyja ki ezt a kalandot, mert ahogy elnézem: 2009-ig nem nagyon jutunk másik színvonalas japán RPG-hez...
