Ha filmes univerzumokra gondolunk, akkor valószínűleg a legtöbbeknek egyből az MCU, a Marvel saját filmes világa jut eszébe, amit anno 2008-ban az első Vasember mozi indított el, azóta pedig már egy halom film és tévésorozat képezi a részét. Pedig messze nem ez volt az első ilyen megoldás a Marvel háza táján: az 1990-es években ugyanis rajzfilmsorozatos fronton hoztak létre egy olyan közös univerzumot, amelyben megvolt az átjárás, az egyes szériák szereplői felbukkantak egymás sorozataiban is. Sőt valójában már a '80-as években létezett egy ilyen animációs univerzum, a Marvel Productions Universe, de ennyire ne menjünk most messzire.
Az 1992 októbere és 2000 márciusa között létező, Saban Entertainment-féle Marvel Animated Universe olyan sorozatokkal ültetett egy egész generációt a tévéképernyő elé, mint az X-Men, az Iron Man, a Fantastic Four, a Spider-Man, a The Incredible Hulk, a Silver Surfer, a Spider-Man Unlimited és a The Avengers: United They Stand. Ezek közül hazánkban a Pókember, illetve az X-Men lett hatalmas siker, a Fox Kids és Jetix csatornákon rengetegen követték ezeket a szériákat. Azok, akik a '90-es években még kölyökként nézték az X-Men csapat kalandjait, mára már felnőttként kapták meg a remek hírt: a Marvel Studios feltámasztja a szériát, és X-Men '97 címmel pontosan ott folytatja a történetet, ahol az 1997 szeptemberében véget ért. A végeredmény pedig annyira jó lett, hogy sokan már most követelik a '98-ban befejezett Spider-Man: The Animated Series folytatását is. Ez cseppet sem véletlen, az X-Men '97 ugyanis minden korábbi várakozást felülmúlt, ennek farvizén pedig tényleg nem esélytelen az, hogy az egész Marvel Animated Universe feltámadjon. Egyelőre az bizonyos, hogy érkezni fog az X-Men '97 második szezonja is, első körben viszont lássuk, miért lett annyira kiváló az első évad.
Mutánsok, gyülekező!
A sztori ahogy említettük, ott folytatódik, ahol 1997-ben elbúcsúztunk kedvenc mutánsainktól: vezetőjük, X Professzor látszólag elhunyt, Jean Grey gyermeket vár Küklopsztól, a képletbe pedig a semmiből belerongyol maga Magneto is, ugyanis Charles Xavier végrendeletében rá hagyta a csapat irányítását. Itt van tehát a teljes régi csapat, akikhez részről részre csapódnak hozzá más ismert karakterek is. És nem sokadvonalbéli szereplőkről van szó, egyáltalán nem kell fekete öves X-Men-tudornak lenni ahhoz, hogy az ember pontosan tudja, jelentőségteljes cameók sokaságával szórtak meg bennünket az alkotók.
A karakterek nevei hallatán egyébként még mindig heves pislogásba kezdhet az, aki tacskó korában még az első, magyarra fordított képregényekben ismerkedett meg a szereplőkkel. Az még rendben van, hogy Storm esetében nem a képregényfüzetekben használt Vihart vették át, hanem az időjárás manipulálására képes mutáns hősnő a mozifilmekhez hasonlóan itt is Ciklon lett. Dicséretes továbbá, hogy Wolverine végre nem Farkas, hanem a Deadpool és Rozsomák mozifilmhez, illetve a klasszikus képregényekhez hasonlóan megkapta a Rozsomák nevet. De vannak ballépések, amiket tovább hozott magával a széria a '90-es évekből. Szegény Gambit például még mindig Mágus, Mister Sinister neve nagyon esetlenül hangzik magyarra fordítva Mister Gonoszként, Beast, azaz Bestia valamiért Szörnyeteg, de a legrosszabbul az a Morph járt, akit továbbra is Misztiknek hívnak. Holott Mystique ugyebár egy teljesen másik karakter, a kék bőrű nőt egy halom mozifilmből ismerhetik a nézők, tudjátok, őt játszotta Rebecca Romijn és Jennifer Lawrence. Ráadásul ez már az eredeti rajzfilmsorozatban is nagy gondot okozott, ugyanis amikor az igazi Mystique feltűnt, nyilván nem lehetett két szereplőt teljesen ugyanúgy hívni, ezért ő a végtelenül nevetséges Misztiklány nevet kapta.
Ez legyen persze a legnagyobb baj egy sorozattal, és bizony tényleg az a helyzet, hogy a félre- vagy furcsán fordított karakterneveken túl nehezen lehetne másba is belekötni az X-Men '97 esetében.
A fő narratíva csak szépen, lassan bontakozik ki, az első pár részben inkább régebbi ellenlábasokat hoznak elő, csak az évad végére jutunk el odáig, hogy kiderül, ki mozgatta a háttérből a szálakat. Közben pedig fiatalkorunk kultklasszikus képregényei közül több története is visszaköszön, ilyen például a Chris Claremont-féle Trial of Magneto, az 1989-es Inferno, a '97-es Operation: Zero Tolerance, a Grant Morrison által írt E Is for Extinction, vagy a Fabian Nicieza és Scott Lobdell által jegyzett Fatal Attractions.
Generációk találkozása
Az X-Men '97 messze nem csak azért teljesít jól, mert kellemes gyerekkori élményeket kelt életre egyrészt maga az eredeti rajzfilmsorozat miatt, másfelől az említett képregények kapcsán, ennél jóval többre képes. Okosan összepattintott története, megfelelő tempóban sodródó, a végén pedig maximális fordulatszámra kapcsoló cselekménye egyszerű nyelvezettel párosul, így a legkisebbek is gond nélkül élvezhetik. Generációs kapocs lehet tehát a sorozat, ma már gond nélkül nézhetik az új szezont a gyermekeikkel azok, akik a '90-es években még maguk is kis lurkók voltak, amikor a tévé elé huppantak. Sikerült úgy tisztelettel adózni a régi széria előtt, hogy közben a megfelelő mértékű megújulás, felfrissülés sem maradt el, és bár az eredeti sorozat is foglalkozott azért komolyabb témákkal, most ez a vonal is szintet lépni látszódik.
Vizuális téren is hasonló a helyzet: a grafikusok szépen lekövették a régi évadok főbb vonásait, de ezért érződik, hogy mindezt a 2020-as évek technológiájával hozták létre. A végeredmény csodaszép, letisztult és könnyen befogadható, semmi sincs túlcsicsázva, túltolva, az egyszerű színek és határozott vonalak mindenkihez könnyedén el tudnak érni.
Egyáltalán nem véletlen, hogy szinte minden platformon szuperlatívuszokban beszélnek a sorozatról, nyilván a közel 100%-os értékeléseket sem a kis manók hordták össze a pontozásokat átlagoló oldalakon. És erre nem lehet képes önmagában a nosztalgia, ehhez annál sokkal többre van szükség. Valamiféle olyan kiváló zsonglőrtudományra, ahogy ez az évad egyensúlyozott a dráma, az akció és a komikum között, ahogyan végig önazonos tudott maradni a sorozat úgy, hogy saját magán is látja, olykor mennyire túlzó, milyen "over the top" kalandokba csöppennek bele a mutáns hősök, mégsem válik az egész bazárivá, no meg gyerekessé.
Érzi persze a Marvel is, hogy belenyúlt a tutiba, és már arról lehet hallani, hogy sok évadra előre terveznek. Ezen a ponton pedig egyáltalán nem tűnik merész elképzelésnek az, hogy az X-Men sorozatot más, ugyanebben a világban játszódó szériák is követhetik, hiszen a '90-es évek hősei közül szinte mindenki felbukkant már ebben a szezonban is akár pár pillanat erejéig. A legtöbb rajongó persze Pókembernek örülne a legjobban, és valószínűleg az ő történeteinek folytatása lenne a legbiztosabb siker a stúdiónak, de ilyen körítéssel, ezzel a profizmussal tényleg jöhetne bárki Fenegyerektől kezdve a Bosszúállókon át egészen Doctor Strange-ig, mi örömmel látnánk a Marvel Animated Universe új reneszánszát a Disney+-on.
Hosszú ideig alapvetésnek számított, hogy rendben, mozifilmek terén egyértelműen a Marvel a nyerő és a DC csak bukdácsolni tud, no de animációs filmek és sorozatok esetében a DC tekinthető biztos befutónak. A Mi lenne, ha…? sikeres évadai és most az X-Men '97 után viszont egyértelműen látszik, a Marvel Studios is nagyon keményen oda tudja tenni magát ebben a ligában is, ennek tükrében pedig okkal várja az ember annyira a még csőben lévő projekteket. Ne feledjük, elvileg még idén érkezik az Eyes of Wakanda és a Your Friendly Neighborhood Spider-Man, utóbbinak már egyből berendelték a második évadát is, elvileg továbbra is készül a Marvel Zombies, és persze az említett Mi lenne, ha...? is vissza fog térni idővel egy újabb szezonnal.
Ha a mozifilmek és az élőszereplős tévésorozatok most nem is tudnak minden esetben a Marvel-rajongók kedvében járni, ha az animációs szériákat is kedvelitek, akkor jó dolgotok van, és ha minden jó megy, a közeljövőben is az lesz.
