Venom érdekes karriert futott be a Marvel Comics füzeteiben. A fekete szimbióta ugyebár először Pókember társa lett, a barátságos és közkedvelt hálószövő a Titkos Háború nevezetű nagyszabású képregényes esemény során szerezte meg az idegen lényt, aki túlzottan is ragaszkodónak bizonyult. Póki végül megszabadult tőle, a sértett és dühös szimbióta pedig egy Eddie Brock nevű fickóval egyesült.
Így született meg Venom, aki első körben klasszikus Pókember-ellenfélként bukkant fel, később azonban egyre inkább áttolódott az antihős státuszba. Az elkövetkező évtizedekben többen is birtokosai voltak a Venom szimbiótának, de a lény időről időre visszatért Eddie-hez, közben pedig egy elég méretes lore épült ki a szimbitóták folyamatosan gyarapodó népessége köré. A Marvel egyik új szimbiótát mutatta be a másik után a képregények oldalain, az egész sztori pedig egyértelműen a 2020 decembere és 2021 áprilisa között futott King in Black képregénysorozatban csúcsosodott ki. Itt a Föld legnagyobb hőseinek nem mással, mint a szimbióták sötét istenségével, egyúttal teremtőjével, Knull-lal kellett szembenézniük.
A Marvel írói nagyon okosan építették fel Knull karakterét, csak idővel derült ki, hogy hosszú ideje munkálkodott a háttérben, és például ő állt Gorr, az istenölő mögött is, mint rejtett bábmester, a szálakat mozgató titkos antagonista. Tudjátok, Gorr a Thor: Szerelem és mennydörgésben volt a főgonosz, bár sajnos a Christian Bale által eljátszott karakter messze nem kapott képregényhű adaptálást. A Sony munkásságát ismerve pedig sejteni lehetett, hogy hiába hozzák be saját filmes univerzumokba Knullt is a Venom trilógia zárásával, leginkább arra lehetett előzetesen fogadni, hogy a képregényrajongók keserű szájízzel távoznak a moziból.
A laikus nézők viszont ettől még nagyon jól szórakozhatnak, és bizony az a helyzet, hogy valószínűleg fognak is, mivel a Venom: Az utolsó menet a Tom Hardy főszereplésével készült trilógia abszolút legjobb darabja. Csak épp senki se számítson arra, hogy itt Knull lesz a konkrét főgonosz, ha ugyanis így tesz, csúnyán koppanni fog.
Űzött vadak
A sztori közvetlenül a Venom 2. - Vérontó eseményei, illetve azon két stáblistás jelenet után játszódik, amelyek pár pillanat erejéig átemelték Eddie-t és Venomot az MCU-ba, de csak azért, hogy azon nyomban vissza is kerüljön saját világába. Abba a világba, ahol épp gyilkosságért körözik, szóval a dinamikus duó menekülőre fogja a dolgot. Ekkor még nem is sejti, hogy a hatóságokon túl egy sokkal veszedelmesebb ellenfél is vadászik rájuk, aki nem más, mint az említett Knull. A szimbióták istene épp kényszerpihenőjét tölti, be van börtönözve, szabadságának kulcsa pedig nem más, mint egy kódex, ami, mit ad isten, pont Venomban és Eddie-ben rejlik, és ott is marad, amíg a páros valamelyike életét nem veszti. A film promóciója erősen rá is ment erre a vonalra, mármint arra, hogy vagy az emberi, vagy az idegen főhősnek itt és most fűbe kell harapnia, de ne érjen senkit sem meglepetésként, hogy tényleges drámát szinte egyáltalán nem kapunk, ez azért még mindig egy Sony-féle Venom film, annak végtelen marháskodásaival és szüntelen viccelődéseivel. De kanyarodjunk is gyorsan vissza Knullhoz, aki szétküldi az univerzumban szimbiótavadász rondaságait, a tulajdonképpen elpusztíthatatlan xenophage-okat, hogy keressék meg az előbb említett kódexet.
Már a Marvel képregényeiben is elég zavaros, hogy egészen pontosan mit is takar a szimbióták kódexe, vagyis az a lenyomat, amit az egyesülések után a gazdatest DNS-láncára kapcsolódva ott hagynak ezek a lények, de a filmben meg se próbálják ezt az egészet részletesebben elmagyarázni. Úgy általában is elmondható, hogy ténylegesen szórakozni akkor lehet igazán Az utolsó meneten, ha az embert nem zavarják a logikai bukfencek és a semmiből előrángatott megoldások, ezekből ugyanis bőven akad a majd kétórás játékidő folyamán.
Kár lenne szépíteni, a gyenge írás iskolapéldáinak sorozatával találjuk szembe magunkat, mindezek ellenére azonban összességében működni tud a film, ami elsősorban Tom Hardy játékának köszönhető. A főszereplő minden mondata, minden mozdulata poénforrás. Nincs mese, akik az eredeti Venom képregényeket szerették, és azok komolyságára vágytak, azok azért a harmadik részre csak rájöhettek, a moziterem sötétjében nem ez az élmény vár rájuk, a Venom-filmek kedvelői pedig pontosan ezért a stílusért zárták a szívükbe Eddie karakterét és az ő bohókás, agyevő űrlény pajtását. Rajtuk kívül viszont tulajdonképpen a többi szereplő megmarad biodíszlet szintjén.
Venom és a többiek
Igaz ez a Chiwetel Ejiofor által alakított, célorientált, makacs katonára, Orwell Taylorra, és Juno Temple karakterére, vagyis Dr. Payne-re is, akinek megpróbáltak egy tragikus háttértörténetet kanyarítani az alkotók, de meghatódás helyett maximum annyit értek el, hogy az ember unottan megrázogatja a pattogatott kukoricás dobozát, és azt sasolja, maradt-e még egy kis popcorn az alján. Még náluk is feleslegesebb az ufóőrült Martin, Rhys Ifans karaktere, és az ő egyébként cuki kis családja. Nincs több funkciójuk annál, mint hogy lassítsák az egyébként is ingadozó dinamikát mutató cselekményt. Gond nélkül le lehetett volna kanyarítani egy keveset a filmből, és tempósabb, pattogósabb vágással másfél órára redukálni a játékidőt. A mozi közepe ugyanis kissé lagymatag lett, Mrs. Chen kellemetlen táncjeleneténél már abszolút az az érzése lehetett az embernek, hogy még be akartak szúrni pár perc plusz baromkodást, hogy teljen az idő, valódi értelme ugyanis nem volt ennek, még csak nevetni sem lehetett rajta.
Az utolsó menet harmadik harmada, a film lezárása szerencsére ismét jelentősen felpörgött, és egy olyan finálét kaptunk, ami nem csak a trilógia legjobbja, de úgy általában képregényfilmes szinten is a felsőpolcos kategóriát képviseli. Nincsenek hatalmas megfejtések, látványos harc a xenophage-okkal viszont annál több akad, és azért egy kis érzelmi töltetet is sikerült beleszuszakolni a befejezésbe.
Már a 2018-as első résznél tudni lehetett, hogy Tom Hardy összesen három Venom-filmre írt alá a stúdióval, a The Last Dance, illetve a magyar fordítás szerint Az utolsó menet pedig elég nehezen lehetne beszédesebb cím. Itt és most Eddie Brock története a végéhez ér, de a Sony illetékesei már jó előre kommunikálni kezdték, hogy ez a mozi csak felvezeti Knull karakterét, a jövőben még sokkal nagyobb terveik vannak a szimbióták sötét istenével. Kérdés persze, hogy Hardy nélkül ezek a tervek mennyit érhetnek. A lezárás és a két stáblistás jelenet megvillantja a folytatás lehetőségét, de egyetlen pillanatig sem szabad elfelejtenünk azt, hogy a filmes jogok még mindig a Sonynál vannak. Annál a Sonynál, ami számtalan alkalommal bebizonyította már, hogy a tervezés, az univerzumépítés nem az erőssége, és reménykedés helyett jobban járunk, ha a stáblistás jeleneteiben felvázolt potenciális folytatásokat nem kész tényként kezeljük, hanem egyszerű vállrándítással konstatáljuk, hogy oké, benne van a pakliban, hogy egyszer még visszatérnek bizonyos karakterek, de ez egyáltalán nincs kőbe vésve.
Ha itt és most fogadunk kellene, akkor sajnos az tűnik valószínűbbnek, hogy Knull is a képregényekben ikonikus, hatalmas jelentőséggel bíró, a mozifilmes adaptáció esetében viszont fájóan elpocsékolt gonoszok sorát fogja erősíteni. A Venom: Az utolsó menetben alig láthattuk őt, a Sony klasszikussá vált bénázásait pedig már jobban ismerjük annál, hogy bízni merjünk abban, valamiféle grandiózus folytatásban ténylegesen ki tudják bontani ezt a rosszarcot, aki képregényes fonton az elmúlt nagyjából 20 év egyik legjobb friss gazfickója. Az emiatti kesergés persze nyugodtan maradjon a keményvonalas képregényrajongók sajátja, az átlag mozinézőnek elég annyi, hogy Az utolsó menet hatalmasat lépett előre a kifejezetten pocsék Vérontó után, és minden hibája ellenére méltó lezárásnak tekinthető. Ha eddig szerettétek a mozifilmes Venomot, akkor utolsó kalandjánál is ott a helyetek a vetítőtermekben.
