2019 tele nagyságrendekkel jobb volt, mint 2023 nyara, és nemcsak azért, mert akkor fiatalabbak voltunk, hanem mert még őszinte lelkesedéssel, optimizmussal telve vártuk, hogy bemutatkozzék a Netflix történetének talán legígéretesebb sorozata, a Vaják. Óriási potenciál rejlett a lengyel író, Andrzej Sapkowski regényeiből és novelláiból táplálkozó produkcióban, minden esélye megvolt rá, hogy kitöltse a fél évvel korábban csalódást keltő fináléval búcsúzott Trónok harca által hagyott űrt, mint a prémium fantasysorozatok új éllovasa.
A végeredmény azonban felemásra sikeredett: Henry Cavill ugyan tökéletes választás volt a mutáns szörnyvadász, Ríviai Geralt szerepére, a casting több helyütt félrement (hol a nagyobb diverzitás kedvéért, hol pedig azért, mert az adott színész sehogyan sem passzolt a karakterhez, akit el kellett játszania). Emellett pedig a gyakran olcsó hatást keltő CGI éppúgy gátolta a kiteljesedésben, mint a történetvezetés - sok nézőt összezavart, hogy látszólag párhuzamosan, de valójában különböző idővonalakon haladtak a szezon végén összeérő cselekményszálak.
Mindazonáltal a remény megmaradt, hogy a folytatás jobb lehet, sőt naiv módon még azt is feltételeztük, hogy az alkotók majd tanulnak a hibáikból. Ehelyett viszont még inkább eltávolodtak a forrásanyagtól, a következő évad központi konfliktusát már egy teljesen új, általuk kitalált történetszálra húzták fel. Ezzel egyébként önmagában még nem is lett volna baj, ha kezdettől fogva ilyen a sorozat, és nyíltan felvállalja, hogy Sapkowski művei csupán inspirációként szolgáltak, nem pedig sorvezetőként. Aztán amikor Lauren Schmidt-Hissrich showrunner és csapata szembesült azzal, hogy a rajongók nem igazán vevők az új irányra, ismételten közeledni kezdtek a regényekhez, csakhogy addigra megtörtént a baj: a szériát a hátán cipelő Henry Cavill úgy döntött, a harmadik etap után kiszáll.
Ezen a ponton akár be is dobhatta volna a Netflix a törülközőt, ám a streamingszolgáltató hosszútávra tervez a Vaják-univerzummal. Hamar megtalálta az új Geraltot Liam Hemsworth személyében, Cavill távozását pedig felhasználta a harmadik évad marketingjéhez. A készítők eposzba illő búcsút ígértek, valamint azt, hogy a színészcserét abszolút lore-hű módon fogják megoldani. Arra ellenben, hogy tartották-e magukat ehhez, csak részleges választ adott a kettévágott szezon utolsó három epizódja.
Az előző részek tartalmából
Miután sikeresen rászoktatta a nézőket a sorozatdarálásra, a Netlix elkezdte szétszabdalni a legnézettebb szériái új évadait, így járt tavaly a Stranger Things és idén Az igazság ára mellett a Vaják is. Ez a megoldás meglehetősen előnytelen az előfizető számára, hiszen várnia kell a folytatásra, valamint ha a tartalmakat célzottan fogyasztó, alkalmi ügyfél, akkor kénytelen lesz kicsengetni még egy hónap díját. A Netflixnek viszont az iméntieken túl azért is jó, mert így az adott évad hosszabb idei maradhat a köztudatban, és képezheti diskurzus tárgyát az emberek társasági életéből magának egyre nagyobb részt követelő közösségi médiában. Nos, kétségtelenül volt min rágódniuk a rajongóknak kezdve például azzal az általánosan elfogadott megállapítással, hogy Henry Cavillhez tényleg annyira illik a sztoikus Geralt karaktere, mintha erre a szerepre született volna.
De szóba kerülhetett az is, hogy Yennefer visszatalált régi önmagához, és megint képes olyan döntéseket hozni, amiknek van is értelmük, Ciri pedig egyre kevésbé függ tőlük, a vajáklány megtette az első lépéséket az önállóság felé vezető úton. Eközben Nilfgaard újabb háborúra készül az északi királyságok ellen, melyek legerősebbike, Redania kémmestere és a vele szövetséges varázslónő éppúgy a saját pecsenyéjét sütögeti, mint a régi dicsőségük után áhítozó tündék, akiket egyébként olyan könnyen játszik ki és használ fel mindenki eldobható bábuként ebben a történetben, hogy nehéz elhinni róluk, hogy valaha ők uralták a Kontinenst.
Minden megváltozik
Azt, hogy végül a feldarabolásból ténylegesen mennyit profitált a sorozat, azt csak a streamingszolgáltató tudná megmondani, mindenesetre a könyveket nem ismerő nézőknek bőven volt így idejük megemészteni a látottakat, esetleg újranézni az első öt epizódot, majd rádöbbenni, hogy miközben az alkotók kiemelt hangsúlyt fektettek a thaneddi bálban kicsúcsosodó politikai sakkjátszmákra, két igazán fontos építőelemet kihagytak a képletből: egyfelől teljességgel hiányzik a feszültség, szemernyi izgalom sem jár át bennünket, miközben Geralt és Yennefer nyomozása némi kitérő után eljut odáig, hogy megnevezzék, ki mozgatja a szálakat a háttérből. Ugyanígy hiányoznak a szereplők tetteinek okot, célt és súlyt adó motivációk, ezért amikor a bál másnapján elszabadul a pokol, és előbb két, majd három frakció feszül egymásnak, hogy megszerezze az irányítást Aretuza felett, egyáltalán nem világos, hogy ki miért állt az egyik vagy a másik oldalra.
De ami ennél is rosszabb, szemünk se rebben, amikor hullani kezdenek, akár az őszi legyek, bár amilyen kétdimenziós, papírvékony karakterek, igazából nem is lenne szabad meglepődnünk ezen. Jobb pillanataiban a kibontakozó küzdelem során bevetett mágikus kartács Roxfort ostromát idézi A Harry Potter és a Halál ereklyéi második részéből, de sajnos megint a szükségesnél többször lóg ki a CGI lóláb, azaz nem mindegyik varázslat néz ki meggyőzően, a koreográfia pedig érthetetlenül pocsék. Kivételt megint azok a jelenetek képeznek, amikor Geralt ragad kardot; a nála nem egy erősebb, hatalmasabb ellenfelet is sikerrel legyőző vaják azonban ezúttal emberére akad a valódi képességeit mindeddig titkoló manipulátor személyében. Párviadaluk kellően látványos, az eredménye pedig erősen rányomja bélyegét az évad végére, aminek a legnagyobb részét a partvonalon kívül tölti Cavill. De a nagy személyes veszteséget elszenvedő, a varázslótársai megmentésén és összefogásán fáradozó Yennefernek is alig osztottak lapot, magyarán a finálé nem hagy sok kétséget afelől, hogy ezután az egy teljes epizódon át a sivatagban bolyongó, hallucinációktól gyötört, ám új társakra találó Cirire fognak fókuszálni a Vaják további évadai.
A vaják jussa
Optimális esetben Liam Hemsworth érkezése friss fuvallatként rázhatná fel a többszöri irányváltásnak hála komoly identitásválsággal küzdő sorozatot, ám abból kiindulva, hogy a Netflix simán kihagyott egy tálcán kínálkozó lehetőséget, mely észszerű magyarázattal szolgálhatott volna Geralt küllemének megváltozására, nem számítunk sok jóra. A harmadik etap ugyanis semmilyen formában sem ágyazott meg a színészcserének, és ezzel lényegében hatástalanította a Fehér Farkas utolsó jelenetének minden emocionális töltetét. Azért sajnálatos, hogy így alakult, mert ez a néhány perc tökéletesen szemléltette a karakterben az első évad óta lezajlott változásokat: az a vaják, aki korábban mindent elkövetett, csak hogy ne kelljen oldalt választania, aki mindenáron meg akarta őrizni a semlegességét, már nem létezik, az új Geraltot nem a pénz mozgatja, amit szörnyek leöléséért kereshet, családja van, és barátai, akikért ugyanúgy az életét adná, mint számára teljesen ismeretlen, ám bajba jutott ártatlanokért. Röviden és tömören hős lett.
Így aztán nem Kökörcsin szavai fognak megmaradni a nézőben, aki szerint "az odakint forrongó háború semmi ahhoz képest, amit Geralt szabadít a Kontinensre, hogy megtalálja a lányát, hanem a hozzájuk csapódó íjász, Milva szurkálódásai, aki folyton a lábadozó vaják orra alá dörgöli, hogy ha ő lenne az ellenfele, mostanra már halott lenne, éppúgy, mint a Netflix sorozata Henry Cavill nélkül.
