17 év telt el a legelső, 2007-ben bemutatott Transformers mozifilm premierje óta, a franchise pedig maradjunk annyiban, filmes fronton látott már szebb napokat is. A 2018-as kvázi reboot, az ŰrDongó nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, a tavalyi Transformers: A fenevadak kora pedig még ezt is alulmúlta bevételek terén. Fel van adva tehát a lecke a Paramount Pictures fejeseinek, akik elvileg most épp egy olyan crossover mozit terveznek, amelyben az alakváltó robotokat a G.I. Joe franchise szereplőivel akarják összeengedni, de mindezek mellett azért más irányokban is próbálkoznak. Így, vagyis az alternatív ötletek kiaknázásának hála születhetett meg a Transformers Egy animációs film, ami egy végtelenül izgalmas felütéssel nyit.
Ezúttal ugyanis a kaland teljes egésze a robotok otthonán, a Cybertron bolygón játszódik, a sztori pedig azokban az időkben indul, amikor a későbbi Optimus Fővezért még egyszerűen csak Orion Paxként ismerték, és legjobb barátja nem más volt, mint az a D-16, akiből majd Megatron fog válni idővel. A szereplőgárda abszolút impozáns, hiszen az imént említett két főhőst Chris Hemsworth, valamint Brian Tyree Henry szólaltatja meg az eredeti verzióban, míg a női robot, Elita-1 hangja Scarlett Johansson lett, a későbbi Űrdongó, jelenleg még B-127 pedig Keegan-Michael Key hangján csicsereg folyamatosan - külön mókás, hogy épp az az alakváltó lett a leginkább dumamániás karakter, akinek mint tudjuk, a mozifilmek idején már károsodott a hang-processzora, és csak dalok segítségével tud kommunikálni.
Kicsi a bányászrobot, de erős
Egyáltalán nem egyszerű az élet a Cybertronon: a robotok jelentős része mag nélkül született, vagyis képtelenek az alakváltásra, így pedig csak erősen limitált formában tudják segíteni saját társadalmukat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egész álló nap az energonbányákban dolgoznak, mivel a bolygó fő erőforrása egy brutális háború következményeként elapadt, és csak a bányákon keresztül lehet egy kevéskéhez hozzájutni belőle. Főhőseink is az ilyen bányákban dolgoznak, de Orion Pax ennél jóval ambiciózusabb terveket dédelget: valamilyen úton-módon megakarja szerezni a rég elveszett ereklyét, az Irányítás Mátrixát, és egyúttal be szeretné bizonyítani, hogy a mezei bányászrobotok is érnek annyit, mint a menő alakváltók. Az említett háborús konfliktusban elestek maguk az eredeti, legelső Fővezérek is, szóval most a robotok városának, Iaconnak épp Őrszem Fővezér az aktuális vezetője, aki folyamatosan azon próbálkozik, hogy valahogyan felkutassa a Mátrixot, de egyelőre még nem járt sikerrel, hiába szervezi egymás után az erre irányuló expedíciókat.
Orion Pax ötletekben és nagy tervekben nem szenved hiányt, de megfontoltság és átgondoltság terén azért bőven lenne még hová fejlődnie. Így kerülhetnek végül D-16-tal és a menet közben hozzájuk csatlakozó B-127-tel, valamint Elita-1-gyel egy olyan kalandba, ami nem csak az ő életüket forgatja fel teljesen, de az egész Cybertron bolygó sorsát is alapjaiban fogja átformálni.
Az már az előzetesekből kiderült, hogy nyilván idővel csak szerez magának magok a négy főszereplő, így pedig végre az alakváltásra is képessé válnak. Ha már úgyis a trailereknél tartunk, akkor érdemes megjegyezni, hogy az első kedvcsinálók némiképp hamis prekoncepciókat kelthettek a nézőkben. Ezek ugyanis jóval bárgyúbbnak, gyermetegebbnek mutatták a filmet, mint amilyen végeredményében lett a Transformers Egy. Nyilván remekül fognak szórakozni rajta a legkisebbek is, és le sem tagadhatná a mozi, hogy ők jelentik az elsődleges célcsoportot, de a humor az esetek túlnyomó többségében megmarad olyan szinte,n, ami még a felnőttek számára is élvezhető, a központi mondanivalóval pedig kortól függetlenül együtt lehet rezegni.
Mind egyek vagyunk
A címben szereplő Egy ugyanis messze nem azt jelenti, hogy ez a nagy Transformers kánon első felvonása, hanem az "'Til all are one", vagyis a "Míg mindannyian egyek leszünk" egysorosra utal, ami a kezdetektől a franchise egyik legikonikusabb mondata. Ezt a témakört okosan járták örül az írók, messze jobban fel lett építve a narratíva, mint ahogy azt anno Michael Bay robbanáspornóiban megszokhattuk. Épp ezért bizonyos szempontokból a Transformers Egy többet is tud adni, mint a fő szál mozifilmjei tudta az elmúlt közel 20 esztendőben. Ezt a fajta hozzáállást pedig nagyon ildomos lenne a csillagászati összegekből készülő, úgymond "nagy" Transformers filmeknél is átvenni, így simán azokba is új életet tudna lehetni egy megfelelő kvalitásokkal bíró írócsapat. Ha ezt sikerül felismerniük a Paramount Pictures illetékeseinek, akkor az a faramuci helyzet állhat elő, hogy egy mesefilm lesz a franchise kvázi megmentője, új iránymutatója.
A nagy központi motívum mellett persze megkapjuk szépen sorjában azokat az elemeket, amiket mindenki elvárt ettől a filmtől: megmutatják magukat a széria legfontosabb karakterei, kialakulnak a jól ismert oldalak, az eredeti barátokból pedig értelemszerűen végül ádáz ellenségek válnak, szóval semmi sem marad ki, ami kötelező egy Transformers előzményfilm esetében. Az külön dicséretes, hogy a film sosem sajnálja az időt a magyarázatok átadására, így pedig simán befogadható lesz egy Transformers-szűz számára is. Szó sincs arról, hogy ismerni kellene a régi, G1-es animációs sorozatot, a képregényeket, a mozifilmeket, önmagában is megállja a helyét a sztori, érthető annak minden fordulata.
Az animációról elmondható, hogy alapvetően jól néz ki a film, az egyértelműbben meseszerűbbé varázsolt robotok azért nem lettek olyannyira áramvonalasítva, hogy a Cry Babies babák mellé kelljen őket pakolni a játékboltokban, de azért az arcukat például szokni kell egy kis ideig. Érezhető az is, hogy nem volt kiemelkedően magas a produkció költségvetése, de ebből a kötöttebb büdzséből sikerült egy pofás látványvilágot összehozni. Az akciójelenetek esetében néha picit túlzottan is kapkodják a kamerát, ekkor nehezen követhető a konkrét csihi-puhi, de az esetek túlnyomó többségében rá tud cáfolni a minőség az elvileg csak 75 milliós gyártási költségre. A fináléban pedig ellőnek minden puskaport, szó szerint és átvitt értelemben is, a leglátványosabb harcok mellé társul az érzelmi katarzis is, itt érződik igazán, hogy tényleg volt elmesélni valójuk az íróknak, és ami még ennél is jobb, ezt valóban sikerült is átadniuk a nézőnek.
A film vége, és főleg a második stáblistás jelenet (kettő van ugyanis belőlük, és mindenképp érdemes kivárni a másodikat) egyértelművé teszi, merre mehet tovább ez a Transformers mellékág. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a stúdió tényleg tervez-e folytatást, bár tökéletesen megágyaztak neki. Nyilván fontos tényező lesz, hogy hogyan muzsikál a Transformers Egy a pénztáraknál, és egyelőre nem túl rózsás a helyez, világszinten még nem lépte át az összesített bevétel a 100 millió dollárt, pedig az Egyesült Államokban már szeptember 20-án bemutatták a filmet. Hiába lett tehát kifejezetten jó a Transformers Egy, egy jelenleg egyáltalán nem lehetetlennek tűnő anyagi bukás esetében borítékolható, hogy megint más utakat keresnek majd a Paramount döntéshozói. Pedig látatlanul több potenciál rejlik ebben a megközelítésben, mint abban, hogy összeeresszék Optimusékat a G.I. Joe-kkal, de ki tudja, lehetséges, hogy ránk tud majd cáfolni a stúdió.
Mindenesetre a Transformers Egy nagyon hosszú idő óta az egyik legjobb dolog, ami az egész franchise-zal történt, és ha ránk hallgattok, akkor bátran beültök rá akár kisgyerekkel, akár gyerek nélkül is. Ez az animációs film bárkinél betalálhat, még csak Transformers-rajongónak sem kell lenni ahhoz, hogy képes legyen a szívünkbe lopni magát.
