Lassan Halálos iramban szintre ér el a Transformers franchise, hiszen a héten immár a hetedik mozifilm fog megérkezni a hazai vetítőtermekbe is. Az egész Transformers mánia megértéséhez talán 2023-ban már felesleges visszamenni a tényleges alapokig, az amerikai Hasbro és a japán Takara játékgyártó cégek által 1984-től kezdve forgalmazott, járművekké, fegyverekké és hasonló technikai eszközökké átalakítható robotjátékokig, hiszen biztosan sokan lesznek, akik a gépmonstrumok idézőjelesen "új" kinézetét, vagyis azt az ábrázolásmódjukat találják furcsának, amit a 2018-as ŰrDongóban és az új részben is használtak az alkotók, noha épp ezek a kinézetek hajaznak az első, G1-esnek nevezett játékokra.
Már túlzás nélkül állítható, hogy felnőtt egy generáció, akinek kisgyerekként a 2007-es Transformers mozi volt az első találkozása a géplényekkel, és az ott látott, modernizált küllemmel szerette meg őket. Ahogy pedig az évek során Optimus és a többiek kasztnija, úgy maguk a Transformers filmek is változtak. Már a Michael Bay korszakot is két jól elkülöníthető szeletre oszthattuk fel, hiszen az első három részben még a Shia LaBeouf által alakított Sam Witwicky volt az emberi főhős, A kihalás kora és Az utolsó lovag esetében azonban már Cade Yeager, azaz Mark Wahlberg váltotta őt. A nézők viszont szépen lassan elkezdték unni Bay robbanáspornóját. A kihalás kora még simán 1,1 milliárd dollár fölött hozott a konyhára, Az utolsó lovag azonban már csak 605 millióig menetelt, elérkezett az idő a váltásra.
Travis Knight 2018-as ŰrDongója lett a kvázi reboot, a rajongók pedig egy könnyen szerethető, sajátos bájjal rendelkező filmet kaptak, Hailee Steinfeld tökéletes választás volt az új, női főhős szerepére. Úgy tűnt, megvan a helyes, új irány, de sajnos az egész jó kritikák ellenére az anyagi siker elmaradt, az ŰrDongó világszinten 467 millió dollárt szedett össze, az Egyesült Államokban pedig mindössze 127-et, ami kifejezetten kellemetlen mutató. Kijelenthető tehát, hogy mi, mozinézők vagyunk elsősorban hibásak a Transformers: A fenevadak koráért, a stúdió ugyanis egyszerűen megnézte a számokat, és azt látta, vissza kell térni a Bay-módszerhez, és noha csak részben, de tényleg így tett.
Bay árnyéka kísért
Steven Caple Jr. filmje, Transformers: A fenevadak kora pontosan úgy építkezik fel, mint a régebbi Bay-mozik, és ez a legnagyobb hibája. Megint kapunk egy hihetetlen erővel bíró kozmikus tárgyat, aminek pontos nevét nagyjából a vetítés után öt perccel fogja mindenki elfelejteni, így gyakorlatilag teljesen lényegtelen, mi is ez valójában. Kell a jófiúknak és a gonoszoknak is, ha pedig az utóbbiak kezébe kerül, akkor rövid úton vége lesz a világnak. Ennyit a történet és nem több, ezt a felállást pedig már éppen elégszer láttuk ahhoz, hogy rommá unjuk. És bár a film tényleg próbálkozik, hogy ne essen túlzásokba, és az igyekezet dicséretes, a végeredmény mégis az lesz, hogy visszasírja az ember Travis Knight ŰrDongóját John Cenával és mindennel együtt.
Persze újdonságok azért akadnak. Ezúttal nem az Autobotok és az Álcák ezredik összecsapását nézhetjük meg, bejöttek a képbe új frakciók is: a jók oldalán ezúttal a maximalokat ismerhetjük meg, élükön a gorillarobottal, Optimus falkavezérrel. Furán hangzik a neve, de legalább ennyire fura volt elsőre anno Optimus Prime is, mint Optimus fővezért, annak fényében pedig, hogy a karakter eredeti neve Optimus Primal, tehát a Prime-Primal összecsengést kellett valahogyan visszaadaniuk a fordítóknak, a fővezért-falkavezér megoldás nem is olyan rossz. Magyar szinkronnal láttuk a filmet, így arról sajnos nem tudunk nyilatkozni, milyen volt Ron Perlman, mint Optimus falkavezér, vagy Michelle Yeoh, mint Légpenge, a vadászsólyom maximal, pedig szívesen meghallgattuk volna őket.
Az aktuális rosszfiúkra, a terrorconokra leginkább kár is vesztegetni a szavakat, se személyiséget, se érdemi háttértörténetet nem kaptak, egyszer használatos ellenlábasoknak dobták csak be őket, sőt a főgonosz, Unicron sem lett annyira izgalmas vagy félelmetes, mint anno mondjuk az 1986-os The Transformers: The Movie animációs filmben. A terrorconok vezetőjének, Ostornak Peter Dinklage kölcsönözte a hangját, de ebből is kimaradtunk az előbb említett okból, ahogy Pete Davidsont sem hallhattuk, mint az autobot Délibáb. Ő, vagyis Délibáb gyakorlatilag Űrdongó helyét vette át, most ugyanis nem a Chevrolet Camaro lett az új főszereplő legjobb pajtása. Ahogy említettük, a Transformers: A fenevadak kora tényleg próbálkozik, ami az új felálláson és az ilyen változtatásokon is ez érezhető.
A baj az, hogy ezzel párhuzamosan folyamatosan vissza-visszakacsintgat a Bay-érára, az egész forgatókönyv súlytalan, a párbeszédek többször kellemetlenek, mint viccesek, a cselekmény az első pillanattól az utolsóig teljesen kiszámítható, a már említett űrdongós bájnak pedig tényleg nyoma sincs - egy kurta félmondattal utalnak egyébként csak a 2018-as filmre, ennél jobban nem erőltetik a kapcsolódást.
Az Anthony Ramos és Dominique Fishback által alakított emberi főszereplők sem zavarnak túlzottan sok vizet, abszolút nem olyan karakteres figurák, mint anno Sam Witwicky és Cade Yeager voltak, arról pedig még csak álmodni se merjetek, hogy annyira könnyen megszereti és a szívébe zárja őket az ember, mint öt éve a Hailee Steinfeld-féle Charlie Watsont.
Bármennyire is azon rugózunk, hogy valószínűleg az ŰrDongó várakozáson aluli teljesítménye miatt csábult vissza megint a Paramount Pictures a régi csapásvonalhoz, fontos azért azt is kiemelni, hogy messze nem olyan rossz a helyzet, mint Bay utolsó filmjeinél volt. A fenevadak kora feszegeti ugyan a határokat, de egyszer sem esik át a közmondásos ló túloldalára, nem próbál meg bazári módon látványos lenni, és nem akarja robbanások vagy robotok esetében sem mennyiséggel elhalványítani a minőségbeli problémákat. Jóval nagyobb léptékben játszik, vagy legalábbis próbál játszani, mint az ŰrDongó, és ezért tényleg kár, de azért még nem lesz tolakodó vagy bántóan rossz a film.
Merre tovább?
A Paramount illetékesei nyilván megint szépen le fognak majd csüccsenni a kockás füzetek és az Excel-táblázatok fölé, és végignézik, pontosan hogy is áll a matek, mennyire érte meg 200 millió dollárból összekalapálni a Transformers: A fenevadak korát, és a nap végén jobban mutatnak-e a számok, mint anno az ŰrDongó esetében. Ha igen, akkor bármennyire is fáj, ez az irány lesz a jövőben is tapasztalható, egy "light Bay univerzum", ahol nyoma sincs az emberi léptéknek és a tényleges karakterépítésnek. Nem szabad elfelejteni, A fenevadak korát egy új trilógia kezdeteként harangozták be. Ha viszont az új film elhasal, akkor könnyen lehet, hogy teljes újratervezésre, és egy újabb rebootra számíthatunk a jövőben.
Mert az teljesen bizonyos, és ezen a téren senkinek se legyen egyetlen pillanatig sem kétsége, a Paramount Pictures addig fogja ütni a vasat, amíg csak lehet, ha rajtuk múlik (márpedig jelen állás szerint rajtuk múlik), akkor még az unokáink is új Transformers-filmeket fognak majd nézni. Azt viszont már most is tudjuk, hogy 2024-ben mire lehet majd beülni: Transformers One címmel érkezik ugyanis egy prequel, vagyis előzményfilm, ami animációs formában meséli el az autobotok szülőbolygójának, Cybertronnak a történetét. Nem kis nevek dolgoznak ezen a projekten: Chris Hemsworth lesz Optimus, Brian Tyree Henry hangján szólal meg Megatron, Scarlett Johansson szinkronizálja Elitát, míg Keegan-Michael Key Űrdongót Jon Hamm Sentinel Prime-ot, Laurence Fishburne pedig Alpha Triont.
Még az is benne van a pakliban, hogy épp egy animációs film fogja megmenteni a Transformers mozis franchise-t. A Transformers: A fenevadak korának mindenesetre ez most nem sikerült.
