A Stranger Things 4. évad: 1 felvonás kritikája itt olvasható.
Nehéz lesz olyan nézőt találni, akinek nem tetszik majd a Stranger Things negyedik évadának nyolcadik és kilencedik része, vagyis az a maratoni hosszúságú dupla záróepizód, melyet a fő szezontól leválasztva, némi késleltetés után küldött csak ringbe a Netflix. Ez egyébként alapvetően jó döntésnek bizonyult, a szünetnek hála kellően rá tudtunk készülni a több szempontból is katartikus lezárásra - maga a történet persze nem ért még véget, természetesen érkezni fog valamikor a jövőben az ötödik évad is.
Amennyire csak lehetséges, megpróbálunk a szezon első etapjáról írt kritikánkhoz hasonlóan most is spoilermentesek maradni, és amikor indokolt, inkább virágnyelven fogalmazni, de azt nem győzzük elégszer hangsúlyozni már az elején, hogy a Stranger Things negyedik évada az egész sorozat eddigi messze legjobb fejezete, és ha a korábbi termést szerettétek, akkor most egyenesen kötelező megnézni a folytatást. Persze nem maradunk adósotok az ennél konkrétabb véleménnyel sem, de ezúttal tényleg elsősorban az a lényeg, hogy amint tehetitek, nézzétek meg az utolsó két részt már csak azért is, mert az elkövetkező napokban elég nehéz lesz majd elkerülni az ezekkel kapcsolatos kisebb-nagyobb spoilereket, ha beteszitek a lábatokat az internet végtelen sztyeppéire.
Hőseink és az aktuális főgonosz, Vecna gyakorlatilag tökéletesen elrendezték a sakktáblán a bábukat a negyedik évad első felvonásának végén, az utolsó két, hosszúságát tekintve filmnek is beillő részben pedig jöhetett a nagybetűs végjáték. Mindenki egyetlen cél felé tart a világ több pontján, de jól elhatárolhatók maradtak most is a történetszálak. Ebből egyedül a szovjet vonal, Hopper kimenekítése tűnt néha egy kicsit feleslegesnek, és ha tényleg teljesen őszinték akarunk lenni, akkor ezt a szálat még talán ki is lehetett volna hagyni, de egyrészt valahogy csak fel kellett oldani mindenki kedvenc Jim Hopperének helyzetét, másfelől pedig egészen jó poénokról is lecsúsztunk volna, ha tényleg a vágóasztalon végzik ezek a jelenetek.
A hangsúly értelemszerűen még mindig a Hawkinsban maradt csapaton, valamint Tizenegyen és a banda másik részén van. A Vecna legyőzésére szőtt terv cseppet sem veszélytelen, a néző pedig kimondva-kimondatlanul várja, hogy ennek a csörtének komoly következményei legyenek. Ez az a pont, ahol az évadzáró nem tudott maradéktalanul felnőni az elvárásokhoz. Ha nagyban játszunk és hatalmas a tét, éreztetni kell a közönséggel, hogy senki sincs biztonságban. Hirtelen váltás ez, de gondoljunk egyetlen pillanatra a Bosszúállók: Végjátékra: a Marvel éveken és mozifilmek sokaságán át építette ki az összes kis ösvényt, amik végül Thanos és Vasember utolsó összecsapásánál találkoztak. A szívszorítóan érzelmes végkifejletet mindenki ismeri.
Tizenegy és nemezise, Vecna egy meglehetősen látványos csatát vívtak, de összességében is a pörgős akció dominált ebben a két részben. A harcoknak megvoltak a maguk kis fénypontjai, hőseink láthatóan fel voltak készülve a legrosszabbra is, mégis, a kanapén ülve egyetlen pillanatig sem volt kérdés, hogy az sosem következhet be. És persze itt most nem azt mondjuk, hogy totális vérfürdővé kellett volna válnia a lezárásnak, és a főszereplők felének brutális haláltusája tette volna még ennél is jobbá a negyedik évad végét. Mindösszesen arról van szó, hogy ha az alkotók részéről még csak a kockázatvállalás látszata sem érezhető, akkor garantáltan csökken a feszültség, és így a végső élmény is tompulhat.
A félreértések elkerülése végett szögezzük le, a nyolcadik és kilencedik rész semmivel sem rosszabb, mint az évad korábbi epizódjai, tartalmasan lett kitöltve a játékidő, és a pazar akciójelenetek mellett nem sajnálták a muníciót az érzelmes párbeszédekre sem. Lassacskán teljesen egyértelművé válik például Will kapcsán az, amit rajongók egy része hosszú ideje követel, hivatalosan azonban még mindig nem lett kimondva a dolog, a nagy reveláció megmarad az ötödik évadra. Ahogy megmarad még sok más egyéb is a folytatásra, hiszen bár egy szelet a nagy történetben most valóban lezárult, az előttünk álló szakasz, az utazás legvége a kialakult körülményeknek köszönhetően még izgalmasabbnak tűnik, mint valaha. Nagyon sokfelé elindulhat az ötödik szezon, különösen úgy, hogy elvileg éveket kell még rá várnunk, a srácok pedig már most is kiöregedni látszanak szerepeikből, nehezen lehet tehát majd az időbeli ugrást elkerülni.
Előző kritikánkban is kiemeltük a most is remekül játszó Millie Bobby Brown mellett Sadie Sinket, aki ezúttal sikeresen rátett még egy lapáttal. Egyértelműen az általa alakított Max Mayfield az egész évad legjobban megírt, egyúttal legjobban eljátszott karaktere. A korábbiak tükrében sejteni lehetett, hogy nem a fináléban fog elkezdeni botladozni az ifjú színésznő, de így is végtelenül örömteli, hogy mennyire jó tud lenni Sink kisasszony. Egyáltalán nem csoda, hogy Darren Aronofsky következő filmjében, a The Whale-ben főszerepet kap Brendan Fraser mellet, valamint látni fogjuk őt a Gren Wells-féle Dear Zoéban is. Millie Bobby Brownt már felfedezte magának Hollywood, itt az ideje, hogy Sadie Sink is megkapja a teljes rivaldafényt.
A többiek játékára sem lehet panasz, akad viszont még egy név, akit érdemes külön is kiemelni. Ő pedig nem más, mint a korábban már említett Will, vagyis Noah Schnapp, aki eddig nem sokat tett hozzá a cselekményhez, nagyrészt csak frizurája vonta magára a nézők figyelmét - ezt a hajkoronát egyébként sokan annyira gyűlölik, hogy egyenesen az egész sorozat valódi főgonoszának gondolják a bilisérót. Az utolsó két részben Will kapott pár nagyon fontos és érzelmes, ugyanakkor nem érzelgős mondatot az íróktól, Noah Schnapp pedig élni tudott a felkínálkozó lehetőséggel. Ha tényleg igaznak bizonyul az, amit most erősen sejtettek vele kapcsolatban, akkor kelleni is fog a tisztességes színészi játék a folytatásra, bízunk benne, hogy akkor sem vall majd kudarcot. Közönségkedvenccé nőtte még ki magát Joseph Quinn karaktere, Eddie Munson, de ez elsősorban annak köszönhető, hogy egy végtelenül szerethető figurának írták meg őt.
A Stranger Things negyedik évada sok korábbi kérdésre választ ad, de nyit újakat is, sürgetőket és majd idővel szépen lassan kibontakozókat egyaránt. Nem jöhet elég korán a végső lezárás, mi pedig piszkosul szurkolunk azért, hogy a Duffer tesók ne pont a legvégére fogyjanak ki abból a misztikus varázserőből, ami a negyedik szezonban csúcsosodott ki. A 2016-ban megismert gyerekek közül többen is olyan tehetséges színésszé fejlődtek az évek során, hogy biztosak lehetünk benne, a széria teljes lezárása után is látni fogjuk őket épp elégszer a jövőben. Ennek pedig ugyancsak örülhetünk.
Ahogy a negyedik évad első hét részéről írt előző kritikánkban, úgy ezúttal is nyomatékosan arra kérünk benneteket, hogy ne spoilerezzetek lent a kommentek között még legalább pár napig a szezonzáró kapcsán, hagyjunk elég időt minden pajtásnak arra, hogy meg tudja nézni a saját ütemezése szerint ezt a két részt!
