A Csillagok háborúja világába 2012-től új időszámítás jött el, miután ugyanis a Disney felvásárolta a Lucasfilmet, fogták a korábban Expanded Universe néven emlegetett kiterjesztett kontinuitást, és egy tollvonással kánonon kívülre helyezték az egészet - azóta egyszerűen csak Legendák néven futnak a régi történetek, legyen szó képregényről vagy könyvről. Sok rajongó számára ez a mai napig egy nem csak fájó, de egyenesen megbocsáthatatlan döntés, egyesek úgy érzik, hogy valamit elraboltak tőlük. Reálisabban nézve annyi történt, hogy a régi sztorik nem folytatódnak tovább, de a már kiadott történeteket senki sem pusztította el, sőt díszes újrakiadásokban frissen megjelennek időről időre.
A Disney nagy álma azonban egy olyan óriási, hivatalos kánon volt, melyhez hasonlóval nem igazán találkoztunk még. Az egy dolog, hogy a Marvel csúcsra tudta járatni saját filmes univerzumát, de a Star Wars esetében ennél jóval többről van szó. A Csillagok háborúja új, hivatalos kánonja ugyanis minden médiumon átível, egyetlen világban játszódik az összes film, sorozat, animációs széria, könyv, képregény és videojáték. Minden mindenhez kapcsolódik, egyik történet sem ütheti a másikat, a közkedvelt szereplők pedig ennek a szigorú, katonás rendnek hála bárhol és bármikor felbukkanhatnak, összefuthatunk velük egy képregényfüzet paneljein vagy épp a legújabb videojátékban is. Egy ilyen kánont egyben tartani, őrizni nem kis feladat, és pontosan ez a teher nyomja 2013 óra a Lucasfilm Story Group nevű elit alakulat vállait - oké, néha becsúsznak olyan apróságok, mint mikor Dave Filoni csavargatja Ahsoka vagy Kanan Jarrus múltjának pontos részleteit, de ezen elegánsan lépjünk túl.
Született ugyanis egy teljesen szándékos kivétel, amikor a Story Group elegánsan félrenézett, és bármit engedett. Ez lett a Star Wars: Visions, avagy Star Wars: Látomások animációs antológiasorozat.
Új utakon
A Star Wars: Látomások első évada esetében markáns jellemvonás volt, hogy az antológiaszéria részeit kizárólag japán animációs stúdiók készítették, gyakorlatilag egy animeszériáról beszélhettünk. Ez a témaválasztás és a vizualitás terén is kijelölt egy teljesen világos csapásvonalat a sorozatnak, és bármennyire is teljesen eltérő, egymástól jelentősen különböző alkotások születtek, ez a zsinórmérték azért érezhető volt. Nos, a folytatásánál jóval messzibbre ment a Lucasfilm, a második évadhoz ugyanis a világ minden részéről válogattak tehetséges szakembereket.
Ezúttal a spanyol El Guiri Studios, az ír Cartoon Saloon, a chilei Punkrobot, a brit Aardman Animations, a dél-koreai Studio Mir, a francia Studio La Cachette, a Lucasfilmmel együtt dolgozó japán D'art Shtajio, valamint a dél-afrikai Triggerfish mutathatta meg, mire képes, ha egyáltalán nem köti a kezüket a hivatalos kánon és a szigorú Lucasfilm Story Group, gyakorlatilag azt csinálhatnak a messzi-messzi galaxisban, amit csak akarnak. Sőt, saját kényük-kedvük szerint teljesen át is formálhatják ezt a világot, megcsavarhatják annak legalapvetőbb szabályait, totális kreatív szabadságot kaptak. Szerencsénkre kijelenthető: képesek is voltak élni ezzel.
A különböző nemzetek stúdióinak hála, ezúttal sokkal színesebb lett a végeredmény, gyakorlatilag minden tekintetben. Nyilván elsősorban látványvilág terén. Az El Guiri Studios által készített első rész, a Sith lett talán a vizuálisan leginkább megkapó darab, noha ez nem jelenti azt, hogy egyúttal ez lenne a legkönnyebben befogadható. Ha valaki hiperrealizmusra számít, akkor nagyon rossz szériát indított el a Disney+-on, de erre számítani lehetett. Az elvontabb képi világ viszont megkönnyíti a szimbolikát, a mélyebb tartalom előtörését, amiről ugyancsak az mondható el, hogy nem mindenki lesz vevő rá. Nagyon sokan egészen egyszerűen nem ezt keresik a Star Warsban, nem mozgatja őket az Erő filozófiai vetülete, csak vörös és kék fénykardok huhogását szeretnék nézni, is természetesen ezzel sincs a világon semmi baj sem. A Látomások antológiasorozat azonban nem is ezeket a rajongókat célozza meg.
Kicsiknek is, de nem csak nekik
Nem kell persze attól sem tartani, hogy minden egyes rész felér egy pszichológia szemináriummal. Amikor kiderült, hogy a Wallace és Gromit, illetve a Shaun, a bárány stop-motion gyurmafilmes tévésorozatokkal híressé vált Aardman Animations is formálója lesz a Star Wars: Látomások második évadának, egyből világos lett, hogy számíthatunk könnyedebb, mókásabb történetekre is. Az általuk készített I Am Your Mother című epizód egyébként simán beilleszthető lenne a fő kánonba, sőt itt felbukkan egy onnan ismert szereplő is.
A gyurmakalandhoz hasonlóan egyedi kis gyöngyszem a dél-afrikai Triggerfish munkája, az Aau's Song is. Végig benne van azonban a pakliban az, hogy egyes nézőket elriaszthatnak a szó cseppet sem rossz értelmében vett gyerekes részek, de ha ránk hallgattok, akkor ezeknél sem nyúltok a távkapcsolóhoz; azért messze nem arról van szó, hogy a Star Wars: Látomások a legkisebbekre lőne, arra ott van a szintén ma érkezett, és a Köztársaság Fénykora nevezetű időszakban játszódó Star Wars: Fiatal Jedik kalandjai.
Akadnak becsapós darabok. Az ír Cartoon Saloon saját epizódja, a Screecher's Reach kedves, meseszerű látványvilággal indít, aztán hamar kiderül, hogy egyrészt ez messze a legfélelmetesebb, rész, kifejezetten para a benne felbukkanó ellenlábas, másfelől a lezárás az egyik legszomorúbb is a szériában, noha nincs itt semmi tragédia, egészen egyszerűen kézzel foghatók az emberi érzelmek, a szomorúság, a hiány. Ezekhez hasonló, zsigerinek mondható érzelmekre próbál hatni a legtöbb rész, ami nem meglepő, hiszen átlagosan 10-15 perces történetekről van szó, óriási karakteríveket nem lehet bejárni ilyen játékidő alatt.
Az adaptáció maga
Külön dicséretet érdemelnek az alkotók azért, mert a legtöbbjüknél előre ki lehet találni simán azt is, hogy milyen nemzetiségűek a készítők, ügyesen csempészték bele a részekbe azokat az apróbb vagy épp nagyobb utalásokat, jellemvonásokat, vizuális szösszeneteket, amik egyértelművé teszik ezt. Ennek csúcspontja nyilván az 88 Pictures által készített The Bandits of Golak című rész, ami egy az egyben megmutatja, milyen lenne egy indiai Star Wars világ. És a helyzet az, hogy piszkosul izgalmas, mivel ez a rész sem fordul át karikatúrába, tiszteli az alapanyagot, ugyanakkor teljesen egyedi módon adaptálja, formálja kicsit a saját képére.
Időről időre előkerül egyes kritikáinkban a kérdés: mit is jelent tulajdonképp adaptálni valamit? Nos, ez a latin eredetű szó egészen konkrétan átalakítást jelent (már ha nem orvosi értelemben használjuk, mert akkor alkalmazkodást a lét feltételeihez). Ha tehát mondjuk egy könyvet adaptálnak, és mozifilm készül belőle, akkor nem alapvetés az, hogy betűről betűre vissza kell adni a cselekményt, sőt, igazából épp az az igazi kunszt, hogy mit és hogyan emelnek át az adaptációs folyamat során, illetve mi maga a mögöttes cél. Egy új közönségnek, egy új kor emberének akarják elmesélni ugyanazt a történetet? Ebben az esetben változhat a helyszín, változhatnak a szereplők, hiszen csak magát a cselekményt akarja az adaptáló művész átadni úgy, hogy be tudja fogadni a megváltozott célközönség. Létezik aztán az adaptációnak az a formája is, amikor az eredeti műből már csak egy szikra, az ihletforrás marad meg. Valami ilyesmi folyamat utolsó lépcsőfokaként lehet elképzelni a Star Wars: Látomásokat is.
Megvan benne az a varázslat, ami az "eredeti" Star Wars történetekben is, folyamatosan ott a háttérben a mindent átható, az egész univerzumot működtető és azzal folyamatos kölcsönhatásban létező Erő. Ennek az Erőnek a meséit olyan egyedi módokon, máskor sosem használt szemüvegeken keresztül meséli el a sorozat, hogy a kellő nyitottsággal rendelkező rajongók tényleg gyermeki örömmel lubickolhatnak ebben az élményben. Nem lehet azonban elégszer aláhúzni, hogy a Látomások nem való mindenkinek, és a világon semmi gond sincs azzal, ha valaki számára ez a Star Wars nem az a Star Wars, amit szeret, amiért rajong.
