Egyáltalán nincs könnyű helyzetben a Lucasfilm, ha a Star Wars univerzumában játszódó tévésorozatokról van szó. Két merőben eltérő igénynek kell ugyanis megfelelnie, ha a rajongóbázist nézzük: egyrészt sokan elvárnák, hogy végre valahára hagyjuk békén szegény Skywalker famíliát, és más történeteket mutasson nekünk a messzi-messzi galaxisban, másrészről viszont, ha tényleg bevállal a stúdió valami merészet, valami újítót, akkor egyből jön a fanyalgás, mondván, ez kérem szépen már "nem Csillagok háborúja", és ezek a gazfickók Mickey egeres pantallóban épp módszeresen gyilkolják a gyerekkorunkat. Pedig épp az lenne a lényege egy ilyen színes, kiterjedt, méretes univerzumnak, hogy ne csak a könyvek, képregények és videójátékok terén lehessen változatos, hanem bizony a tévés és mozis produkciók se ugyanarra a kaptafára készüljenek.
A Mandalóri egyértelmű sikere után a legtöbb Star Wars széria inkább lett megosztó, mint vitathatatlan diadalmenet, az egészen konkrétan zseniális Andor nézőszámai például egyáltalán nem voltak rózsásak, és tényleg heves hajbókolások mellett kell hálát adnunk azért, hogy így is elkészül a második évad - amivel egyébként ez a széria válik a legdrágább Csillagok háborúja produkcióvá, szóval itt tényleg nem sajnálja a Lucasfilm és a Disney valódi értékre váltani a dollárhegyeket. Ugyanakkor a legutóbbi próbálkozás, Az akolitus minden szempontból, tehát kritikákat tekintve és anyagilag is brutálisan a földbe állt, esély sincs a folytatására, a rajongókban pedig meglehetősen keserű szájízt hagyott a sorozat. És ebben az ideálisnak semmiképp sem mondható alaphelyzetben kellene helyt állnia egy olyan új tévésorozatnak, ami tényleg csak nyomokban vonultat fel valami kapcsolódási pontot a nagy kánonhoz, egyértelműen az 1985-ös Kincsvadászokból merít ihletet, és még a netflixes Stranger Thingsnél is jobban épít a nosztalgiafaktorra, a 80-as évek gyerekszereplős kalandfilmjeinek hangulatára. Hatalmas szerencsénkre ezt nagyon is jól csinálja, a Pókember-trilógia miatt is ismert Jon Watts sorozata, a Star Wars: Skeleton Crew, avagy Star Wars: Kóbor alakulat meglepően jó lett. Lássuk, egészen pontosan miért.
Elveszve a galaxisban
A történet főszereplői fiatalok, akik egy szerencsétlen esemény következtében elszakadnak otthonuktól, és egy ismeretlen galaxisrészbe kerülnek. Ez az alaphelyzet azonnal párhuzamba állítható klasszikus ifjúsági kalandfilmekkel, és rögtön kitűnik a kalózos vonal erős jelenléte is. A srácok a megtalált hajón például egy SM33 nevű droiddal találkoznak, aki konkrétan félszemű, idézőjelesen "falábú", gyakorlatilag egy az egyben egy marcona kalóz küllemével bír, neve pedig nyilván a legendás Hook kapitány fedélzetmesterére, Mr. Smee-re utal. Bár az alapötlet izgalmas, mindenképpen meg kell jegyezni, hogy írás közben nem sikerült teljes mértékben kihasználni a Star Wars univerzum adta lehetőségeket. Ha valamilyen tekintetben megosztó lehet a sorozat, akkor az mindenképp ez, és tényleg embere válogatja majd, hogy valakit mennyire zavar a tény, miszerint ez a történet és ezek a szereplők kis túlzással bármilyen sci-fi világba átpakolhatóak lennének. Összességében viszont mindez nem von le a széria érdemeiből, valós hibái pedig nem is ebből fakadnak.
A gyerekekhez viszonylag hamar csatlakozó felnőtt főszereplő, a Jude Law által életre keltett Jod Na Nawood egy karizmatikus és rejtélyes figura, akinek jelenléte minden jelenetet erősebbé tesz. Az ő karaktere hozza meg azt az érzelmi mélységet, ami a fiatalabb szereplők fejlődéstörténetéből gyakran hiányzik. Pedig korántsem egy kedves fickóról van szó. A néző gyakran azt hiheti, hogy nem is annyira szemét alak ez a Jod, de a helyzet az, hogy pont a behízelgő mivolta miatt annyira remek figura, hiába tudja az agyunk, hogy egy igazi szemétláda, mégis hajlamosak vagyunk elhinni, hogy nem is annyira a bajt keresi.
A vizuális effektek és a látványvilág a sorozat egyik kiemelkedő eleme. A széria lenyűgöző részletességgel mutatja be a galaxis távoli szegleteit, új bolygókat és űrhajókat, amelyek egyszerre tisztelegnek a Star Wars hagyományai előtt, és vezetnek be új dizájnelemeket. Mindez persze meglátszik a büdzsében is, és ez az a pont, ami miatt sajnos, és tényleg sajnos, nem nagyon számíthatunk második évadra. Bár nem volt olyan elképesztően drága a gyártás, mint Az akolitus esetében, ami több mint 200 millió dollárba került, azért így sem lett olcsó mulatság a Kóbor alakulat. Ha minden igaz, akkor az évad egészen pontosan 136 millió dollárba került, szóval egy részre 17 milliós gyártási költség jut. Ez pedig nem kevés, emlékezzünk csak, a Trónok harca utolsó évadánál 15 millióba került egy epizód. A nézői számok pedig semmilyen formában sem támasztják alá a sorozat létjogosultságát, ez lett ugyanis az eddigi legkevésbé nézett Star Wars széria, hiába kapott kifejezetten jó kritikákat és nézői értékeléseket.
Egy fenékkel két űrlovat
A Kóbor alakulat előtt álló egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy megpróbálja egyensúlyba hozni a fiataloknak szóló történetmesélést a Star Wars rajongótáborának elvárásaival, ahogy ezt már körül is táncoltuk az imént. Ez nem egyszerű feladat, és sokan úgy találták, hogy a sorozat nem igazán találta meg az egyensúlyt. A fiatal szereplők közötti dinamika helyenként szórakoztató és hiteles, de gyakran érezhetően hiányzik az a mélység, ami igazán érdekessé tenné a karaktereket. A cselekmény pedig túlságosan is egyszerű maradt, és nem adott elég teret a szereplők fejlődésének vagy a mélyebb konfliktusok kibontásának. Amikor pedig tényleges karakterfejlődésről van szó, akkor az rohamtempóban, erőltetett menetben pörög le, ami eléggé mesterkélten hat.
Az epizódok cselekménye hullámzó tempójú, ami néha kihívást jelenthet a nézők számára. Egyes részekben izgalmas akció- és kalandjelenetek váltakoznak vontatott, kevésbé emlékezetes pillanatokkal. Ez különösen a sorozat közepén érezhető, ahol a történet néha elveszíti a lendületét. A finálé azonban visszahozott valamennyit az elveszett energiából, és az utolsó részek végül kielégítő módon kötötték össze a történet szálait, a nagy lezárás pedig pont olyan látványos lett, hogy azt egy Csillagok háborúja szériától el is várhatják joggal a rajongók.
Nem túlzás azt állítani, hogy a Star Wars: Kóbor alakulat friss levegőt hozott a Csillagok háborúja univerzumba, de ezzel párhuzamosan nem tudta maradéktalanul teljesíteni a franchise-hoz méltó elvárásokat. És hiába tud újat mutatni egy sorozat, ha ez az új irány egyeseknek túlzottan radikális lesz.
Mindezekkel együtt a Kóbor alakulat az utóbbi jó pár év legpozitívabb Star Wars meglepetése lett. Különösen azok után remek hír ez, hogy az első előzetesek közzétételét követően milyen elképesztő köpködést kapott a széria. Pedig akik nulla másodperc alatt visítógörcsöt kapnak attól, hogy egy Csillagok háborúja produkció az ifjabbakat is meg akarja szólítani, vagy az idősebbek esetében is gyermekkoruk nosztalgikus húrjain akar eljátszani pár szépen csengő dallamot, azoknak nem árt felidézni azokat a mondatokat, amelyeket maga George Lucas is többször elmondott már a franchise-ról, legutóbb például tavaly, mikor életműdíjat kapott Cannes-ban. A mester szerint ugyanis a Csillagok háborúja mindig is 12 éveseknek készült, gyerekfilm volt, ami olyan fiataloknak szól, akik épp a kamaszkoron mennek keresztül, sok kérdés kavarog bennük, és nem tudják, hogy pontosan mihez is kezdjenek. Mindez pedig tökéletesen ráhúzható a Star Wars: Kóbor alakulat sorozatra is.
