Sokan a nulladik pillanatban heves hupákolásba kezdtek, mikor kiderült, hogy Matt Reeves 2022-es Batman filmjének a címszereplője nem más lesz, mint az Alkonyat mozik egykori vámpírja, Robert Pattinson, aki egyébként remek színész, de picit lassabban tudja csak lemosni magáról fiatalkori szerepeinek nyomait, mint ahogy azt mondjuk korunk egyik legnagyobb tehetsége, Leonardo DiCaprio tette. Pattinson mindenesetre kifejezetten jó alakítást nyújtott Batmanként, Reeves filmje olyan oldaláról mutatta be a Denevérembert, amire a korábbi adaptációk nem nagyon figyeltek: azt láthattuk, hogy tényleg ő a világ legjobb detektívje. Ezzel párhuzamosan egy még talán Nolan trilógiájánál is mocskosabb, realisztikusabb, életszagúbb Gotham Cityt ismerhettek meg a nézők, ahol nem színes jelmezben ugráló félnótások, hanem maffiózók és őrült sorozatgyilkosok keserítik meg a polgárok mindennapjait.
Közülük is kiemelkedett a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Colin Farrell karaktere, Oswald Cobb, vagyis a Pingvin, aki most saját spin-off tévésorozatot kapott. Lauren LeFranc szériája pedig egészen egyszerűen letarolta a Max streamingplatformot, és valami olyat sikerült villantania, amit hosszú ideje nem láttunk klasszikus képregény fronton: egy minőségi, kiválóan írt és remekül fényképezett bűnügyi drámasorozatot. Ehhez elengedhetetlen volt a forgatókönyv és Farrell kiváló alakítása mellett az is, hogy a mellékszereplők terén is kitettek magukért az alkotók. Pingvin hatalomra jutásának története az egyik legjobb dolog, ami filmes vagy tévésorozatos fronton az utóbbi években történt a DC-nél. Lássuk, hogy egészen pontosan miért.
Gotham új urai
A sztori nem sokkal a Batman mozifilm után veszi kezdetét, mikor Pingvin előtt hatalmas lehetőség nyílik meg: az egykori maffiasofőr most tényleg a csúcsra törhet. Ehhez persze be kell mocskolnia a kezét, de ez sosem esett különösebben a nehezére, most sem hezitál. Több frontos sakkjátszmába kezd, így kerül konfliktusba a Cristin Milioti által alakított Sofia Falconéval - tudjátok, Sofia apja, Carmine Falcone volt Gotham City maffiavezére, de tőle búcsút vettünk még a Batman filmben. Egyébként visszaemlékezés szintjén most is fel fog bukkanni, de senki se lepődjön meg azon, hogy ezúttal más alakítja a karaktert, most Mark Strong kapta meg a szerepet - ennek egyszerűen csak annyi az oka, hogy az eredeti színész, John Turturro nem ért épp rá a forgatás idején.
Szóval Sofia Falcone megjárta a legendás Arkham Elmegyógyintézetet, a DC világának leghátborzongatóbb orvosi per büntetésvégrehajtó intézményét, ami mondanunk sem kell, zsigerien realisztikus, fájdalmasan kézzelfogható ábrázolást kapott a sorozatban. Az Arkham falain kívül viszont Sofia egyből saját maffiacsaládjának élére akar állni, és kezdetben úgy tűnik, legalábbis az ő számára, hogy ez fedésben van Pingvin terveivel is, de persze az igazság jóval csavarosabb ennél.
A sorozat okosan váltogat a jelen és a múlt között, ennek köszönhetően részletesen megismerhetjük Sofia és Pingvin kvázi eredettörténetét is. Mindkettő bővelkedik tragédiákban, melyeknek hála pontos képet kapunk arról, hogyan jutottak el idáig a főbb karakterek, mik a motivációik. És bizony így kellene ezt minden hasonló produkcióban, nem csak a hegyeket dobáló, szuperképességgel rendelkező képregényes figurák lehetnek izgalmasak, érdekesek.
Ettől függetlenül jellemző az évadra bizonyos szintű kaotikusság is, meg tudja tornáztatni az ember agyát, kellő figyelmet igényel annak érdekében, hogy folyamatosan pontosan képben legyünk. Ez kifejezetten jól áll a szériának, de nem lehet kizárni, hogy valaki nem lesz vevő rá.
Az apró részletekben, a gondosan kiválasztott kamerabeállításokban és a kisebb figurák mozgatásában járatják tényleg csúcsra képességeiket az alkotók. Masszívan kiemelendő Victor Aguilar, Oswald Cobb tinédzser kis védence, sofőrje is, aki valódi kilátások nélkül csöppen bele Gotham maffiavilágába, vele a legkönnyebb talán nézőként azonosulni. Rhenzy Feliz jól hozza a figurát, aki maga sem meri elhinni, hogy több is rejlik a számára ebben az életben, mint az a sors, amit szüleit látva elképzelt saját magának. Dadogása még esendőbbé, szimpatikusabbá teszi őt, de persze rá is igaz, hogy aki egyszer megmártózik Gotham City sötét oldalában, az bizony viselni fogja ennek a nyomát.
Nagyon érdekes még Pingvin édesanyja, a mentális zavarokkal küszködő Francis Cobblepot is. Ugyanez igaz a rivális Maroni család fejére, Salvatoréra is. Az az igazán szép kunszt, hogy a sorozat a legkisebb sakkfiguráknak is képes elegendő teret és játékidőt adni, árnyalni tudja őket, és egyetlen pillanatig sem érződik az, hogy esetleg feleslegesen kaptak volna szerepet a képzeletbeli táblán.
A Pingvin útja
Az egyértelmű csúcs viszont mindenképpen Colin Farrell teljesítménye. Karaktere testileg és szellemileg is torz, az a kisember, aki igazából mindig is nagyra vágyott, és foggal körömmel ragaszkodik a lehetőséghez, ha az végre megcsillanni látszik előtte. Nyilván a DC Comics képregényeinek ismeretében elég világosan látszik, nagyjából merre is fog kifutni az ő személyes sztorija, de így is sikerült az íróknak kellő feszültséget pakolni a történetbe, illetve hiába ő a főhős, a címszereplő, gondoskodtak arról, hogy sosem tudjunk teljes mértékben együtt érezni vele. Oswald Cobb nem egy jó ember, nem egy meg nem értett antihős, hanem egy mocskos gazfickó, aki az évad végére még sötétebb, még kegyetlenebb, még számítóbb karakterré válik. Azzá a Pingvinné, aki Batman egyik legrégebbi és legkomolyabb ellenfele a DC füzeteinek világában.
Egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy miről is fog majd szólni Matt Reeves következő Batman filmje, ami a jelenlegi tervek szerint 2026 októberében érkezhet majd meg a mozikba, a forgatás jövő áprilisban indul, ha semmi sem jön addig közbe. Az mindenesetre biztos, hogy Pingvin is szerepelni fog benne, az ígéretek szerint a tévésorozat egyfajta összekötő erőként, kapocsként szolgál az első és második rész között. Ezt a feladatot látszólag remekül elvégezte, de majd csak a The Batman: Part II bemutatója után fogjuk tudni, valójában mennyire erős a kohézió. A szerencsés helyzet viszont az, hogy ha nem túl erős, ha nem sok mindent tart konkrétan egybe a két mozifilm között, akkor is bőven megérte elkészíteni a szériát. A Pingvin sorozat önmagában is megállja a helyét, sőt a 2022-es film ismerete nélkül is gond nélkül élvezhető, bár nyilván nem árt megnézni előtte.
Nemrég arról lehetett hallani, hogy a második és harmadik Batman film között is kapni fogunk egy hasonló sorozatot, csak az már Jokerre koncentrálhat. Arra a Jokerre, akiből csak nyúlfarknyit kaptunk Barry Keoghan alakításában Reeves filmben. Amennyiben attól a szériától is hasonló minőségre számíthatunk, mint amit a Pingvin esetében kaptunk, talán még jobban is várjuk, mint a Bruce Wayne-re fókuszáló filmeket. Jól sikerült a 2022-es Batman, de a Pingvin tévésorozat még erre is rá tudott tenni egy méretes lapáttal, a formátum tökéletesen passzol az efféle történetmeséléshez. És passzolhat majd Joker karakterének részletes és mély bemutatásához is.
Jelenleg csak kósza tippjeink lehetnek arra nézve, hogy milyen lesz majd a James Gunn-féle új DC moziverzum, a nagy, összefüggő filmes világ, amit jövőre a Superman mozifilm, valamint idén decemberben a Creature Commandos animációs sorozat fog elindítani. Benne van a pakliban, hogy a DC összeszedi magát, ahogy persze az is, hogy Gunn tervei rohamos gyorsasággal dugába dőlnek. De mindezektől függetlenül egyetlen pillanatig sem kell bánkódniuk a rajongóknak, ha közben a mellékágon olyan produkciókat kapunk, mint akár a 2022-es Batman film, akár most a Pingvin sorozat. Nincs mindig szükség óriási világépítésre és grandiózus kivitelezésre, egy úgymond egyszerű maffiasorozat is üthet akkorát, hogy az ember csap pislogva nézi a feje körül keringő csillagokat. A Pingvin pedig pontosan így osztotta most a gyomrosokat.
